Serie A: Ronaldo 11-esből talált be – a Juve nyerte a torinói derbit

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.15. 22:34
null
Ronaldo tizenegyesből volt eredményes a Torino ellen (Fotó: AFP)
A Juventusnak ítélt büntető döntött a Torino ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 16. fordulójában. A „zebrák” 1–0-ra nyerték meg városuk derbijét.

 

Az Inter–Udinese összecsapás után a torinói derbivel folytatódott a Serie A 16. fordulójának szombati napja. Az első félidőben a vendég Juventus kezdett jobban, sőt, a játékrész legtöbb helyzetét a „zebrák” alakították ki.

Gól azonban nem született az első játékrészben, és ezt követően is a Juventusnak ítélt tizenegyes kellett ahhoz, hogy a labda a kapuba kerüljön. A büntető tökéletes elvégzéséről Cristiano Ronaldo gondolkodott. Ezután azonban mindössze három perc telt el, mire a Juve ismét a kapuba talált Mandzukic révén, a játékvezető azonban les miatt nem adta meg a második találatot.

Pedig nem is a horvát, hanem Ronaldo tartózkodott a megengedettnél előrébb, akinek a fejéhez hozzáért a labda, mielőtt Mandzukic a kapuba rúgta volna – ezért ítélte érvénytelennek a gólt a játékvezető.

Találat ezután már nem született, így Ronaldo tizenegyesből szerzett gólja alakította ki az 1–0-s végeredményt.

OLASZ SERIE A
16. FORDULÓ
Torino–Juventus 0–1
(C. Ronaldo 70. – 11-esből)
KORÁBBAN

Internazionale–Udinese 1–0 (Icardi 76. – 11-esből)
VASÁRNAP
12.30: SPAL–Chievo (Tv: Digi Sport2)
15.00: Fiorentina–Empoli (Tv: Digi Sport1)
15.00: Frosinone–Sassuolo
15.00: Sampdoria–Parma (Tv: Digi Sport2)
15.00: Cagliari–Napoli (Tv: Digi Sport1)
20.30: Roma–Genoa (Tv: Digi Sport1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 16 15 1 33– 8 +25 46
2. Napoli 15 11 2 2 32–14 +18 35
3. Internazionale 16 10 2 4 28–13 +15 32
4. Milan 15 7 5 3 24–18 +6 26
5. Lazio 15 7 4 4 22–18 +4 25
6. Torino 16 5 7 4 19–17 +2 22
7. Atalanta 15 6 3 6 29–20 +9 21
8. Roma 15 5 6 4 26–20 +6 21
9. Sassuolo 15 5 6 4 24–22 +2 21
10. Parma 15 6 3 6 16–19 –3 21
11. Sampdoria 15 5 5 5 23–19 +4 20
12. Fiorentina 15 4 7 4 21–16 +5 19
13. Cagliari 15 3 8 4 15–19 –4 17
14. Empoli 15 4 4 7 19–26 –7 16
15. Genoa 15 4 4 7 20–30 –10 16
16. SPAL 15 4 3 8 14–24 –10 15
17. Udinese 16 3 4 9 13–22 –9 13
18. Bologna 15 2 5 8 13–24 –11 11
19. Frosinone 15 1 5 9 11–33 –22 8
20. Chievo 15 6 9 12–32 –20 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik