Nemzetisport.hu 2013.03.02 23:01 Frissítve: 2014.04.30 01:48

El Clásico: Ramos nem hiszi, hogy az Adriano-féle eset döntő volt

A héten másodszor nyert a Real Madrid a Barcelona elleni: a hétközi kupaelődöntőt követően ezúttal a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Primera División) 26. fordulójában diadalmaskodtak a nagy riválissal szemben. A szombati, 2–1-es madridi sikert hozó el Clásicónak Sergio Ramos volt az egyik főszereplője. A védő a 82. percben győzelmet érő gólt fejelt, majd a végjátékban a madridi tizenhatoson belül mellette esett el a betörő Adriano, ám a játékvezető sípja néma maradt.

 

 

„Nem tudom, hogy megvolt-e a kontakt közöttünk – utalt Ramos a barcelonaiak által kivétel nélkül vitatott esetről. – Véleményes eset volt, de ilyen akadt több is a mérkőzésen, nem hiszem, hogy ez döntően befolyásolta volna a végeredményt.”

A védő nem vont párhuzamot a keddi és a szombati, Barcelona elleni siker között, mint elmondta: nagyon különbözőek voltak az összeállítások, és a két mérkőzés forgatókönyve is egészen máshogy alakult. Egy dolog volt azonos: csapata óriási munkája, amellyel rászolgált a három pontra, így csökkentei tudták hátrányukat a listavezetővel szemben.

„A tizenhárom pontos hátrány jobb, mint a tizenhat pontos – utalt a két együttes közötti távolságra Ramos. – A különbség most csökkent, és amíg matematikailag nem dől el a bajnoki cím, addig harcolunk a címvédésért.”

2019.10.19 20:24:56

Spanyol labdarúgás R. Gy.

Odahaza 2006 februárja után nyert ismét bajnokit a Mallorca a madridiak ellen.

2019.10.19 12:40:53

Spanyol labdarúgás T. I.

Marko Dmitrovics több bravúrt is bemutatott, de az Eibar igazán csak az első félidőben volt veszélyes.

2019.10.17 07:58:43

Spanyol labdarúgás nemzetisport.hu

A Barcelona argentin klasszisa úgy véli, a fiatal magyar játékos megérdemelten kapta meg a Puskás-díjat.

2019.10.15 09:01:17

Spanyol labdarúgás T. D.

Barcelonában és környékén óriási tüntetések vannak • Frenkie de Jong és Ernesto Valverde is megjárta.

2019.10.08 11:30:00

Spanyol labdarúgás R. B.

A szeptember elején kölcsönbe távozó Rafinhának is több barcás játékperc jutott, mint Rakiticnek…