Röplabda: idén is Békéscsabán rendezik a KeL négyes döntőjét

Vágólapra másolva!
2019.01.21. 14:53
Jelentős sportdiplomáciai sikert aratott a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, hiszen a 2018-as év után ismét sikerült Magyarországra, azon belül pedig Békéscsabára hozni a Közép-európai Kupa négyes döntőjének rendezési jogát.

Az esemény időpontja 2019. március 9–10., helyszíne pedig a Békéscsabai Városi Sportcsarnok. Az érintett csapatok kiléte, az, hogy kikkel kell megmérkőznie a Swietelsky-Békéscsaba csapatának a címvédéshez, a következő hetek során derül ki, hiszen az alapszakaszból még néhány mérkőzés hátravan.

„A tavalyi rendezvényt minden idők legnívósabb MEVZA négyes döntőjének titulálták Európa-szerte, így több oldalról is kaptunk jelzéseket, hogy szeretnék, ha a BRSE kandidálna 2019-ben is. Sokat gondolkoztunk kollégáimmal, hogy idén belevágjunk-e, hiszen egyrészt 2018-ban nagyon magasra tettük a lécet, másrészt pedig hatalmas energiabefektetés és jelentős anyagi vállalás is egy ilyen esemény megszervezése. Végül úgy döntöttünk, hogy belevágunk, sikerült egy olyan projektet alkotnunk, amely elnyerte a döntéshozók tetszését. Újfent bizonyítani kívánjuk, hogy Békéscsabaremek hely, ahol az emberek szeretik sportot, a röplabdát, illetve a tavalyihoz hasonlóan rengeteg vendéget várunk szerte Magyarországról és a határon túlról is"– mondta Baran Ádám a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület elnöke.

A bécsi MEVZA Központ döntése alapján a férfiak négyes döntőjét Ausztriában rendezik idén.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik