Serie A: a Milan legyőzésével dobogóra ugrott a Genoa

Vágólapra másolva!
2014.12.07. 16:56
A Genoa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Milant az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában, ezzel a Napolit megelőzve a tabella harmadik helyére ugrott.

A bajnokságban több mint két hónapja veretlen Genoa igen aktív volt az első félidőben, egymás után végezhette el a szögleteket, a kilencedikből pedig Luca Antonelli szép fejessel megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A második félidőben a Milan nagy erőket mozgósított az egyenlítésért, mezőnyfölénye azonban meddőnek bizonyult. Győzelmével a Genoa feljött a harmadik helyre.

Fontos bejelentésre került sor a nehéz anyagi helyzetben lévő Parmánál: sikerült megegyezni az új, orosz-ciprusi tulajdonossal, aki 5 millió euróért megszerzi Tommaso Ghirardi elnöktől a sárga-kék klubot, annak adósságával együtt. Nem tudni, a jó hír mennyire dobta fel a játékosokat, az eredményen mindenesetre ez nem látszott. A Parma megszerezte ugyan a vezetést a 45. percben, ám a Lazio még az első félidőben egyenlített, a második játékrészben pedig a győztes gólt is megszerezte.

Október 19. óta először nyert bajnokit az Atalanta, amely eddig a fordulóig mindössze ötször volt eredményes, a Cesena kapuját azonban háromszor is bevette.

OLASZORSZÁG, SERIE A
Atalanta–Cesena 3–2 (Benaluan 45., Stendardo 50., Maxi Moralez 52., ill. Defrel 31., 43.)
Genoa–Milan 1–0 (Antonelli 32.)
Parma–Lazio 1–2 (Palladino 45., ill. Mauri 45+3., F. Anderson 59.)
20.45 Internazionale–Udinese (Tv: Digi Sport 1)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
Napoli–Empoli 2–2 (Zapata 67., De Guzmán 72., ill. Verdi 19., Rugani 53.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 14 11 2 1 30– 5 +25 35
2. Roma 14 10 2 2 27–11 +16 32
3. Genoa 14 7 5 2 20–12 +8 26
4. Napoli 14 6 6 2 26–18 +8 24
5. Lazio 14 7 2 5 23–17 +6 23
6. Sampdoria 13 5 7 1 16–10 +6 22
7. Milan 14 5 6 3 23–18 +5 21
8. Fiorentina 14 5 5 4 16–11 +5 20
9. Sassuolo 14 4 7 3 15–18 –3 19
10. Udinese 13 5 3 5 15–17 –2 18
11. Palermo 14 4 6 4 17–22 –5 18
12. Internazionale 13 4 5 4 20–19 +1 17
13. Empoli 14 3 6 5 16–21 –5 15
14. Verona 13 3 5 5 15–22 –7 14
15. Atalanta 14 3 5 6 8–15 –7 14
16. Torino 14 3 4 7 10–17 –7 13
17. Cagliari 13 2 5 6 20–24 –4 11
18. Chievo 13 2 4 7 9–17 –8 10
19. Cesena 14 1 5 8 11–25 –14 8
20. Parma 14 2 12 16–34 –18 6

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik