Real Madrid: nem hívták, de jönne a rivális korábbi kapusa?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.21. 13:16
Thibaut Courtois felemás szezont készül maga mögött hagyni Londonban. A sérüléssel és kiállítással tarkított idényében több volt a hullámvölgy, mint a jó pillanat, igaz, egyelőre hivatalosan továbbra is ő az „egyes” a Chelsea-nél. Ám könnyen megeshet, hogy csak a nyárig...

A Courtois távozásáról szóló pletykák nem először kerülnek elő a szigetországban, a belga állítólag nem ragaszkodik Angliához, sőt, ha tehetné, nagyon szívesen búcsút intene a Premier League-nek.

A Chelsea ügyeiben jól informált brit szakíró, Duncan Castles úgy tudja, Courtois az ügynökének most elmondta, szívesen visszatérne Spanyolországba, azon belül pedig a fővárosba, de nem korábbi együtteséhez, az Atléticóhoz, hanem a Real Madridhoz!

A kapus és menedzsere nem tett még semmilyen lépést az ügyben, sőt, a blancóknál eddig nem is tudtak arról, hogy Courtois hozzájuk vágyik.

Egy biztos, ha a belga valóban komolyan gondolja az átigazolást, veszélyes vizekre téved, a madridi kapuban ugyanis jelenleg Keylor Navas „az úr”, így ha vált, könnyen a kispadon találhatja magát.

Persze nyárig még meggondolhatja magát, sőt, a következő szezonra érkező új szakvezető, Antonio Conte is lebeszélheti váltási szándékáról.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik