Barcelona: Klopp egy top edző, de ez nem a megfelelő alkalom – Deco

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.05. 13:13
Deco szerint nem Jürgen Klopp lesz a Barcelona következő vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
Deco, a spanyol FC Barcelona sportigazgatója egy interjúban beszélt átigazolási stratégiáról és a klub következő vezetőedzőjéről is. Utóbbi kapcsán szóba került a Liverpooltól az idény végén távozó Jürgen Klopp is.

Január végén rövid időn belül két edző is bejelentette, hogy az idény végén távozik csapatától. Előbb Jürgen Klopp mondott búcsút a Liverpoolnak, majd Xavi jelentette be, hogy a nyárig marad az FC Barcelona élén. A két vezetőedző helyetteseiről egyelőre semmit sem tudni, így megindultak a találgatások.

Deco a La Vanguardiának nyilatkozva elmondta, az FC Barcelona még mindig meg van lepődve Xavi távozásán, hiszen ők vele tervezték a klub jövőjét.

„Klopp egy top edző, de ez most nem a megfelelő alkalom arra, hogy erről beszéljünk. Sok opciónk van, a jövőbeli vezetőedző későbbi téma, még nem beszéltünk más menedzserrel. Olyan valakinek kell lennie, aki követni akarja a munkatervünket és kellőképp ambiciózus. Nem követem rendszeresen Thiago Motta munkáját, mivel nem szoktam nézni a Bolognát. Rafa Márquez? Igen, ő itt van. Fiatal és sokat fejlődik” – mondta Deco.

Az FC Barcelona sportigazgatója ezt követően a klub átigazolási stratégiájáról beszélt és itt is szóba jött a Liverpool. „A Liverpool 90 millió euróért szerződtette Darwin Núnezt, a Newcastle United 70 milliót fizetett Isakért. Vitor Roque nem volt drága, megfelelő pénzt fizettünk egy olyan játékosért, akire szükség volt.”

Deco viccesen hozzátette, hogy szívesen szerződtetné Ronaldinhót, Eto'ó-t vagy saját magát, de ők már nem elérhetőek a piacon, ellenben Joao Félix és Cancelo végleges megszerzése prioritás a nyáron. A 46 éves portugál beszélt arról, hogy a nyári átigazolási időszakban milyen változások várhatóak a Barca játékoskeretén. „A terv az, hogy NEM adunk el egyetlen játékost sem, és egy vagy két játékost igazolunk. Abban az esetben, ha el kell adnunk, megpróbáljuk úgy megvalósítani, hogy ne érintsük a kulcsfontosságú játékosainkat” – szögezte le Deco.

A portugál az FC Barcelona játékosa volt, amikor a klub Negreirának fizetett. Deco ezt is szóba hozta, ugyanis szerinte nem ez segítette a csapatát. „Úgy éreztem, Eto'o góljai, Ronaldinho megmozdulásai, Iniesta, Xavi, Valdés mentései, Puyol, Márquez játékai segítettek... Nem hiszek az ilyen jellegű befolyásolásban” – mondta nevetve Deco.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik