Real Madrid: Még jobbá teszem Bale-t, ha szeretné! - Bolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.25. 13:42
null
„Cristiano Ronaldónak is segítettem a sprintekben, és látható, mit ért el azóta” – mondta a sprinter.
A jamaicai sprintkirály, a hatszoros olimpiai, nyolcszoros világbajnok, világrekorder Usain Bolt felajánlotta szolgálatait a Real Madrid walesi válogatott labdarúgójának, Gareth Bale-nek.

 

A nyáron csillagászati összegért a spanyol fővárosba szerződő 24 éves szélsőt eddig is az egyik leggyorsabb játékosként tartották számon, de a Villarreal elleni bajnoki debütálásán elérte a 25 mérföld/órás (40.23 km/h) sebességet is.

Ez mindössze két mérföld/órával kevesebb, mint amelyet a 9.58-as idejével 100 méteres csúcstartó jamaicai sprinter fel tud mutatni, ami egyébiránt szintén rekordnak számít. Bolt ugyanakkor hisz benne, hogy Bale még gyorsabbá, és még jobbá válhat.

„Azt hiszem, jelenleg Gareth a világ leggyorsabb játékosa, de segíteni fogok neki a sprinteket illetően, ha erre igényt tart” – idézi a 27 éves vágtázót a Daily Mail.

Bolt rámutatott, hogy korábban Bale jelenlegi kiváló csapattársával, Cristiano Ronaldóval is együtt dolgozott, és úgy véli, a segítségével a walesi még jobb játékossá válhat a jövőben.

„Nemcsak arról van szó, hogy milyen hamar tudsz felgyorsulni, hanem arról is, hogy amikor nálad van a labda, akkor is meglegyen az egyensúly sprintelés közben – tette hozzá Bolt. – Segítettem Ronaldónak a sprintekben az edzések során, és látható, mi mindent ért el azóta.”

„Nagyon tisztelem a Real Madridot, és ha a klub és Gareth kéri a segítségemet, örömmel repülök és végzek külön edzéseket vele. Hallottam, hogy hozzám közeli sebességet mértek nála, de ez a technikáról is szól. Tudom, hogy még jobb játékossá is tehetem, mint amilyen most” – tette hozzá magabiztosan a jamaicai futó.

A jelenleg a spanyol bajnokság 3. helyén álló Real Madrid szerda este az Elche elleni bajnokin gyarapíthatja pontjai számát.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. FC Barcelona 6 6 22– 5 +17 18
2. Atlético Madrid 6 6 18– 5 +13 18
3. Real Madrid 5 4 1 12– 5 +7 13
4. Villarreal 5 3 2 10– 5 +5 11
5. Espanyol 5 3 2 9– 5 +4 11
6. Athletic Bilbao 5 3 2 10– 9 +1 9
7. Málaga 6 2 2 2 8– 4 +4 8
8. Levante 6 1 4 1 5–11 –6 7
9. Celta Vigo 5 1 3 1 7– 7 0 6
10. Valencia 5 2 3 8–10 –2 6
11. Real Sociedad 6 1 3 2 5– 7 –2 6
12. Betis 5 1 2 2 5– 5 0 5
13. Granada 5 1 2 2 3– 4 –1 5
14. Valladolid 6 1 2 3 4– 7 –3 5
15. Getafe 5 1 1 3 5–10 –5 4
16. Almería 6 3 3 10–14 –4 3
17. Elche 5 3 2 4– 8 –4 3
18. Osasuna 6 1 5 5–12 –7 3
19. Rayo Vallecano 5 1 4 4–16 –12 3
20. Sevilla 5 2 3 6–11 –5 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik