Záróakkord és ami mögötte van.

2464093 24640932464093 2464093
Vágólapra másolva!
2011.12.08. 14:12
A figyelmesek máris felkaphatják a fejüket a címet olvasván. Záróakkord? hisz még van egy elhalasztott meccs, ráadásul nem is kis téttel!Ez...

A figyelmesek máris felkaphatják a fejüket a címet olvasván. Záróakkord? hisz még van egy elhalasztott meccs, ráadásul nem is kis téttel!

Ez egyrészről nem vonatkozik az első osztályra, ahol végeredményt hirdetünk. Másrészről nem változtathat a tényen, hogy a Gyurta Danit megszégyenítő hajrájának köszönhetően, a másodosztály bajnokának mondhatja magát az újonc BSE 37!

Post Gólya United - Gradus 8-3
A forduló első meccse iskolapéldája volt annak milyen az ha az egyik csapat a túlélésért, a másik pedig tét nélkül játszik. A színvonalas mérkőzést ennek megfelelően a PGU nyerte, s ezzel a lehetőséget, hogy a saját kezébe vegye a sorsát és a tagságiját az első osztályba.

Vaskapu FC - Bíbortógás Fenevadak 16 -2
A post gólyák győzelme feladta a leckét a fenevadak számára, hisz a tartalékos felállásuk ellenére győzelmet kellett volna felmutatniuk a bajnok ellen. Talán meglepő módon sikerült megszerezniük a vezetést, sőt az első félidő 2/3-ánál még 2-2 volt az eredmény. A cserék hiánya és a tudáskülönbség azonban -finoman fogalmazva is- kiütközött a folytatásban.

Fegyencjárat - AS Iustum 4-7
A tét nélkül harmadik találkozó az idei második és harmadik helyezett párharcát hozta. A szezon folyamán tényezővé érő Iustum élvezetes meccsen kerekedett felül a sérültektől hemzsegő fegyenceken. Az ellenfele tartalékossága azonban nem von le a Iustum érdemeiből, szervezett játékukkal és pontos kontráikkal megérdemelt győzelmet arattak.

Smasszer FC - The Killers 5-7
A másodosztály első mérkőzése a vártnál egyoldalúbban kezdődött, a Killers négy gólos előnyre is szert tett mire a Smasszer felébredt. Az Sfc második félidei játékával azonban csak szorosabbá tudta tenni a meccset, megfordítani már nem.
Az erasmusosok a győzelemmel még reménykedhet az osztályozóban, a Smasszer lecsúszott a dobogóról is.

Vaskapu II - BSE 37 4-6
A másodosztály "bajnoki döntője" a várt feszültséget és hangulatot hozta. A mérkőzést a BSE kezdte jobban, azonban egy ideig nem tudták lerázni a VK-t. Ez a nagyobbnál nagyobb góloknak köszönhetően sikerült, így végig irányításuk alatt tartották a meccset. A második félidőben a megszerzett négy gólos előny tudatában visszább húzódtak, a Vaskapu II pedig mindent egy lapra feltéve rohamozott. A nyílt sisakos játék számukra feljutást (még) nem is, de egy fantasztikus mérkőzést mindenképpen jelentett.

Budapest Rangers - Pasos Quema CF 12-2
Az utolsó mérkőzést esete kísértetiesen megegyezett a PGU-Gradus találkozóéval. A Rangersnek fontos volt a három pont, a Pasosnak kevésbé, azonban talán nem is ez volt a döntő, sokkal inkább az, hogy az ellenfelük ismét teljes csapattal tudott kiállni. Márpedig egy minden kiválóságát felvonultató Rangersnek az első osztályban sem lenne sok félnivalója...

-

Az "utolsó" fordulót követően az az abszurd helyzet állt elő, hogy a másodosztály rájátszást érő második helyét még három, azaz 3 csapat is megkaparinthatja.
A képlet azonban jóval egyszerűbb mint a múlt héten.

A halasztott Vaskapu II - The Killers meccsen a győztes révbe ér, és megmérkőzhet a Post Gólya Uniteddel a legfelső osztály tagságáért, döntetlen esetén ez a megtiszteltetés a Budapest Rangers csapatát illeti meg.


A pótlómérkőzés előreláthatólag 12-én (Hétfőn) 12:00-kor veszi kezdetét. A rájátszás 15:00-ás kezdéssel indul.

A 10. forduló képeit megtaláljátok a JÁK HÖK facebook oldalán.


Az első osztály végeredménye és a másodosztály jelenlegi állása:

I. osztály

MGYDVRGKGGKPont
1.Vaskapu FC10901109248527
2.Fegyencjárat1061357431419
3.AS Iustum105143351-1816
4.Gradus103163456-2210
5.Post Gólya United103074566-219
6.Bíbortógás Fenevadak102173570-357










II. osztály

MGYDVRGKGGKPont
1.BSE 37106045052-218
2.Budapest Rangers1051468521616
3.Vaskapu II94233636014
4.Smasszer FC104244147-614
5.The Killers94144749-213
6.Pasos Quema CF103073648-129
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik