La Liga: rekordot dönthet Luka Modric a Barcelona ellen

Vágólapra másolva!
2023.10.27. 17:07
null
30 éves rekordot dönthet meg Luka Modric (Fotó: AFP)
A horvát középpályás 500. alkalommal léphet pályára a Real Madridban, és ha lehetőséget kap, azzal megdönti Francisco Buyo 1996 óta fennálló rekordját.

Csaknem harminc éve fennálló rekordot javíthat meg Luka Modric, ha pályára lép szombaton az el Clásicón. A horvát középpályás lehet minden idők legidősebb Real Madrid-játékosa, aki szerepel a Barcelona elleni rangadón, megdöntve ezzel Francisco Buyo 1996 februárjában felállított csúcsát. Az egykori kapus 38 évesen és 38 naposan védett a Clásicón, míg Modric szombaton 38 éves és 47 napos lesz.

Persze kérdés, lehetőséget kap-e Carlo Ancelotti vezetőedzőtől. Ebben az idényben eddig mindössze háromszor volt kezdő a bajnokságban, és valószínűleg a katalánok ellen is csak a kispadon kap helyet. Az utóbbi időben arról is többször lehetett olvasni, hogy a kevés játéklehetőség miatt már a télen távozna, erre azonban reálisan nézve kevés az esély. Gólja és gólpassza sincs még ebben a kiírásban, de talán pont a hétvégén villan majd egyet.

Ám nemcsak a rekorddöntés miatt alakulhat számára különlegesen az összecsapás. A hétvégi lehet ugyanis az 500. mérkőzése a Real Madrid színeiben. Ezek után meglepő lenne, ha Ancelotti nem adna neki legalább pár percet a rangadón, a motivációjával pedig aligha lesz probléma.

Eddig egyébként 31 találkozót játszott a Barcelona ellen, a mérlege 13 győzelem, 5 döntetlen és 13 vereség, egy gól és három gólpassz. Azt az egy gólt három évvel ezelőtt, 2020 októberében szerezte, amikor a királyiak 3–1-re nyertek a Barca vendégeként. Hasonló eredménnyel alighanem most is kiegyezne.

Érdekesség, hogy miközben ő már a sokadik Clásicójára készül, addig a hazaiaknál Fermín López, Joao Félix és Ilkay Gündogan, míg a vendégeknél Fran García és a nagyszerű formában lévő Jude Bellingham is először léphet pályára a legnagyobb spanyol rangadón.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik