Férfi röpi KEL: továbbra is veretlen a MÁV Előre

Vágólapra másolva!
2023.11.16. 19:41
null
Három forduló után veretlenül áll a MÁV Előre (Fotó: fehervarvolley.hu)
A MÁV Előre hazai pályán 3:1-re legyőzte a horvát Osijeket a férfi röplabda Közép-európai Liga alapszakaszának csütörtöki játéknapján, így három forduló után veretlenül vezeti a regionális bajnokság alapszakaszát.

A magyar bajnoki ezüstérmes székesfehérváriak három nap alatt harmadik mérkőzésüket játszották, de Dávid Zoltán vezetőedző így is a lehető legerősebb kezdőcsapatát küldte pályára az eszékiek ellen.

Az első két játszmát meg is nyerte a házigazda, de a harmadikban sokat hibáztak játékosai, így az a vendégeké lett. A negyedik felvonás aztán szoros küzdelemben ismét a MÁV Előréé lett, amely így három forduló után kilenc ponttal, 9:3-as játszmaaránnyal élen áll a tabellán.

A február közepéig tartó tízcsapatos alapszakaszban mindenki egyszer játszik mindenkivel, a végén a legjobb négy jut az elődöntőbe.

A MÁV Előre legközelebb december 5-én az osztrák Amstettennel találkozik Mariborban, amelyet a Challenge-kupa selejtezőjében játszmaveszteség nélkül, kettős győzelemmel búcsúztatott.

„Biztos voltam benne, hogy ellenfelünk jó csapat, csak azon csodálkoztam, hogy az elmúlt napokban nem úgy teljesített, ahogy tud. Az első két szett után jött egy fókuszvesztés nálunk, de ez természetes, hiszen az elmúlt két napban két mérkőzésen játszottunk és győztünk” - nyilatkozta a találkozó után Dávid Zoltán.

A szakember hozzátette: játékosai biztosan fáradtak voltak, épp ezért nagyon pozitív, hogy ebből fel tudtak állni.

„Ismét a friss emberek jelentették a megoldást, pont ezért volt fontos, hogy mi nem egy világklasszis játékost igazoltunk, hanem több kiváló röplabdázót, így a mi csapatunk nem egy vagy két emberre, hanem tizenegyre épül” – mondta a tréner.

RÖPLABDA
Férfi Közép-európai Liga, alapszakasz, 3. forduló
MÁV Előre-Foxconn–MOK Mursa Osijek (horvát) 3:1
(23, 17, -21, 22)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik