Az Inter-edző szerint feltüzelve várják a „verhetetlen” Juve elleni rangadót

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.02. 15:16
null
Mazzarriban lobog a tűz, de vajon mit ad majd át ebből az Internek? (Fotó: Reuters)
Előző három bilbaói vendégjátékát egyaránt 3–0-ra nyerte meg a Real Madrid – Cristiano Ronaldo mindannyiszor beköszönt, legutóbb kétszer –, a „blancók” persze nemcsak emiatt bizakodóak a mai vendégsikert illetően. De nem elbizakodottak. Carlo Ancelotti vezetőedző szerint egyenesen a százszázalékos teljesítménynél is több kell a győzelemhez. Az Atléticónál Luis Aragonésre emlékezve győznének. Olaszországban az Inter-edző szerint feltüzelve várják a „verhetetlen” Juve elleni esti rangadót. Utóbbi összecsapást és a Real Madrid bajnokiját a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!

 

„Az Athletic kiváló csapat, nagyon veszélyes, dinamikus futballra képes – dicsérte az ellenfelet Ancelotti, majd kollégáját is magasztalta. – Valverde fantasztikus munkát végez, tőlünk a maximumra van szükség. Sőt, ahhoz, hogy győzzünk a San Mamésben, a százszázalékos teljesítménynél is több kell. Jó volt a sorsolásunk, de most nagyon fontos mérkőzések várnak ránk. Jól sikerült a januárunk, az a legfontosabb, hogy a jövőben is képesek legyünk megismételni.”

RANGADÓRA FELTÜZELVE AZ INTER
Ellentétes előjelekkel várja a mérkőzést a két csapat. Az előző fordulóban a Juventusnak ugyan megszakadt hosszú bajnoki győzelmi sorozata, ám a Lazio otthonában elért 1–1-es döntetlen nem mondható rossz eredménynek annak tudatában, hogy a „zebrák” a 24. perctől emberhátrányban játszottak Buffon kiállítása miatt.
Az Inter ezzel szemben hazai pályán, teljes létszámban játszott 0–0-s döntetlent a sereghajtó Cataniával, így tovább vár első 2014-es győzelmére. A milánói csapat az idei öt mérkőzésén összesen csupán egy gólt szerzett, így elsősorban a támadójátékban és a helyzetkihasználásban kell előrelépnie, ha meglepetést akar okozni vasárnap este. Edzője, Walter Mazzarri mindenesetre bízik ebben.
„A Juventus verhetetlennek tűnik hazai pályán, ám feltüzelve várjuk a találkozót, és csak a saját játékunkra szabad koncentrálnunk – mondta az Inter szakvezetője. – Bízom benne, hogy ezúttal szerencsésebbek leszünk. Ebben az idényben nem mindig olyan eredményt értünk el, amilyenre rászolgáltunk volna.”
Mazzarri még nem számíthat a Laziótól frissen igazolt Hernanesre és a sérült Cambiassóra, Guarínt pedig ezúttal sem jelölte a keretbe, így a kolumbiaitól sem kell tartania a Juventusnak.
A torinói csapat hátsó alakzatából két fontos láncszem is hiányzik: az eltiltott Buffon és a combsérüléssel bajlódó Chiellini, a Southamptontól kölcsönvett Osvaldo pedig még nem mutatkozik be a listavezető csatársorában.

A Real Madrid már nemcsak azt tudja este, mit játszott a Barcelona – tegnap kikapott otthon 3–2-re a Valenciától –, hanem azt is, mit hozott ki másik riválisa, az Atlético a Real Sociedad elleni hazai bajnokiból. Ancelotti szerint kevésbé fontos, hogy éppen mikor játszanak a riválisok előtt vagy után, sokkal lényegesebbnek tartja az esti mérkőzést. Egy hete ugyanis a Granada ellen otthon 16 órakor kezdtek, és bizony olykor fásult, álmos játékot mutattak a máskor száguldozó madridiak.

Gareth Bale a várakozásokkal ellentétben mégsem lett hadra fogható vasárnapra – kisebb sérülést szenvedett egy hete, azóta külön munkát végzett –, erre még várni kell szerdáig. A TippmixPrónál a hazai győzelem nagyságrendileg háromszor annyit fizet, mint a vendégsiker – ennyit az esélyekről.

A spanyol futballban – azon belül is különösen az Atlético Madridnál – most minden a tegnap elhunyt Luis Aragonés körül forog. Mindez jól, de akár rosszul is elsülhet a Real Sociedad elleni bajnokin, Diego Costáék kedvező esetben akár a tabella élére is léphetnek.

Aragonés játékosként egy évtizeden át volt az Atlético szolgálatában, és gyártotta a gólokat, később edzőként négy perióduson keresztül irányította a fővárosiakat. A szakember legnagyobb sikerét a spanyol válogatott élén érte el, amelyet 2008-ban az Eb-győzelemmel ráterelt a győztes útra. Azóta Vicente del Bosque-val nyert vb-t és még egy Eb-t a kisebb változtatásokon áteső, kivételes generáció. Aragonés 2008-ig is, de azóta különös tiszteletnek örvendett hazájában.

Diego Simeone, az Atlético vezetőedzője elárulta: mindig is nagy tisztelettel viseltetett Aragonés iránt, akit annak idején, 2011 decemberében elsőként hívott fel a hírrel, hogy felvetődött a neve a madridi kispaddal kapcsolatban. Aragonés a válogatott szövetségi kapitányaként nemcsak megmutatta a helyes utat, hanem azon nagy elszántsággal és akaraterővel végig is tudott menni, akár nehéz döntések és ütközések árán. A dél-amerikai tréner sok nézőt vár a Vicente Calderónba, mert Aragonés igazán megérdemli, hogy így emlékezzenek rá, így búcsúzzanak tőle.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik