Rio 2016: brazil csoda, kieshetnek a szerbek is, ez vár még a férfi pólósainkra!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 14:47
null
A Benedek Tibor irányította csapatra fontos meccsek várnak (Fotó: Szabó Miklós)
A riói olimpia férfi vízilabdatornájának A-csoportjában Brazília a papírformát felrúgva három győzelemmel kezdett (sorrendben Japánt, Ausztráliát és Szerbiát is legyőzte!), emellett pedig már négy döntetlen – ebből három a magyar válogatott összecsapásain – is született, így két fordulóval a csoportkör zárása előtt még teljesen nyílt a továbbjutás kérdése.

 

Benedek Tibor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak úgy nyilatkozott, „itt már minden csapat az életéért küzd”, ami száz százalékig igaz, amennyiben rápillantunk az eddigi eredménysorra és a tabella jelenlegi állására.

A mieinkre a következő körben az eddig mindhárom találkozóját elveszítő Japán vár, majd az utolsó fordulóban Brazíliával csapnak össze – a házigazda elleni meccshez kapcsolódva fontos megjegyezni, hogy ezzel zárul az A-csoport, így a két együttes tisztában lesz a vetélytársak eredményeivel.

A szerbek még szintén találkoznak az ázsiai együttessel, valamint összemérik erejüket az ausztrálokkal is, a görögök pedig Brazília és Ausztrália ellen szállnak vízbe.

A negyeddöntőbe mindkét csoportból az első négy helyen végző együttes jut be, ott pedig keresztbe (elsők a negyedikek ellen, másodikak a harmadikok ellen) játszanak egymással a legjobb négybe kerülésért.

AZ A-CSOPORT HÁTRALÉVŐ PROGRAMJA
4. FORDULÓ
augusztus 12. (P), 14.00: MAGYARORSZÁG–Japán
augusztus 13. (Szo), 01.30: Görögország–Brazília
augusztus 13. (Szo), 03.10: Szerbia–Ausztrália
5. FORDULÓ
augusztus 14. (V), 19.10: Ausztrália–Görögország
augusztus 15. (H), 00.30: Szerbia–Japán
augusztus 15. (H), 01.50: Brazília–MAGYARORSZÁG
KORÁBBAN
1. FORDULÓ

Szerbia–MAGYARORSZÁG 13–13
Görögország–Japán 8–7
Brazília–Ausztrália 8–7
2. FORDULÓ
Szerbia–Görögország 9–9
MAGYARORSZÁG–Ausztrália 9–9
Japán–Brazília 8–16
3. FORDULÓ
Ausztrália–Japán 8–6
Görögország–MAGYARORSZÁG 8–8
Brazília–Szerbia 6–5

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Brazília 3 3 30–20 +10 6
2. Görögország 3 1 2 25–24 +1 4
3. Ausztrália 3 1 1 1 24–23 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 3 3 30–30 0 3
5. Szerbia 3 2 1 27–28 –1 2
6. Japán 3 3 21–32 –11 0
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Olaszország 3 3 26–21 +5 6
2. Spanyolország 3 2 1 27–22 +5 4
3. Horvátország 3 2 1 19–21 –2 4
4. Montenegró 3 1 2 19–18 +1 2
5. Egyesült Államok 3 1 2 20–20 0 2
6. Franciaország 3 3 15–24 –9 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik