Mayweather éves gázsijából két Fradi-stadion épülhetne!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.30. 21:30
null
Rajtuk múlik
Floyd Mayweather és Manny Pacquiao május másodikán esedékes partija remélhetőleg sportszakmailag is rászolgál majd az előzetesen ráaggatott „évszázad mérkőzése” címkére. Anyagilag viszont nem volt, és egy ideig nem is lesz ennél bankszámladuzzasztóbb profi ökölvívó-mérkőzés a világon. Na, most is a pénzről lesz szó! A 12 menetesre tervezett váltósúlyú vb-címmeccs kapcsán forintosítottuk a fejünk fölött röpködő dollármilliókat, hátha így valamivel kézzelfoghatóbb lesz a profi sport legszűkebb krémjének – józan ésszel nehezen befogadható és feldolgozható – anyagi igénye. Avagy, ahogy a Nyugati pályaudvar aluljárójában mondanák, „öt darab pofont egy százasé'.”


ÖSSZKERESET

Floyd Mayweather: 420 millió dollár (112 milliárd forint)
Manny Pacquiao: 335 millió dollár (89.4 milliárd forint)

Szerintünk a két érintett nemhogy centre, dollárra pontosan sem tudná megmondani, mekkora a saját vagyona, de alighanem akkor is csak egy zavart pislogás lenne a válasz, ha az aktuális bankszámlaegyenlegükről firtatnánk őket. Az viszont nagyjából jól meghatározható, mennyit kerestek eddig a küzdő felek az ökleikkel! A tekintélyes Forbes magazin adatait forintosítva a következő számokat kapjuk: Mayweather 112 milliárd forintot ütött össze, míg Pacquiao valamivel kevesebbet, 89.4 milliárdot.

Az amerikai ezzel az összeggel a negyedik helyen állna a leggazdagabb magyarokat rangsoroló legfrissebb (2014 őszén kiadott) Forbes-listán, csak Gattyán György, Csányi Sándor és Demján Sándor becsült vagyona nagyobb, mint Mayweather eddigi keresete. Nem a vagyona, az összkeresete!

A Fülöp-szigeteki ugyanitt a hatodik helyre férne fel. Mayweather pénzéből egy teljes éven át ki lehetne fizetni egy Győr méretű város (135 ezer ember) nettó minimálbérét, de ha úgy gondolná, hogy ezt az összeget (69 ezer forint) amolyan karácsonyi pulykapénz gyanánt osztaná szét, Budapest majd minden lakójának jutna belőle.

AZ ELMÚLT EGY ÉV KERESETE
Floyd Mayweather: 105 millió dollár (28 milliárd forint)
Manny Pacquiao: 41.8 millió dollár (11 milliárd forint)

A Forbes minden évben kiad egy listát az adott időszak legtöbbet kereső sportolóival. A legfrissebb gyűjtés a 2013 júniusa és a 2014 júniusa közötti 12 hónap adatait vizsgálja. Ez alapján Mayweather kereste sporttal a legtöbb pénzt a világon, (a könnyebbség végett megint csak forintra váltva) 28 milliárdot, Pacquiao vagyona ugyanekkor 11 milliárddal gyarapodott. Mayweather ebből az egyévnyi keresetéből felépíttethette volna a Ferencváros új futballstadionját (a nyilvános adatok szerint 14.7 milliárd volt az építkezés összköltsége), méghozzá egymás után kétszer is.

 

A Fradi-stadion
A Fradi-stadion

 

A LEGUTÓBBI PROFI BOKSZMECCSÜK KERESETE
Floyd Mayweather: 32 millió dollár (8.5 milliárd forint) – Marcos Maidana ellen, 2014. szeptember 13.
Manny Pacquiao: 23 millió dollár (6.1 milliárd forint) – Chris Algieri ellen, 2014. november 23.

Azt, hogy mennyit hoz Mayweather, és mennyit Pacquiao konyhájára a szombati ökölrangadó, egyelőre még nem ismerjük pontosan. Az biztos, hogy a befolyt összeg 60 százalékát kapja az amerikai versenyző, a filippínónak pedig 40 százalék jut, illetve az is tuti, hogy Mayweather nem kaphat kevesebbet 120 millió dollárnál, mint ahogy Pacquiao számláján is minimum 80 millió dollárt írnak jóvá.

SZAVAZÁS

Ön szerint ki nyeri a májusi Floyd Mayweather–Manny Pacquiao összecsapást?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ez tehát a kiindulási pont. Akárhogy is alakul a vége, mindketten életük legzsírosabb meccspénzét kapják meg. Mayweather egyéni rekordja a Saúl Álvarez elleni 75 millió dolláros (20 milliárd forint) fellépti díj volt, Pacman pedig hiába kapott 2012 decemberében milliónyi agysejtjét elpusztító letaglózó pofont Juan Manuel Márqueztől, dollárból is jó sok millió (30, forintosítva 8 milliárd) ütötte a markát.

Ezekhez képest legutóbb aprópénzért szálltak ringbe: az amerikai versenyző 8.5 milliárd forintért verte meg másodszor is az argentin Marcos Maidanát, míg a Fülöp-szigeteki bokszoló valamivel több mint hatmilliárdért látta el Chris Algieri baját. A kevés persze a mostani meccsük bevételéhez viszonyítva kevés, de arra pont elég lenné, hogy kivásárolják Dzsudzsák Balázst a Dinamo Moszkvától.

A transfermarkt.de szerint 11 millió dollárt érő magyar játékost Mayweather háromszor, Pacquiao pedig kétszer is betehette volna a virtuális bevásárlókocsijába – csak a legutóbbi fellépti díjból finanszírozva! És ha már Pacquiao! Annak idején kemény 100 pesót, vagyis mintegy 3 dollárt kapott az első néhány pénzdíjas bunyójáért. Vehetett rajta három sajtburgert. Mayweather meg a másik véglet: 25 ezer dollárt, vagyis 7 millió forintot érő fogvédőt visel majd Pacquiao ellen. Ennyi pénzből Budapesten 700 ember szabadulhatna meg a fogköveitől valamelyik fogorvosi magánrendelőben.

 

Mayweather eddig a Saúl Álvarez elleni meccséért kapta a legtöbb pénzt. Eddig...
Mayweather eddig a Saúl Álvarez elleni meccséért kapta a legtöbb pénzt. Eddig...

MECCSBELÉPŐK
Hivatalos: 1500–10 000 dollár (400 000–2.6 millió forint)
Feketepiac: 6000–100 000 dollár (1.6 –26 millió forint)

Ahogy azt már azNSO is megírta, legálisan nagyjából 1000 „civil" érdeklődőnek jutott jegy az évszázad mérkőzésére, mert bár a Las Vegas-i MGM Grand Hotelben 16 500 férőhely van kialakítva, ennek jelentős részét a kaszinó vezetői, dolgozói, promóterek, szponzorok és ökölvívók foglalják majd el. Azt is tudjuk, hogy az ezer tikettet kereken hatvan másodperc alatt vitte el a jó nép. Legolcsóbban nagyjából 400 ezer forintnak megfelelő dollárért is lehetett jegyet lőni, de aki semmit sem akart a véletlenre bízni, annak 10 ezer dollárt, azaz 2.6 millió forintot kellett kiköhögnie.

Ez a legális árfolyam. Mert a feketepiacon kb. ott kezdődik az alku, ahol a jegyirodában befejeződött. Olvasni arról, hogy aki mindenáron szeretné a helyszínen látni Mayweather és Pacquiao kősziklaöklét, megteheti – ám bizonyos esetben ezért akár 100 ezer dollárt, tehát 26 millió forintot kell leszurkolnia.

Ezért a pénzért már egy egész tisztességes méretű új lakást vehetünk jóformán bármelyik budai kerületben, de ha csak a belépőknél maradunk: a legolcsóbb belépőért 25 napijegy váltható a Sziget fesztiválra, s ugyanide 325 darab heti bérlet, ha a jegynepperek legdrágább tételével számolunk. A 10 ezer dolláros (2.6 millió forint) belépő árából pedig 271 ember nézhette volna a magyar–görög Eb-selejtezőt a legjobb, 9600 forintos helyről az új Üllői úti arénában. Az összesített jegybevételből a jelenlegi ismeretek szerint nagyjából 74 millió dollár, azaz 20 milliárd forint kerül a kasszába, ami 54 millió (!) dollárral több, mint az eddigi rekordnak számító Mayweather–Álvarez ütközet.

Sziget fesztivál
Sziget fesztivál


TÉVÉS ELŐFIZETÉS
PPV-szolgáltatás: 100 dollár (26 500 forint)

A korai felkelésen/késői lefekvésen kívül nincs más feladata a váltósúlyú csúcsmérkőzést látni óhajtó magyar nézőnek, mint hogy odakuporodjon a tévé elé (vagy ölébe vegye a számítógépét és úgy kövesse az NSO élő közvetítését) – itthon a megtekintésért nem kell egyénileg fizetni.

Az Egyesült Államokban viszont az ott jól működő pay-per-view (PPV) szolgáltatás igénybevételével látható az elmúlt évtized két, súlycsoportoktól függetlenül legjobbnak tartott ökölvívója, a veretlen amerikai Floyd Mayweather (47–0–0, 26) és a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (57–5–2, 38) összecsapása. A szolgáltatásért egyszeri díjat kell fizetni, ez most átlagban 100 dollárba, vagyis napi árfolyamon számítva 26 500 forintba kerül. Mondani sem kell, hogy ennyire magas egyszeri díjat még nem kértek az országban profi bokszmérkőzésért.

A szakértők úgy számolnak, hogy a tévés előfizetésekből háromszázmillió dollár, azaz közel 80 milliárd forint folyhat be. Ha azt vesszük, hogy az ottani egyszeri előfizetési díjért itthon egy jobb budapesti moziban 16 filmet lehetne végignézni, soknak tűnik az ár, viszont nem feledve az esemény kizárólagosságát (visszavágóról egyelőre senki sem beszél), alighanem megéri.

SZOBAÁR
Szobaár egy éjszakára (a meccsnapra): 1500–50 000 dollár (400 000–13 millió forint)

Amikor Floyd Mayweather a Twitterén kikotyogta, hogy megvan az aláírt szerződés a Pacquiao elleni meccsre,nem telt bele 15 perc, s az összes szoba és lakosztály le volt foglalva a meccsnek helyszínt biztosító Las Vegas-i MGM Grand nevű szállodában.

A hotel hivatalos oldalán azonban még két nappal az ökölpárbaj estéje előtt is kínálnak szabad szobát, ha azt vesszük, nem is olyan vészes áron, 400 ezer forintnyi dollárért. A másik véglet a luxusával a luxusszállók közül is kiemelkedő Caesars Palace, ahol ezernyi extrával, de mégiscsak 13 millió forintért kínálnak egy lakosztályt.

Igen, egy éjszakára. Ugyanezért a pénzért 42 ember pihenhet egy héten át teljes ellátással a nyári főszezonban (július 11–17. között) a négycsillagos Hotel Residence Siófokban.

Az egyik szoba Las Vegasban, a másik a Balaton partján található
Az egyik szoba Las Vegasban, a másik a Balaton partján található

Mit lehet ehhez még hozzátenni? Pénz beszél, Pacmanék bokszolnak...

MINDENT AZ ÉVSZÁZAD MÉRKŐZÉSÉRŐL!
Las Vegasban május 2-án összecsap az elmúlt évtized két, súlycsoportoktól függetlenül legjobbnak tartott ökölvívója, a veretlen amerikai Floyd Mayweather (47–0–0, 26)és a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao (57–5–2, 38). A magyar idő szerint vasárnap hajnalban kezdődő gálát négy órától követheti nyomon élőben a Nemzeti Sport Online-on! A meccs tudósítása mellett figyelemmel kísérjük a közösségi oldalakat, azonnal beszámolunk a legfrissebb véleményekről, információkról, sőt olvasóink is pontozhatják a meneteket. Képek, videók, minden, ami Mayweather–Pacquiao – tartson velünk az évszázad mérkőzésén!
Eddigi írásainkat itt olvashatja, és a mérkőzésig folyamatosan jelentkezünk újabb beharangozókkal, kedvcsináló cikkekkel!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik