Miklós Editnél még nem volt jobb magyar alpesis olimpián - összefoglaló

MAROSI GERGELY (DE.), CSERHÁTI ZOLTÁN (DU.)MAROSI GERGELY (DE.), CSERHÁTI ZOLTÁN (DU.)
Vágólapra másolva!
2014.02.10. 08:00
null
Miklós Edit igen jól kezdett, és végül a 16. helyen zárta a szuperkombinációt (Fotó: Reuters)
Magyar szemmel az egyik legérdekesebb nap a hétfői a szocsi téli olimpián: női szuperkombinációban Miklós Edit és Berecz Anna mérette meg magát a Roza Hutor-i pályán, és előbbi az alpesi sízők között magyar rekordot elérve a 16. lett. Berecz a 21. helyen végzett, a szám aranyát a német Maria Höfl-Riesch gyűjtötte be. A rövid pályás gyorskorcsolyázóknál Béres Bence, Knoch Viktor és Liu Shaolin Sándor sem jutott tovább a selejtezőből, utóbbi igazán pechesnek mondhatja magát, egy ezreden múlt a továbbjutása. A Keszler Andrea, Lajtos Szandra, Darázs Rózsa, Heidum Bernadett összeállítású női váltó a 3000 méteres elődöntőben a negyedik helyen végzett, így a B-döntőben futhat másodszor.

 

+++
MIKLÓS EDIT A 16., BERECZ ANNA A 21. LETT AZ ALPESI SÍ NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓBAN, A SZÁMOT A CÍMVÉDŐ NÉMET MARIA HÖFL-RIESCH NYERTE.
• NINCS MAGYAR TOVÁBBJUTÓ A FÉRFI RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓK 1500 MÉTERES SZÁMÁBAN, KNOCH VIKTOR, BÉRES BENCE ÉS LIU SHAOLIN SÁNDOR IS KIESETT A SELEJTEZŐBEN
KESZLER ANDREA IS AZ ELSŐ KÖRBEN ESETT KI A NŐI RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓK 500 MÉTERES SZÁMÁBAN
• FUTAMÁBAN 4. LETT, ÍGY B-DÖNTŐS A MAGYAR NŐI RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYAVÁLTÓ
• OLIMPIAI BAJNOK MARTIN FOURCADE! A FRANCIA BIATLONOS NAGY FÖLÉNNYEL NYERTE MEG 12.5 KM-ES ÜLDÖZÉSES VERSENYT. OLE EINAR BJÖRNDALEN KICSIVEL LEMARADT A DOBOGÓRÓL
• FOLYTATÓDIK AZ ELKÉPESZTŐ HOLLAND DOMINANCIA GYORSKORCSOLYÁBAN: A MULDER TESTVÉREK VEZETÉSÉVEL ÚJABB TAROLÁS

• ITT A TELJES PROGRAM
TELEVÍZIÓS PROGRAM

• AZ EDDIGI GYŐZTESEK ÉS AZ ÉREMTÁBLA
• ŐK LEHETNEK A LEGNAGYOBB EGYÉNISÉGEK

+++

21.14 KÜLÖNLEGES ESTE VOLT. Alex Bilodeau-nak mindenképp, hiszen a síakrobaták között ő az első versenyző, aki két olimpiai arannyal büszkélkedhet. A sportágban eddig 26 ötkarikás arany talált gazdára. Az élő olimpiai hírfolyam délutáni szerkesztője, Cserháti Zoltán az ötkarikás híreken dolgozó stábtagok – Hegyi Tamás, Karádi Zoltán, Kőfalvi Dániel, Rácz Péter – nevében ezzel búcsúzik mára. Köszönjük a figyelmüket, tartsanak velünk holnap is, jó éjszakát!

21.12 KI A 3. NAP LEGJOBB CSAJA? A tegnapi győztesünk Silje Norendal. A mai jelöltek: Julia Mancuso, Chemmy Alcott és Anna Szidorova. INFÓ, EREDMÉNYEK, GALÉRIA ÉS SZAVAZÁS ITT!

20.49 KEDDEN BEMUTATKOZNAK SÍFUTÓINK. Kedden ismét maximális fordulatszámon zajlanak majd az események: nyolc aranyérmest keresnek, ebből kettőt újonc számban, a női síakrobaták lejtő stílusú versenyében, illetve a női síugrók normál sáncú viadalán. Két magyar sífutó, Szabó Milán és Simon Ágnes is bemutatkozik Szocsiban. Mindketten az egyéni sprintszámban állnak rajthoz, arra azonban kevés az esély, hogy az egyéni indítású selejtezőből továbbjutnak a legjobb tizenhat közé. Ott már négyes csoportokba kerülve harcolnak egymással a versenyzők előbb az elődöntőbe, majd a fináléba jutásért. A TELJES PROGRAM ITT! A TELEVÍZIÓSPROGRAM ITT!

20.46 A MAI OLIMPIAI BAJNOKOK. Két kanadai aranyérem született ma: Charles Hamelin a rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 m-es versenyében gyűjtött be újabb aranyat, míg Alex Bilodeau megvédte címét férfi mogulban. Ugyancsak címvédés volt női szuperkombinációban Maria Höfl-Riesch révén. A gyorskorcsolyázók között Michel Mulder szállította az újabb holland aranyat, a sílövőknél viszont Martin Fourcade koronázta meg eddigi pályafutását az üldözéses versenyben. AZ ÖSSZES EDDIGI ÉRMEST ÉS AZ ÉREMTÁBLÁZATOT ITT TALÁLJA!

20.23 KINGSBURY HIBÁZOTT, CÍMVÉDÉS FÉRFI MOGULBAN! Az utolsónak érkező Mikael Kingsbury rontott egyet a lesiklás során, így Alex Bilodeau gyakorlata érte a legtöbbet, a „kihívó” világbajnok csak második. Szmisljajev révén orosz bronzérem. A női mogul (Justine Dufour-Lapointe) után a férfiaké is kanadai kézen, ráadásul itt is kettős győzelemmel. RÉSZLETEK ITT!

Alex Bilodeau már joggal tarthat igényt a Mogulkirály megszólításra (Fotó: Action Images)
Alex Bilodeau már joggal tarthat igényt a Mogulkirály megszólításra (Fotó: Action Images)

20.20 Nem! Gagnon csak 3. Lesz orosz érem!

20.18 Lejött Bilodeau, és megelőzte Szmisljajevet. Kanadai dobogó lesz?

20.13 AZ ÚJONC FŐPRÓBÁJA. A női síugrók birtokba vették a normálsáncot. A sportágban először holnap rendeznek versenyt olimpián.

 

20.09 A PÉLDAKÉPEK. Azt ugye tudjuk, hogy a férfi lesiklást tegnap az osztrák Matthias Mayer nyerte, aki ezzel túlszárnyalta Calgaryban ezüstérmes édesapját is. Az újdonsült bajnok beszélt a példaképéről, Hermann Maierről és az ő nagy talpraállásáról, a naganói Szuper-G-győzelemről. „A nagypapámnál voltam, és az ékszaka közepére ébresztőt állítottunk be, hogy megnézzük a versenyt. Teljesen lenyűgözött, és attól kezdve még inkább lesikló akartam lenni” – emlékezett a „sógorok” sztárja.

20.03 EGY KANADAI KIESETT, HÁROM VEZET. Megvan a döntő utolsó futamának mezőnye férfi mogulban. Szmisljajev ezt a kört is túlélte, de most három kanadai – a már említett Bilodeau, illetve Mikael Kingsbury és Marc-Antoine Gagnon – is megelőzte, így ők jönnek majd a végén. Mellettük még egy kazah és egy amerikai maradt állva. A végső eredmény megállapításánál csak az utolsó futam teljesítménye számít.

19.48 A SALT LAKE CITY-I EGYETEMISTÁK HÁZIBULIT CSINÁLTAK AZ OLIMPIÁBÓL. Elképesztő adatra hívta fel a figyelmet a Forbes: a 230 amerikai olimpikonból ugyanis 23 a utahi Westminster College-re jár. Természetesen egy másik iskola sem képviselteti magát ilyen nagy számban Szocsiban.

19.41 EGY OROSZ FRICSKÁZZA A KANADAIAKAT. Legalábbis egyelőre. Alekszandr Szmisljajev vezet a férfi mogul döntőjének első sorozata után három kanadai előtt. A negyedik kanadai, a címvédő Alex Bilodeau jelenleg csak 8. Nyolcan kiestek, két sorozat van még hátra.

19.37 SZOKÁSOS ÉREMÁTADÁS AZ OLIMPIAI PARKBAN. Csak nem az orosz műkorcsolyások kapják meg az aranyat?

 

19.30 MIT CSINÁL EGY VISSZAVONULT MŰKORIS? Szocsiban természetesen szakértőként dolgozik. Johnny Weir, az amerikaiak versenyzője pályafutása során az élmezőnybe tartozott, de a kiugró eredmény hiányzott tőle. Egyéni stílusáról ugyanakkor mindig ismert volt, és Szocsiban sem riad vissza egy kis polgárpukkasztástól.

19.24 NEM ŐK AZ ELSŐ IKREK PÓDIUMON. Az Infastrada szerint Michel és Ronald Mulder a második ikerpár, akik egyéniben egyszerre ugyanazon dobogóra állhatnak. Phil és Steven Mahre tett már így 1984-ben, ha ez mond valakinek valamit, az amerikai alpesi sízők Szarajevóban sajátították ki az első két helyet szlalomban.

19.16 Mondjuk Szocsiban már nincs nagyüzem, csak a férfi mogul megy.

19.13 UPSZ! A szerkesztőségben elment az internetkapcsolat, addig az otthon ülők veszik át az élőt. A kiesésért elnézést kérünk.

18.42 CURLING-EREDMÉNYEK. Már a második fordulót is lejátszották a férfi curlingesek. A világbajnok svédek a második győzelmüket is megszerezték, amelynek szenvedő alanyai ezúttal a britek voltak (8–4), a címvédő kanadaiak viszont 5–4-re kikaptak a svájciaktól. A norvégok az Egyesült Államokat győzték le 7–4-re, míg a házigazda oroszok ellen a dánok extra endben nyertek 11–10-re.

18.37 KOMOLYABBAN KELL VENNI A TOGÓIAKAT. Kelani Bayor, a Togói Olimpiai Bizottság alelnöke kijelentette, hogy éremért utaztak Szocsiba. „Azért jöttünk ide, hogy medállal térjünk haza, ez az igazság. Nem számít, milyen érem. Azért jöttünk, hogy megdöbbentsük a világot, és megmutassuk, hogy mi is Togo!” – fogalmazott a sportvezető. Az afrikaiaknak amúgy két versenyzője indul Szocsiban, az elnök meg elmondta, hogy Facebookon is kerestek indulójelölteket.

18.28 TRÓNFOSZTÁS A LÁTHATÁRON. A női szánkósok versenyében két futam után, vagyis a félidőben Natalie Geisenberger áll az élen. A vancouveri olimpia német bronzérmese az első futamban szerzett közel fél másodperces előnyét hét és fél tizedre növelte a második menet során. A honfitárs, a címvédő Tatjana Hüfner is remek időt szánkózott elsősorban kiváló rajtjának köszönhetően, de így is bő két tizeddel elmaradt Geisenbergertől. A harmadik és negyedik futamra kedden 15.30-től kerül sor.

18.23 PUTYIN A BISZEXUÁLIS GYORSKORISSAL ÖLELKEZETT. Bár a nyugati média szinte minden második cikkében a „meleghelyzettel” foglalkozik az olimpia kapcsán, úgy tűnik, hogy a feszültség a fogalmak szintjén ismét csak nagyobb, mint az egyes emberek életében. Legalábbis erre utal Ireen Wüst, a női gyorskorcsolyázók 3000 m-es számának nyilatkozata. A nyíltan biszexuális holland versenyző pozitívan beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökről. „Kaptam egy ölelést tőle – mondta a holland állami tévének Wüst. – Gratulált nekem, és megkérdezte, hogy minden rendben-e itt Oroszországban. Én gratuláltam neki Olga Graf [az orosz vetélytárs – a szerk.] harmadik helyéhez. Örült, hogy látott, de aztán el kellett mennie. Viszont még én is megöleltem.”

18.14 MAGYAROS SHUTOUT. A végére beindultak a kanadai női hokisok, és a papírformának megfelelően 3–0-ra legyőzték a magukat sokáig jól tartó finneket. A címvédő kapujában a magyar felmenőkkel bíró Shannon Szabados kapott gól nélkül zárt. RÉSZLETEK ITT!

17.46 JÓL MŰKÖDIK A FINN RETESZ. A harmadik harmadban jár a finn–kanadai hokimeccs a női tornán, és az európaiak remekül tartják magukat a címvédő ellen, pedig az észak-amerikaiak hússzal többször lőttek eddig kapura.

17.37 OLIMPIKON A FIAM, ÉS NAGYON SZINGLI! Tucker West családja megdolgozik azért, hogy fiuk minden téren sikerrel zárja az olimpiát. Íme, az édesapa erőfeszítései!

17.26 BRUTÁLIS HOLLAND DOMINANCIA. A narancsosok elképesztő tarolást végeznek eddig gyorskorcsolyában: a férfiak eddigi két számában (500, 5000 m) mind a hat érem az övék lett, női 3000 m-en csak egy, az arany. A kilenc lehetséges éremből hetet (3–2–2) elvittek.

17.21 BERECZ ANNA ÖRÜL A JAVÍTÁSNAK. „Nagyon keveset tudtam gyakorolni lesiklásra, a szlalompálya pedig nagyon nehéz volt. A lényeg, hogy a célkitűzésemet teljesítettem, jelentősen javítottam legjobb vancouveri eredményemen” – mondta Berecz Anna, aki 2010-ben 27., most 21. lett szuperkombinációban. (MTI)

17.20 MIKLÓS EDIT KÖNNYEBB SZLALOMRA SZÁMÍTOTT. „Előzetesen a legjobb 15-be szerettem volna kerülni, de ezt a 16. helyet is elfogadom, tekintetbe véve, hogy rendkívül nehéz volt a szlalompálya” – mondta Miklós Edit, aki hozzátette, a szuperkombinációban nem ilyen szokott lenni a műlesiklás, hanem sokkal könnyebb, ez így most a legtechnikásabb szakág specialistáinak kedvezett, ami meglátszott a végeredményen is. a 25 éves, csíkszeredai születésű alpesi síző az erősségének számító lesiklásról is beszélt: „A pálya felső része nem ment olyan jól, mint az edzésen, emiatt nem vagyok teljesen elégedett, viszont az alsó szakasz ezúttal jó volt. Az a lényeg, hogy gyorsak a lécek, ezzel nincs gond.” (MTI)

17.14 FANTASZTIKUS HOLLAND HÁZI CSATA GYORSKORCSOLYÁBAN. A gyorskorcsolyában kiosztott harmadik arany is holland, sőt, férfi 500 méteren az első három helyen németalföldi versenyző végzett! A két ikertestvér, Michel és Ronald Mulder Jan Smeekensszel harcolt az elsőségért, és az első futam után utóbbi vezetett, így ő az utolsó párban indulhatott. A rajtja előtt Mulder, Mulder volt a sorrend az élen, és Ronaldot megelőzte, az viszont csak a hivatalos időeredmény megjelenésénél dőlt el, hogy Michelnél nem jobb az időeredménye. Egy század döntött: 1. Michel Mulder, 2. Jan Smeekens, 3. Ronald Mulder. RÉSZLETEK ITT!

Narancsszínű dobogó: Smeekens, M. Mulder, R. Mulder (Fotó: Action Images)
Narancsszínű dobogó: Smeekens, M. Mulder, R. Mulder (Fotó: Action Images)

16.53 NEM HULLIK MÉG A JUHARLEVÉL. Lezajlott a síakrobaták férfi mogul versenyszámának selejtezője, kialakult az esti húszfős döntő mezőnye. A legjobb eredménnyel az olimpiai és világbajnoki címvédő kanadai Alex Bilodeau kvalifikálta magát. Az észak-amerikai ország versenyzői domináltak eddig, hiszen a második is egy „juharleveles” síző volt, míg az első hatba mind a négy indulójuk bekerült.

16.50 OKTAT A VILÁGBAJNOK NŐI SZÁNKÓBAN. A vb-címvédő Natalie Geisenberger áll az élen egy futam után a női szánkóversenyen. A szám vancouveri bronzérmese nagy fölénnyel, 46 századdal előzi meg az amerikai Erin Hamlint. A szánkósoknál négy futam után hirdetnek bajnokot. Ma még egyszer csúsznak végig a pályán, a második menetre 17.20-tól kerül sor.

16.34 Moravec az ezüstérmes, Björndalen nagyot hajrázott, de Jean Guillaume Beatrix megelőzte.

16.33 MARTIN FOURCADE OLIMPIAI BAJNOK! A vancouveri tömegrajtos ezüst után ezúttal már összejött az arany is a franciának, megérdemelten, hatalmas fölénnyel. RÉSZLETEK ITT!

Martin Fourcade – abban a pillanatban, hogy olimpiai bajnok lett (Fotó: Action Images)
Martin Fourcade – abban a pillanatban, hogy olimpiai bajnok lett (Fotó: Action Images)

16.29 Moravec ezúttal sem hibázott, érik az ezüst. Jean Guillaume Beatrix a 3., Björndalen és Svendsen üldözi.

16.27 Fourcade 50 m előnnyel érkezett az utolsó lövészethez, és pontos volt. Már integet a közönségnek.

16.22 Az élmezőnyből szinte mindenki hibázott egyet, így továbbra is Fourcade az első, Landertinger a 2. Moravec még hibátlan, a cseh a 3.

16.20 A NAP CUKI SZURKOLÓJA. A kislányt még az alpesi sízők versenyén szúrta ki a fotós.


16.15
Micsoda hiba! Le Guellec a fordulóban elesett, így oda az első helye, Fourcade az élen.

16.14 Le Guellec állt az élre a második fekvő után. Landertinger, Soukup, Fourcade és Moravec hibátlan még, Björndalen és Sipulin egyet rontott.

16.07 Az első fekvő lőállásból Björndalen jött ki a legjobban, természetesen hibátlan lövészettel, Anton Sipulin és a kanadai Jean-Philippe Le Guellec követi.

16.04 A PÁLYÁN BJÖRNDALENÉK. Elkezdődött a sílövők 12.5 km-es üldözéses versenye, amelyen a sprintet megnyerő Ole Einar Björndalen újabb rekordokat dönthet. Közben megy már a női szánkósok egyesének első futama is.

16.00 TILOS A LÁTVÁNYOS GYÁSZ! A NOB figyelmeztette norvég tagszervezetét az olimpiai előírások betartására, miután a norvég sífutók engedély nélkül viselt fekete karszalaggal versenyeztek, emlékezve egyik csapattársuk elhunyt testvérére. A NOB szintén betiltotta a kanadai félcső-versenyző Sarah Burke-re emlékező sisakmatricákat. ITT MEGTUDJA, MIVEL INDOKOLT A SZÓVIVŐ!

15.54 HATALMAS ESÉS MOGULBAN. Zajlik az síakrobaták férfi mogul számának selejtezője, az első kör után tízen már a döntőben, a tízből négyen kanadaiak! Az orosz Szergej Volkov óriásit esett az egyik ugrató után, ám így is célba ért, hárman viszont kiestek.

15.45 DŐL A LÉ A NOB-NAK. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 4.85 milliárd dollár (1060 milliárd forint) bevételre tesz szert a téli olimpiának köszönhetően: ez elsősorban a szponzori, a licenc- és a közvetítési bevételeket jelenti, illetve a jegyeladásból befolyó összegeket jelenti. Ha hinni lehet az egyik elemzőnek, akkor elképzelhető, hogy ez az olimpiai ciklus több bevételt generál a NOB-nak, mint eddig bármelyik.

15.33 HULLADÉK A FÉLCSŐ. A helyi szervezőbizottság elhalasztotta a hódeszkások hétfői félcső-edzését, mivel folyamatos gondokat okoz a magas hőmérséklet és a pálya állapota. Az amerikai Danny Davis szókimondó bírálattal illette a versenyhelyszínt. Davis a Yahoo!-nak adott interjúban egyszerűen hulladéknak minősítette a pályát, és bírálta a NOB döntését, mellyel a Nemzetközi Olimpiai Szövetség nem a legelismertebb félcső-építő vállalattal építtette ki a pályát a Roza Hutor Extrém Parkban. DAVIS KIROHANÁSA ITT OLVASHATÓ!

15.29 MOST JÓ ÖNKÉNTESNEK LENNI. Bár állítólag a jegyek 70 százaléka elfogyott az olimpiára, több versenyhelyszínen kevés a néző, a szervezők közlése szerint elsősorban a késői érkezések, a szigorú biztonsági ellenőrzések és az oroszok változó érdeklődése miatt. A síugrók tegnapi normálsánc versenyén például Mihail Makszimocskin rossz második ugrása után a nézők tömegesen indultak a kijárat felé, miközben a legjobbak még hátra voltak, hogy csatázzanak az érmekért. A Reuters tudósítója szerint az üres helyeket önkéntesekkel igyekeznek feltölteni a kamerákkal szemben, hogy ne legyen zavaró az üres lelátó.

15.24 A HARMADIK ARANY IS HOLLAND LESZ GYORSKORIBAN? A férfi gyorskorcsolyázók 500 méteres számában az első futam után a kétszeres világbajnoki bronzérmes holland Jan Smeekens vezet honfitársa, Michel Mulder előtt, de előnye mindössze négy század. A számban két futam összesített ideje után hirdetnek bajnokot, a második 15.55-kor kezdődik.

15.09 ALMA A FÁJÁTÓL. Ahhoz képest, hogy Julia Mancuso milyen kevés ruhával készült az olimpiára, az eredményekre eddig nem panaszkodhat. A szuperkombináció után pedig az is kiderült, hogy volt kitől örökölnie a szépségét.

14.53 ÉRKEZNEK! Izgalomban most sincs hiány, de az olimpia csak szerdától lesz az igazi, amikor a férfi hokisok tornája is elkezdődik. Sidney Crosby már Szocsiban!

14.46 AZ OLIMPIA ÓRIÁSA ÉS TÖRPÉJE. Találkozott egymással a jégkorongozó Zdeno Chára és a műkorcsolyázó Kirsten Moore-Towers, vicces kép született belőle.

14.44 STATZÓNA. Maria Höfl-Riesch az első aranyérmes Szocsiban, aki zászlót vitt a megnyitón. Julia Mancuso a bronzérmével a negyedik női alpesi síző, akinek teljes az éremkollekciója olimpiákról, azaz mindegyikből van már legalább egy. A dél-koreaiból orosszá lett Viktor An a második olyan olimpikon, aki két különböző ország számára nyert érmet (a jogfolytonosságokat nem számítva).

14.27 RÁFÉR A FRANCIÁKRA AZ F1-ES HONFITÁRS SZURKOLÁSA. „Sok szerencsét kívánok minden, a téli olimpián szereplő francia sportolónak" – írta a Twitteren Romain Grosjean, az F1-es Lotus-istálló francia pilótája. Ráférne némi szerencse honfitársaira, hiszen még mindig nem szereztek érmet Szocsiban.

14.24 PÉLDÁTLAN BIZTONSÁGI INTÉZKEDÉSEK. Különleges erők és légvédelmi rakéták olvadnak diszkréten a háttérbe a fenyőfák, a hófödte pályák és az olimpiai karikák közé a Szocsi fölé magasodó hegyekben. Ezer méter magasan, a sífutás és a sílövés helyszínénél a kötélpálya kabinjából kiszállva khakiszínű rakétaüteg, forgó radar és katonák sátrai állnak, bár nem szembetűnő módon – számolt be a tapasztalatairól az AFP tudósítója. Dmitrij Rogozin miniszterelnök-helyettes 2013 végén jelentette be, hogy új Pancir-Sz föld-levegő rakétarendszereket telepítenek Szocsiba a katonai és polgári helyszínek (atomerőművek, nagyüzemek, védett létesítmények) őrzésére az olimpia idejére. A közutakon, a hegyen és a városi közlekedésben január 7. óta szűrik és ellenőrzik a forgalmat. (MTI)

14.07 ESZKALÁLÓDIK A FESZÜLTSÉG A RÖVID PÁLYÁSOKNÁL. „Ez nem az a váltó, amellyel érmet nyertem az Európa-bajnokságon és az universiadén. Nemcsak az összetételére gondolok, hanem egyénekre lebontva. Erről viszont nem szeretnék beszélni, beszéljenek az okokról azok, akik illetékesek ebben, én nem fertőzöm az agyamat ilyen gondolatokkal" – mondta rendkívül feldúltan Heidum Bernadett az MTI érdeklődésére. A jövő hét keddi B döntőben csak két riválisa lesz a magyaroknak, ugyanis Hollandiát kizárták az elődöntős futamában. KESZLER ANDREA KOMMENTÁRJA ITT OLVASHATÓ!

14.01 KILENC LETT A VÉGE. A női hokitornán a meccset már az első harmadban eldöntő Egyesült Államok végül 9–0-ra igázta le Svájcot. RÉSZLETEK ITT!

13.59 NŐI CURLING. Megkezdődött a curlingesek női tornája is. Az első fordulóban Kanada 9–2-re verte Kínát, Svájc 7–4-re az Egyesült Államokat, a házigazda oroszok ugyancsak 7–4-re a dánokat, míg a rangadón az olimpiai címvédő svédek 6–4-re nyertek a világbajnoki címvédő skótok (Nagy-Britannia) ellen.

13.55 OVECSKIN ÚJ KORIJA. Az oroszok sztárja „kicsiripelte” az olimpiai korcsolyáját. Mindenki azt találgatja, hogy mi az a démonikus lény a korivédőn. A legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a Washington gólgyárosának orosz nevéből adódóan egy „kicsi bárány” akar lenni – várjuk a megoldásokat! Részletek itt!

13.44 A HÁTA KÖZEPÉRE KÍVÁNTA PUTYINT. Népszerű a testfestés, de ki nem találnák, hogy Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev képével hol népszerűsítik Szocsit... Válasz és fotó itt!

13.34 LIU IDEJE OLIMPIAI ARANYAT ÉRT VOLNA A DÖNTŐBEN. Véget ért a férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 1500 méteres fináléja. A győztes a kanadai Charles Hamelin 2:14.985-tel győzött. Érdekesség, hogy a selejtezőben kiesett Liu Shaolin Sándor 2:14.055-tel ért el vagyis jobb időt ment. Liu Shaolin futamék annyira erős volt, hogy az egész nap 4. legjobb ideje a magyar fiúé volt a számban. RÉSZLETEK ITT!

13.20 MIKLÓS ALPESI REKORDER LETT. Miklós Edit a 16. hellyel minden idők legjobb magyar helyezését érte el alpesi síben az olimpiák történetében. Az eddigi legjobb Kozma Péter volt, aki 1984-ben műlesiklásban lett 18., míg a nőknél Kovács Mónika 1998-ban volt kombinációban 21.

13.14 ELUTAZOTT A SÉRÜLT HOKIS. Sérülése ellenére elutazott az olimpiára Max Pacioretty, a Montreal Canadiens amerikai hokisa, aki az NHL olimpia előtti utolsó játéknapján láb- és csípőcsontsérülést is szenvedett, s a meccs hátralévő részében elővigyázatosságból már nem játszott.

13.10 Ezzel el is köszön a délelőtti szerkesztő Marosi Gergely, Cserháti Zoltánnal követhetik a délutáni eseményeket.

12.57 KIZÁRTÁK A HOLLANDOKAT. A holland női rövid pályás gyorskorcsolyaváltót kizárták, így a magyar egység minimum hetedik. A B-döntőben Japán és Oroszország ellen a mieink február 18-án, 11.54-kor.

12.55 ITT A VÉGE A NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓNAK! Olimpiai bajnok Maria Höfl-Riesch (Németország), ezüstérmes Nicole Hosp (Ausztria), bronzérmes Julia Mancuso (Egyesült Államok), 4. Tina Maze (Szlovénia), 5. Dominique Gisin (Svájc), 6. Ragnhild Mowinckel (Norvégia). Miklós Edit a 16. helyen végzett, Berecz Anna pedig a 21. lett. RÉSZLETES ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

Maria Höfl-Riesch harmadik olimpiai bajnoki címét szerezte meg (Fotó: Reuters)
Maria Höfl-Riesch harmadik olimpiai bajnoki címét szerezte meg (Fotó: Reuters)

12.52 BERECZ ANNA IS A CÉLBAN. 58.41 az időeredménye, 2:48.69 az összetett időeredménye, ezzel a 21. helyen áll.

12.50 Miklós Edit a 16. helyen áll, Berecz Anna még nem jött le.

12.47 EZZEL EREDMÉNYT IS HIRDETHETÜNK: Maria Höfl-Riesch nyerte meg a női szuperkombinációt alpesi síben, időeredménye 2:34.62. A második az osztrák Nicole Hosp (2:35.02), a harmadik az amerikai Julia Mancuso (2:35.15). Höfl-Riesch megvédte címét, és két vancouveri olimpiai aranyérme után begyűjtötte az elsőt Szocsiban is.

12.45 VISSZA SZUPERKOMBIRA. Höfl-Riesch vezet Hosp és Tina Maze előtt. Jön Mancuso. 2:35.15 az összeredmény, a 3. helyre jó.

12.43 A NŐI RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYAVÁLTÓ 4. FUTAMÁBAN. A magyar lányok jól rajtoltak, az elején még vezettek is Kanada és Dél-Korea előtt. Ez nem tartott sokáig, a sportági ászok az élre álltak, Dél-Korea, Kanada, Oroszország volt a sorrend. A hajrában Dél-Korea maradt az élen Kanada előtt, az oroszok is leszakadtak, a mieink pedig 4:15.47-es idővel a 4. helyen végeztek. Folytatás a B-döntőben, RÉSZLETEK ITT!

12.40 NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ.
Höfl-Riesch az első helyen, négy tizedet vert Hospra. Fenninger csak 6. Jön Maze, Gut, Mancuso.

12.37 RAJTOL A MAGYAR NŐI VÁLTÓ rövid pályás gyorskorcsolyában.

12.36 NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ. Jön az első öt, Höfl-Riesch, Fenninger, Maze, Gut és Mancuso. Az élen Hosp, Gisin, Mowinckel a sorrend.

12.34 RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, FÉRFI 1500 M. Az A-döntő résztvevői: Hamelin (kanadai), Whelbourne (brit), Han Tian-jü (kínai), An (orosz), Celski (amerikai), Csen Tö-csüan (kínai), Li Han Bin (dél-koreai)

12.32 NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ. Az osztrák Nicole Hosp vezet (2:35.02), második a svájci Gisin (2:36.12), harmadik a norvég Mowinckel (2:36.15). Miklós Edit jelenleg a 12.

12.30 RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA. A Darázs Rózsa, Heidum Bernadett, Keszler Andrea, Lajtos Szandra egység az 1. futamban indul 12.35-kor.

12.25 A norvég Ranghild Mowinckel veszi át a vezetést. Miklós Edit most 10., még 14 versenyző jön, köztük a nagyágyúkkal. Tőle meg a svájci Dominique Gisin.

12.20 MIKLÓS EDIT LEJÖTT. 57.29-es idő, ezzel a 10. helyen áll az eddig leszlalomozók között, 2:41.61-es összesített időeredménnyel most a 9. a szuperkombinációban. Ez azért prognosztizálható volt, nézzük, végeredményben mire lesz elég.

12.12 NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ. Eddig heten értek célba, az osztrák Michaela Kirchgasser vezet a cseh Sarka Strachová és az olasz Federica Brignone előtt.

12.00 RAJT A NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ MŰLESIKLÁSÁBAN. Miklós Edit a 13., Berecz Anna a 33. helyről várja a szlalomot. Az elsőként induló Kristina Saalová már ki is esett.

11.50 „AZT MUTATTA AZ EDZŐM, HOGY MEGVAN.” „Egyáltalán nem izgultam, nem gondoltam arra, hogy pályafutásom első olimpiai versenye. Összességében könnyebb volt annál, mint amire számítottam. Sajnos, amikor feljöttem másodiknak a kanadai mögé, ő belassult, és arra nem reagáltam időben. A többieknek lehetőségük volt előzni, én a végén hiába próbálkoztam kívülről, már nem sikerült. A célban, ugyan azt mutatta az edzőm, hogy megvan a harmadik hely, de sajnos a célfotó más eredményre jutott" – magyarázta meglepően nyugodtan Liu Shaolin Sándor a MOB sajtóirodájának. Egy ezreddel csúszott le a továbbjutásról... Liu ideje, a 2:14.055 perc új országos csúcs, Darázs Péter hét éve felállított rekordját adta át a múltnak.

„Nincs mit szépíteni, nagyon elrontottam. Taktikailag hibáztam, de a legjobb, ha gyorsan elfelejtem az egészet és mostantól az ezer méterre koncentrálok!" – értékelt Knoch Viktor.

Béres Bence az MTI-nek nyilatkozva úgy vélte, az 1500 számára jó bemelegítés volt, mert nem ez a főszáma. Elárulta, három-négy körrel a vége előtt érezte, hogy elfogyott az ereje, de az addig nyújtott teljesítménye biztató lehet az 1000 méterre nézve.

Knoch Viktor (jobbra) futama előtt (Fotó: Reuters)
Knoch Viktor (jobbra) futama előtt (Fotó: Reuters)

11.34 VISSZA SHORT TRACKRE, NŐI 500 M – KESZLER NEM JUTOTT TOVÁBB. Az első futamból a kínai Liu Csiu-hong és a dél-koreai Kim A Lang jutott tovább. A másodikból a brit Christie és az orosz Proszvirnova, Keszler Andrea a 4., időeredménye 45.215, nincs továbbjutás. Keszler mindjárt váltóban is indul. További futamtovábbjutók: Ter Mors (holland) és Gilmartin (brit) a 3. futamból, Pak Szung Hi (dél-koreai) és Scott (amerikai) a 4.-ből, St. Gelais (kanadai) és Van Kerkhof (holland) az 5.-ből. A 6. futamból az olasz Fontana és a kínai Li Csian-zsou lépett tovább, a 7.-ből a kínai Fan Ke-hszin és a kanadai Hewitt, míg a 8.-ból a kanadai Maltais és a dél-koreai Sim Szuk Hi.

11.26 DURVA TRIPLA. Az Egyesült Államok–Svájc női hokimeccsen az amerikaiak 55 másodperc (9:20 és 10:15) alatt ütöttek 3 gólt. Azóta már öt, ez a meccs eldőlt.

11.25 MINDJÁRT KEZDENEK A NŐI RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYÁZÓK. Keszler Andrea a második futamban rajtol.

11.10 EGY EZREDEN MÚLT, DE LIU SE MENT TOVÁBB. Liu Shaolin Sándor az 5. futamban repesztett, és harcban állt a továbbjutásért, az utolsó két kört a 3. helyről várta. A 13. kör után már átvette a vezetést a francia Fauconnet és a holland Kerstholt előtt, de a hajrá nem az övé volt - Kestholt nyerte a futamot a kanadai Hamelin és Fauconnet előtt, Liu 2:14.055-ös idővel nem jutott tovább, a 4. helyen végzett. Egy ezreden múlt! A ZDF-es közvetítésben még őt írták ki 3.-nak... Az utolsó futamból a dél-koreai Li Han Bin, a kanadai Gilday és a kínai Csen Tö-csüan jutott tovább.

11.00 BÉRES BENCE 6. A 4. FUTAMBAN. A magyar versenyző a 3. helyen haladt az elején, féltávnál pedig a 4. volt. A 8. körben visszajött a 3. helyre, az amerikai Alvarezzel folytatott óriási csatát. A hajrára aztán visszaesett, a 11. kör után az 5., a 12. után a 6. volt, és végül a 6. helyen ért célba (2:20.327), így nem jutott tovább. Továbbment a kanadai Hamelin, az orosz Jelisztratov és az amerikai Alvarez.

10.55 KNOCH VIKTOR ESETT, NEM JUTOTT TOVÁBB. Féltávnál a 2. helyen haladt, aztán visszaesett a 4.-re, majd két körrel a vége előtt az 5.-re. A vége 6. hely, egy botlással és eséssel súlyosbítva. Továbbjut az orosz An, a kínai Han Tian-jü és a dél-koreai Pak Sze Jong. Knochnak 2:47.714-es időeredményt könyvelnek el. A 3. futamból a dél-koreai Szin Da Vun, az amerikai Celski és a francia Lepape jutott tovább.

Knoch Viktor (223) kezdett a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók közül – 6. lett futamában (Fotó: Reuters)
Knoch Viktor (223) kezdett a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázók közül – 6. lett futamában (Fotó: Reuters)

10.50 START A SHORT TRACKESEKNÉL! A brit Jack Whelbourne kezdi futamgyőzelemmel a rövid pályás gyorskorcsolyázók férfi 1500-as küzdelmeit. Whelbourne, az olasz Confortola és a holland Knegt továbbjutott.

10.45 NAPI MÉMGYÁR. Ashley Wagner minősíti a műkorcsolya-pontozók teljesítményét, röviden és kendőzetlenül. „Baromság!”

10.43 KIS HÍJÁN VILLANTOTT. Olga Graf jól lehúzta a cipzárt, így majdnem feltárta a meztelen igazságot. Elfelejtette, hogy nincs semmi alatta.

Kínában már megvan az új pólókedvenc (Fotó: Reuters)
Kínában már megvan az új pólókedvenc (Fotó: Reuters)

10.20 HÁROM VISSZALÉPÉS NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓBAN. Chemmy Alcott, Daniela Merighetti és Elena Franchini sem indul szlalomban, egyikük neve sem szerepel a rajtlistán. 31 induló lesz, Miklós Edit tizenötödikként, Berecz Anna harmincadikként indul (a 13., illetve a 33. helyről). Műlesikás 12.00-tól.

Vörösszakáll is megérkezett (Fotó: sochi2014.com)
Vörösszakáll is megérkezett (Fotó: sochi2014.com)

10.07 A MÁZLISTA. Televíziós szakkommentátorként és tanácsadóként van jelen a szocsi téli olimpián Steven Bradbury, minden idők – egyik – legszerencsésebb ötkarikás bajnoka. „Mindenki tudja, hogy szerencsém volt. Az más kérdés, hogy a szerencséért 12 éven át naponta öt órát, heti hat napot dolgoztam" – jegyezte meg Ausztrália első téli olimpiai bajnoka, aki aranyérmét annak köszönheti, hogy egyedüliként nem keveredett bele az utolsó kanyaros bukásba Salt Lake Cityben, az 1000 méteres döntőben. (MTI) Bradburyről bővebben is olvashat a még Vancouver előtt megjelent olimpiatörténeti sorozatunkban!

10.06 Egy tweet a helyszínről: olyan gyönyörű idő van, hogy az alpesi sízőket pólóban lehetett nézni.

10.00 A Blikk információi szerint volt már jobb hangulat is a női rövid pályás gyorskorcsolyázóknál. Kónya Zsófia a hivatalos indoklás szerint betegség miatt maradt ki a váltóból, a Blikk szerint viszont nem ez volt az egyetlen ok a változtatásra... Ami tény: a kvótát Kónyával vívta ki a csapat, az olimpián Darázs Rózsa lesz az egységben. Siker esetén alighanem elülnek a hullámok...

9.53 A SIKEREK VONZZÁK A BARÁTOKAT. Az oroszok immár olimpiai bajnok műkorcsolyázó-tinijét, Julia Lipnyickaját 24 óra alatt 20 ezer ember kezdte követni közösségi oldalon – írja a helyi hivatalos olimpiai hírmondó. Azt nem írják, de valószínűleg a vkontakte orosz közösségi portálról van szó, lévén a hivatalos olimpiai honlapról elérhető a profilja a zseniális képességű, 15 éves lánynak.

9.45 10.45-TŐL RÖVID PÁLYÁS GYORSKORCSOLYA. Férfi 1500-on Knoch Viktor a 2. futamban, Béres Bence a 4. futamban, Liu Shaolin Sándor az 5. futamban indul. Összesen hat futam van.

9.37MINDENKI AZ OROSZOKAT AKARJA LEVADÁSZNI. Az oroszok legendás jégkorongozója, Vlagyiszlav Tretyak szerint a szocsi téli olimpián mindenki a házigazda orosz válogatottat szeretné legyőzni. A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok kapus – aki az Orosz Jégkorong-szövetség elnöke is – a játékok sajtószolgálatának hétfőn elárulta: szinte mindig ideges, de most különösen az. „Mindenki győzelmet vár tőlünk” - tette hozzá. Tretyak hétfőn kiment a repülőtérre fogadni az NHL-ben játszó világsztárokat. A két kapus, Szergej Bobrovszkij és Szemjon Varlamov megjegyezte: jó formában vannak és nagyon várják a tornát. „A legfontosabb, hogy jó kapusteljesítmény segítse a csapatot. És az különösen szerencsés, hogy két kiváló hálóőrünk van, és lehet választani közülük” - mondta Tretyak, aki a műkorcsolyázó Irina Rodnyinával közösen gyújtotta meg pénteken a szocsi olimpia lángját. (MTI)

9.35 Majdnem egyórás versenyszünet Szocsiban, 10.45-től jönnek a short trackesek. A férfi rövid pályás gyorskorcsolyázók 10.45-kor kezdenek, három magyarral a mezőnyben.

9.27 MIKLÓS EDIT 13., BERECZ ANNA 33. Vége a szuperkombináció lesiklásának. Vezet az amerikai Julia Mancuso (1:42.68), utána a svájci Lara Gut (1:43.15), a szlovén Tina Maze (1:43.54), az osztrák Anna Fenninger (1:43.67), a német Maria Höfl-Riesch (1:43.72) és a norvég Lotte Sejersted (1:43.85) jön. Miklós Edit a 13. (1.44.32), Berecz Anna a 33. (1:50.28), összesen 34-en értek le. ÖSSZEFOGLALÓ ITT!

9.20 MIKLÓS EDIT 1:44.32-es IDŐEREDMÉNNYEL BEJÖN A 13. HELYRE! Még hárman jönnek utána.

9.16 MAGYAR A PÁLYÁN! Berecz Anna 34-es rajtszámmal az első magyar induló hétfőn. 1:50.28 az időeredménye, 30. hely. Aztán 31., mert bejön elé Greta Small. Miklós Edit jön.

9.12 DŐL A LÉ. Már ha egy kazah sportoló aranyérmes lesz. Egy kazah elsőség átszámítva 250 ezer amerikai dollárt ér, ez több mint duplája az orosz bónusznak, amihez azonban regionális plusz pénzek csapódhatnak.

9.10 Még négyen lejönnek, és indul Berecz Anna, utána kettővel Miklós Edit.

8.55 Új éllovas női szuperkombinációban, az amerikai Julia Mancuso 1:42.68-cal az élen. Mögötte Lara Gut, Tina Maze, Anna Fenninger, Maria Höfl-Riesch. Mancuso ment elsőként 1:43 alá.

8.45 Az éremtáblázat elején Norvégia, Hollandia, Egyesült Államok a sorrend. Böngéssze az eddigi dobogósokat!

8.41 Tina Maze bejön Gut mögé és Fenninger elé. A svájci Lara Gut 1:43.15-ös idővel vezet, a szlovén Tina Maze 0.39, az osztrák Anna Fenninger 0.52 hátrányban. Az osztrák Nicole Hosp hátránya 0.80, simán „ugorható” a különbség.

8.40 OLIMPIAI SZÉPSÉGVERSENY – KI VOLT A 2. NAP LEGSZEBB VERSENYZŐJE? SZAVAZÁS!

8.38 CURLING VÉGEREDMÉNYEK. (Férfi csoportkör) Dánia–Kína 4–7, Svájc–Svédország 5–7, Oroszország–Nagy-Britannia 4–7, Németország–Kanada 8–11

Az orosz curlingnadrág se semmi (Fotó: Reuters)
Az orosz curlingnadrág se semmi (Fotó: Reuters)

8.35 Az amerikai Laurenn Ross is kiesett, az első három változatlan, Gut, Fenninger és Sejersted.

8.27 Akik már kiestek: a svájci Kaufmann-Abderhalden és a chilei Noelle Barahona. A jelenleg 5. brit Chemmy Alcott csak edzésre használja a versenynapot sérülései után, a lesiklást követően a hírek szerint visszalép.

8.23 Lara Gut odapörköl egyet, 1:43.15-tel vezet. Gut, Fenninger, Sejersted a sorrend.

8.17 Marsagliát a norvég Sejersted előzte meg, ideje 1:43.85.

8.00 ELKEZDŐDÖTT A NŐI SZUPERKOMBINÁCIÓ. Berecz Anna a 34., Miklós Edit a 36. rajtoló a 39 induló közül. Az első idő az olasz Francesca Marsagliáé, 1:43.96.

Ebben a szektorban nincs telt ház (Fotó: Reuters)
Ebben a szektorban nincs telt ház (Fotó: Reuters)

MÁR SIKÁLJÁK. A nap korán kelői a curlingesek, akik közép-európai idő szerint már 6 órától (helyi idő szerint 9 órától) versengenek. A férfi csoportkörben jelenleg Dánia–Kína 2–3, Németország–Kanada 5–9, Svájc–Svédország 3–5, Oroszország–Nagy-Britannia 2–6.

REKORDER LEHET. Történelmet írhat Ole Einar Björndalen: a norvég sílövő dobogós helyezéssel az érmek számában válhat rekorderré, míg újabb győzelemmel egyúttal a téli játékok történetének legeredményesebb sportolója lehet.

08.00 JÓ REGGELT KÍVÁNUNK! Ma valósággal nyüzsögnek a magyarok a pályákon, lévén alpesi síben és rövid pályás gyorskorcsolyában is érintettek a mieink.

TÉLI OLIMPIA, A HÉTFŐI PROGRAM
Február 10., hétfő (5)
06.00–09.00CurlingFérfiak1. forduló
08.00–09.30Alpesi síNői szuperkombinációlesiklás
Berecz Anna, Miklós Edit
10.45–13.30Rövid pályás gyk.Női 3000 m-es váltóelőfutamokMagyaro. (Keszler,
Lajtos,
Darázs,
Heidum)
10.45–13.30Rövid pályás gyk.Női 500 méterelőfutamokKeszler Andrea
10.45–13.30Rövid pályás gyk.Férfi 1500 méterselejtezők és döntőBéres Bence, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor
11.00–13.30JégkorongNőkEgyesült Államok–Svájc
11.00–14.00CurlingNők1. forduló
12.00–13.00Alpesi síNői szuperkombinációműlesiklásBerecz Anna, Miklós Edit
14.00–17.00GyorskorcsolyaFérfi 500 méterdöntő
15.00SíakrobatikaFérfi mogulselejtező
15.45–18.45SzánkóNői egyes1-2. futam
16.00–17.00SílövészetFérfi 12.5 km üldözésesdöntő
16.00–18.30JégkorongNőkFinnország–Kanada
16.00–19.00CurlingFérfiak2. forduló
19.00SíakrobatikaFérfi moguldöntő
TELEVÍZIÓS KÖZVETÍTÉS
Február 10., hétfő
M1

08.11–10.00 óra: Alpesi sí, női szuper kombináció, 1. futam
12.57–13.47: Alpesi sí. Rövid pályás gyorskorcsolya
15.00–17.25:Gyorskorcsolya. Síakrobatika, férfi mogul
M2

20.45–23.05
: Sílövészet. Síakrobatika, férfi mogul. Összefoglaló a nap eseményeiből
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik