Férfi röplabda El: elveszítettük az első meccset a lettek ellen

PAPP BÁLINTPAPP BÁLINT
Vágólapra másolva!
2023.07.06. 21:14
A magyar férfi röplabda-válogatott 3:1-re elveszítette az első meccset az Európa-liga Ezüst divíziójának döntőjében Békéscsabán.
Vereség az első meccsen (Fotó: Kovács Péter) – a képre kattintva galéria nyílik
Vereség az első meccsen (Fotó: Kovács Péter) – a képre kattintva galéria nyílik

 

VALAHOGY ÍGY KELL ELKEZDENI egy döntőt – csak egy szett sajnos még nem minden. Amagyar férfi röplabda-válogatott nem finomkodott a Lettország elleni Ezüst Európa-liga-finálé első, békéscsabai mérkőzésének elején. Nagy Péter tanítványai bátor, ötletes, összeszedett és pontos játékkal, agresszív nyitásokkal kezdtek, így mire a valóban erős fizikumú, hasztalanul gyorsan kétszer is időt kérő baltiak kettőt pislogtak, már 15:8-re vezetett, majd került előnybe a jóval kevesebbet hibázó hazai együttes.

A 14-es keretükben 10 légióst (hazai részről ez a szám kettő) bevető lettek idei hetedik El-meccsükön először veszítettek játszmát, a második játékrészben pedig kíméletlenül igazolták, hogy eddig miért nem találtak fogást rajtuk. Kemény szervákkal, feljavuló blokkvédekezéssel és sokkal hatékonyabb támadásokkal esélyt sem adtak arra, hogy összeálljon a magyar játék, így fájdalmasan simán egyenlítettek.

Úgy tűnt, nem dobták le ettől a láncot a mieink, akik jól kezdték a harmadik felvonást. Jó ideig kiélezett csata folyt a pályán, majd 14:14 után sorozatban öt ponttal ellépett a rivális. Egy pontra sikerült visszazárkózni, ám a hajrában is a hatékonyabb és jobban sáncoló lett válogatott koncentrált egy hajszálnyival jobban. A vendégek a negyedik szettben is stabilan és magabiztosan hozták az alapjátékukat, így fokozatosan elhúzva simán nyerték ezt a játszmát, egyúttal a 102 perces meccset is.

„Az első szettben jó lendületben voltunk, nagyon kevés teret adtunk a letteknek, akik nagyon sokat hibáztak – mondhatni belőni a termet jelleggel keresték a szögeket… A másodikban váltott az ellenfél, mi sajnos beragadtunk és többet rontottunk. Ha kicsit rutinosabbak vagyunk, hideg fejjel a harmadik szettben lehetett volna keresnivalónk, ám ez a ki-ki szett bennünk maradt a folytatásban” – értékelt a találkozó után Bögöly Gábor, a magyar csapat ütője.

A visszavágót vasárnap, magyar idő szerint délután fél négykor rendezik Rigában. A magyar válogatott csak abban az esetben szerezheti meg az aranyérmet, ha 3:0-ra vagy 3:1-re győz, majd ezt követően megnyeri az úgynevezett aranyszettet is.

Az Ezüst El győztese jövőre az Arany divízióban indulhat.

FÉRFI RÖPLABDA EURÓPA-LIGA
EZÜST DIVÍZIÓ, DÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
MAGYARORSZÁG–LETTORSZÁG 1:3
(17, –10, –21, –11)
Békéscsaba, 1600 néző. V: Mateizer (román), Feshti (albán).
MAGYARORSZÁG: BÖGÖLY G. 10, Tomanóczy B. 3, Keen 1, HORVÁTH K. 13, Boldizsár P. 7, Kecskeméti B. 9. Csere: Kiss M., Bán (liberók), Mikuláss-Koch, Varga P. Szövetségi kapitány: Nagy Péter
LETTORSZÁG: OZOLINS 15, Freimanis 6, R. JANSONS 22, SMITS 19, Blumbergs 8, SKRUDERS 5. Csere: Kronbergs, Melnis (liberó), Sauss 1, Dardzans. Szövetségi kapitány: Michal Gogol
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 4:2, 6:6, 10:6, 15:8, 18:11, 21:13. 2. játszma: 2:4, 3:7, 5:13, 8:18. 3. játszma: 2:2, 6:3, 8:8, 12:10, 12:13, 14:14, 14:19, 19:20. 4. játszma: 2:2, 5:5, 5:10, 8:16, 10:20
MESTERMÉRLEG
Nagy Péter:
– Az első szett kiváló volt nálunk védekezésben és támadásban, ehhez kellett az is, hogy a lettek többet hibáztak, mint az utána következő három játszmában. Várható volt, hogy a rivális feljavul és kevesebbet ront a kezdést követően. A probléma a harmadik játékrészben adódott, a könnyű, pörgetett nyitásokból a fogadásaink nem sikerültek és kiszámíthatóvá vált a játékunk, ezt a visszavágón nem engedhetjük meg magunnak.
Michal Gogol: – Láttuk a korábbi meccsek alapján, hogy fiatal és energikus csapat a magyar, amellyel Nagy Péter elképesztő munkát végez és ezt tiszteljük. Nem lepődtünk meg az első szettben, utána megnyugodtunk, alkalmazkodtunk és lépésről lépésre belelendültünk. A harmadik játszma hozta meg az áttörést, tetszett, ahogyan reagáltak a játékosaink a kezdés után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik