Női röplabda KeL: március első hétvégéjén lesz a négyes döntő

Vágólapra másolva!
2023.12.08. 18:35
null
Fotó: BRSE/Fb
A Magyar Kupa helyosztói miatt az eredetileg tervezetthez képest egy héttel korábban, március 2–3-án lesz a női röplabda Közép-európai Liga négyes döntője.

 

A sorozat honlapjának pénteki beszámolója szerint a magyar szövetség kezdeményezte az eredeti, március 8–9-i dátum módosítását, mivel a szervezet akkor rendezi a Magyar Kupa végjátékát.

A regionális szövetség (MEVZA) legutóbbi online megbeszélésén úgy határozott, eleget tesz a magyar fél kérésének és egy héttel korábban rendezik majd a sorozat utolsó szakaszát.

A hat résztvevős KeL-ben magyar részről a címvédő Swietelsky-Békéscsaba szerepel, amely három forduló után 2/1-es győzelmi mutatóval, hat ponttal harmadik helyen áll.

A férfiak négyes döntőjének március 16–17-i időpontja nem változott, itt a MÁV Előre öt forduló után 4/1-es mutatóval harmadik a tízcsapatos alapszakaszban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik