Pennetta könnyedén nyert Szávay ellen

Vágólapra másolva!
2010.09.02. 01:43
null
Szávay Ágnes nem bírt Flavia Pennettával (Fotó: Action Images)
Szávay Ágnes két szettben vereséget szenvedett az olasz Flavia Pennettától a US Open 2. fordulójában, így egyesben befejeződött számára az amerikai nemzetközi bajnokság.

Az 1. fordulóban a cseh Sandra Záhlavovát két sima szettben legyőző Szávay Ágnes számára kifejezetten rosszul kezdődött az olasz Flavia Pennetta elleni mérkőzés a 2. körben.

A magyar lány kevés pontot szerzett a saját szervajátékaiban, de fogadóként sem ment neki sokkal jobban, így nagyon könnyedén, 6:1-re elveszítette az első szettet.

A második szett már sokkal jobban alakult, ugyanis Szávay brékelni tudott, így két gém után 2:0-s előnyre tett szert, ezzel egy időre meghatározta a játszma menetét, ugyanis 3:1-re, majd 4:2-re is vezetett.

Ezt követően viszont nem folytatódott a forgatókönyv, ugyanis Penetta előbb hozta saját szerváját, majd elvette Szávayét, így 4:4-nél egyenlített.

Ezt követően szétesett Szávay játéka, Pennetta előbb fordított, majd ismét brékelt, ezzel 78 perc alatt 6:1, 6:4-re megnyerte a mérkőzést.

Érdekesség, hogy Szávay 45 pontot nyert meg összesen a mérkőzésen, amivel más találkozókon jóval több megszerzett gémig el lehet jutni, de a 63 pontot szerző Pennetta ellen ez most csak öt szett elérésére volt elegendő.

Szávay így már csak párosban játszhat a US Openen a svájci Patty Schnyder oldalán.

A nap további mérkőzéseit összefoglalva a hölgyek versenyében elmondható, két meglepetés született: a 13. helyen kiemelt francia Marion Bartoli kétjátszmás vereséget szenvedett honfitársnőjétől, Virginie Razzanótól, míg Viktorija Azarenka drámai körülmények között búcsúzott.

AZARENKA NEM BÍRTA A HŐSÉGET

A tizedik helyen kiemelt fehérorosz játékos 5:1-es hátrányban volt az első szettben az argentin Gisela Dulko ellen, s már néhány perce erőtlenül mozgott a 32 fokos hőségben. Ekkor hirtelen összeesett, az orvosi személyzet pedig azonnal a segítségére sietett. Néhány perces ápolás után tolókocsiba ültették, és további kivizsgálásra vitték. A meccset így Dulko nyerte meg, aki bejutott a legjobb 32 közé.

A 2. helyen kiemelt belga Kim Clijsters és a harmadikként rangsorolt amerikai Venus Williams egyaránt két szettben jutott tovább.

 US OPEN, NEW YORK (22 668 000 dollár, kemény pálya)
NŐI EGYES, 2. FORDULÓ, SZERDAI EREDMÉNYEK
Pennetta (olasz, 19.)–Szávay (magyar) 6:1, 6:4
Errani (olasz)–Klejbanova (orosz, 28.) 6:2, 6:3
V. Williams (amerikai, 3.)–Marino (kanadai) 7:6, 6:3
A. Bondarenko (ukrán, 29.)–Oudin (amerikai) 6:2, 7:5
Schiavone (olasz, 6.)–Camerin (olasz) 6:2, 6:1
Pavljucsenkova (orosz, 20.)–Mirza (indiai) 6:2, 6:4
Dulko (argentin)–Azarenka (fehérorosz, 10.) 5:1-nél Azarenka feladta
Minella (luxemburgi)–Pironkova (bolgár, 32.) 6:4, 6:0
Gyementyjeva (orosz, 12.)–Bammer (osztrák) 6:3, 6:4
Razzano (francia)–Bartoli (francia, 13.) 7:5, 6:4
Ivanovics (szerb)–Cseng Csie (kínai, 21.) 6:3, 6:0
Hantuchová (szlovák, 24.)–King (amerikai) 5:7, 6:3, 6:4
Kvitová (cseh, 27.)–Baltacha (brit) 7:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)–Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Clijsters (belga, 2.)–Peers (ausztrál) 6:2, 6:1
 Peer (izraeli, 16.)–Parmentier (francia)
A 2. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA ÁGRAJZ SZERINT
Wozniacki (dán, 1.)–Csang Kaj-csen (tajvani)
Csan jung-dzsan (tajvani)–Paszek (osztrák)
Rezai (francia, 18.)–Capra (amerikai)
Benesová (cseh)–Sarapova (orosz, 14.)
Kuznyecova (orosz, 11.)–Sevastova (lett)
Meusburger (osztrák)–Kirilenko (orosz, 23.)
Domínguez Lino (spanyol)–U. Radwanska (lengyel)
Cibulková (szlovák)–K. Bondarenko (ukrán)
Jankovics (szerb, 4.)–Lucic (horvát)
Amanmuradova (üzbég)–Kanepi (észt, 31.)
Martínez Sánchez (spanyol, 22.)–Schnyder (svájci)
Görges (német)–Wickmayer (belga, 15.)
A. Radwanska (lengyel, 9.)–Peng Su-aj (kínai)
Mattek-Sands (amerikai)–Petkovic (német)
Dulgheru (román, 25.)–Arvidsson (svéd)
Lisicki (német)–Zvonarjova (orosz, 7.)
Schiavone (olasz, 6.)–Camerin (olasz) 6:2, 6:1
A. Bondarenko (ukrán, 29.)–Oudin (amerikai) 6:2, 7:5
Pavljucsenkova (orosz, 20.)–Mirza (indiai) 6:2, 6:4
Dulko (argentin)–Azarenka (fehérorosz, 10.) 5:1-nél Azarenka feladta
Peer (izraeli, 16.)–Parmentier (francia)
Pennetta (olasz, 19.)–Szávay (magyar) 6:1, 6:4
Minella (luxemburgi)–Pironkova (bolgár, 32.) 6:4, 6:0
V. Williams (amerikai, 3.)–Marino (kanadai) 7:6, 6:3
Stosur (ausztrál, 5.)–Rodionova (ausztrál) 6:1, 6:4
Errani (olasz)–Klejbanova (orosz, 28.) 6:2, 6:3
Hantuchová (szlovák, 24.)–King (amerikai) 5:7, 6:3, 6:4
Gyementyjeva (orosz, 12.)–Bammer (osztrák) 6:3, 6:4
Razzano (francia)–Bartoli (francia, 13.) 7:5, 6:4
Ivanovics (szerb)–Cseng Csie (kínai, 21.) 6:3, 6:0
Kvitová (cseh, 27.)–Baltacha (brit) 7:6, 6:3
Peers (ausztrál)–Clijsters (belga, 2.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik