Tenisz: visszavonul a legsikeresebb férfi páros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.08.27. 10:58
null
Visszavonul minden idők legsikeresebb férfi teniszpárosa, Bob és Mike Bryan (Fotó: AFP)
Visszavonul minden idők legsikeresebb férfi teniszpárosa, Bob és Mike Bryan.

 

A 42 éves ikerpár 22 idényt játszott a profik között, 119 tornát nyertek közösen, köztük 16 Grand Slam-viadalt.

„Mind a ketten úgy érezzük belül, hogy ez a megfelelő pillanat” – mondta a testvérénél két perccel idősebb Mike a New York Times című lapnak.

„Ebben a korban nagyon sok munkára van szükség ahhoz, hogy kiálljunk versenyezni”. Hozzátette: még mindig szeretnek játszani, de a testüket nem akarják „kikészíteni”.

A kaliforniai kettős együtt 438 héten át vezette a férfi páros világranglistát – Mike egyedül 506 hétig –, 2012-ben olimpiát, 2007-ben Davis-kupát nyertek, ráadásul valamennyi nagy tornán diadalmaskodtak legalább egyszer.

Rekordot jelentő módon tízszer is az élen zárták az évet, és megszakítás nélkül hét Grand Slam-viadalt nyertek (2005/06).

„Még az elmúlt évben sem csak úgy játszogattunk, hanem ranglista-pontokat szereztünk és pénzt kerestünk” – tette hozzá Bob Bryan, akinek két GS-győzelemmel és öt tornaelsőséggel kevesebbje van, mint testvérének, ugyanis 2018-ban csípősérülése miatt Mike Jack Sockkal is sikeresen versenyzett.

Az ikrek utolsó tornája a februári Delray Beach-i viadal volt, amelyet megnyertek, azután pedig a szezon a koronavírus-járvány miatt leállt. Az eredeti tervük az volt, hogy a hétfőn kezdődő US Opent követően vonulnak vissza, azonban több hónapon át nem tudtak tréningezni, ráadásul a tornát nézők nélkül rendezik, így végül arra az elhatározásra jutottak, hogy ott már nem indulnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik