El Clásico: „A Real számára drámai lenne a vereség”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.11.20. 10:59
Szombaton 18.15-től rendezik a Real Madrid–Barcelona spanyol rangadót. A fővárosiak legendája, Manolo Sanchís szerint az utódok számára drámai lenne a hazai vereség.

„Az el Clásico mindig kiszámíthatatlan, azon bármi megtörténhet – mondta a 48-szoros válogatott védő, aki több mint ötszáz alkalommal játszott a madridiaknál. – A Real számára azonban ez a meccs most többet jelent, mint a Barcának. A Real Madrid számára drámai lenne a szombati vereség.”

A két együttes szokás szerint közvetlenül egymás mellett áll a tabellán – a katalánok az első, a madridiak a második helyen –, a Barca előnye három pont az üldöző Reallal szemben. Esetleges vendéggyőzelem esetén az előny megduplázódhatna. Ami nem végzetes, tekintve, hogy még csak a 12. fordulónál járunk, de lényegesen rosszabb kiindulási alap a folytatásra, mint például a pontegyenlőség.

A sajtóban fő témát jelent a sérült Lionel Messi visszatérése, és az, hogy milyen szerepet kap(hat) Luis Enriquétől. Manolo Sanchís mindenesetre az ehhez szükséges támpontokat megadta.

„A labdarúgás számára jó dolog lenne, ha Messi játszhatna, a Real számára viszont az lenne a jó, ha nem játszhatna. A Real Madridban és a Barcelonában minden játékos kulcsember, de az tény, hogy jelenleg Neymar van a legjobb formában közülük.”

SPANYOL LA LIGA
12. FORDULÓ

SZOMBAT
16.00: Real Sociedad–Sevilla (Tv: Sport2)
18.15: Real Madrid–Barcelona (Tv: Sport1)
20.30: Espanyol–Málaga
22.00: Valencia–Las Palmas (Tv: Sport2)
22.05: Deportivo La Coruna–Celta Vigo
VASÁRNAP

12.00: Sporting Gijón–Levante
16.00: Villarreal–Eibar (Tv: Sport1)
18.15: Granada–Athletic Bilbao (Tv: Sport1)
20.30: Real Betis–Atlético Madrid (Tv: Sport1)
HÉTFŐ
20.30: Getafe–Rayo Vallecano (Tv: Sport2)


AZ ÁLLÁS
1. FC Barcelona 11 9 2 25–12 +13 27
2. Real Madrid 11 7 3 1 26– 7 +19 24
3. Atlético Madrid 11 7 2 2 16– 6 +10 23
4. Celta Vigo 11 6 3 2 22–18 +4 21
5. Villarreal 11 6 2 3 15–11 +4 20
6. Eibar 11 5 4 2 16–11 +5 19
7. Valencia 11 5 3 3 16– 8 +8 18
8. Athletic Bilbao 11 5 2 4 18–14 +4 17
9. Deportivo La Coruna 11 3 6 2 16–13 +3 15
10. Sevilla 11 4 3 4 17–16 +1 15
11. Betis 11 4 3 4 11–16 –5 15
12. Rayo Vallecano 11 4 1 6 13–19 –6 13
13. Espanyol 11 4 1 6 12–23 –11 13
14. Sporting Gijón 11 3 3 5 11–15 –4 12
15. Getafe 11 3 1 7 11–18 –7 10
16. Real Sociedad 11 2 3 6 12–14 –2 9
17. Málaga 11 2 3 6 5– 9 –4 9
18. Las Palmas 11 2 3 6 9–16 –7 9
19. Granada 11 1 4 6 11–20 –9 7
20. Levante 11 1 4 6 7–23 –16 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik