Benedek Tibor: Itt minden csapat az életéért küzd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.11. 11:36
null
Benedek Tibor és csapata rögös úton (Fotó: Szabó Miklós)
A magyar férfi vízilabda-válogatott harmadik riói döntetlenje, a görögök elleni 8–8 után Benedek Tibor szövetségi kapitány hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak.

 

– Dühítő?
– Ez a sorsunk, úgy látszik, ennyire nehéz és rögös úton kell előrejutnunk.

– A mérkőzését egészét nézve miként értékel? A harmadik negyedig úgy látszott, minden rendben, ott azonban jött három kapott gól, és fordult a kocka. Talán akkor kezdődött az őrület.
– Ha megnézem a kiállítási arányokat, hogy mi ötven százalékkal használtuk ki a fóros helyzeteket, és negyven százalékban kaptunk a görögöktől, azt mondhatom, igazából bármilyen jó játékról vagy bármilyen rossz játékról beszélünk, nincs jelentősége. Egy dolognak van jelentősége, hogy ki nyer a végén egy góllal. Ez a meccs döntetlen lett sajnos, és ez most nekünk rossz. Nincs mit túlmagyarázni, ez nem játék kérdése. Ez olyan időszak, amikor az utolsó másodpercekben dőlnek el a meccsek, ilyen lesz a negyeddöntő, az elődöntő, és a döntő is. Nekünk azt kell átfordítani a fejünkben, hogy az ilyen pillanatoknak a mieinknek kell lenniük. Ha ezt sikerül megcsinálni, akkor tudunk meccseket nyerni.

– Mit kell és mit lehet tenni azért, hogy így történjen?
– Nyilván sok minden kell. Elsősorban nem szabad csüggedni, mert tisztán kell látni, az olimpián ez a lényeg. Ha valamit lehet mondani egy olimpiáról, akkor azt, hogy a pokol és a csúcsok között jár az ember állandóan.

– A hetedik görög gól után felnevetett…
– Igen, Viktorról ment be a labda, és azt gondoltam, annál rosszabb már úgysem lehet, megkaptuk azt a pofont, amelyet az első két meccsen is megkaptunk. Aztán a végén kaptunk még egyet.

– Kijelenthető, hogy a legjobbkor következik a leggyengébb csapat elleni csoportmérkőzés?
– Igen, mert nekünk most nagyon kell majd a két pont, maga a győzelem is. Meg kell erősödnünk egy győzelemmel, hogy aztán az ötödik meccsre úgy tudjunk majd odaállni, ahogy kell, mert az minden bizonnyal létfontosságú lesz számunkra. Olyan, mint egy nyolcaddöntő.

– Kicsit olyan, mintha több döntőt játszanánk egymás után...
– Állandóan döntőket játszunk, igen. De szerintem a többi csapat is, nem csak ránk jellemző, mindenki az életéért küzd, ez az útja mindenkinek.

A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN A VÁLOGATOTT IRÁNYÍTÓJA, VARGA DÁNIEL IS INTERJÚBAN BESZÉL A GÖRÖGÖK ELLENI BOSSZANTÓ DÖNTETLENRŐL.

RIO 2016, OLIMPIA
FÉRFI VÍZILABDA
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 8–8 (2–1, 1–1, 2–4, 3–2)
Brazília–Szerbia 6–5 (0–2, 3–1, 2–0, 1–2)
Ausztrália–Japán 8–6 (1–2, 2–1, 3–2, 2–1)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Brazília 3 3 30–20 +10 6
2. Görögország 3 1 2 25–24 +1 4
3. Ausztrália 3 1 1 1 24–23 +1 3
4. MAGYARORSZÁG 3 3 30–30 0 3
5. Szerbia 3 2 1 27–28 –1 2
6. Japán 3 3 21–32 –11 0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik