HFL: bajnok a címvédő Wolvest legyőző Budapest Hurricanes!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.26. 20:06
null
A 2013-as HFL-t a Budapest Hurricanes nyerte meg (Fotó: Kökény János)
A magyar amerikaifutball-elitliga (HFL) 2013-as szezonjának nagydöntőjében a Budapest Hurricanes a két TD-passzoló és egyet a találkozó végén megfutó Bencsics Márk vezérletével 28–24-re legyőzte a címvédő Docler Wolves együttesét. A Farkasok közül mindenképpen ki kell emelni a három futott hatpontost szerző Lenner Pétert.

A két csapat 13 hónapon belül negyedszer csapott össze, és ugyan az eddigi három mérkőzésből kettőn a Hurricanes győzött, a legfontosabbat, a tavalyi döntőt elsöprő fölénnyel a Farkasok nyerték.

Az alapszakaszelső és a bajnok csatájára 5000 néző előtt, igazi futballünnep keretein belül került sor a BVSC Szőnyi úti stadionjában, de az első negyedben nem láthatott pontzáport a nagyérdemű. Bár a címvédő erősen kezdett, a támadás a Hurricanes vörös zónáján belül megakadt, Storcz András 23 yardos mezőnygóljával csak 3–0-s előnyre tett szert a Wolves.

A Hurricanes az első negyedben a célterület előtt kockáztatott, de negyedikre sem sikerült megtenni a szükséges távolságot, így pontot sem szerzett, ezt pedig a második játékrész elején Lenner Péter 8 yardos futásával büntették a Farkasok (0–10).

Egyből a kezdőrúgás után az alapszakaszban 8 TD-t szerző Elek Ádám 97 yardos vágtájával szépített (7–10), ráadásul a tavalyi döntő legértékesebb játékosa, Storcz még meg is sérült – a mentő vitte el. A Wolves a sérülések ellenére Lenner újabb futásával 17–7-re növelte az előnyét, sőt, labdát is szerzett, de a trónkövetelő egyből visszakaparintotta a támadás lehetőségét.

A két fumble után egy Hurricanes-punt, majd egy sikertelen Wolves-4. kísérlet következett, az alapszakasz MVP-jének választott Bencsics pedig Czirók Mártonnak adott TD-jével a szünet előtt 17–14-re lopta övéit.

A második félidő elején Majoros Csaba 37 yardos rúgása kimaradt ugyan, Lenner harmadik TD-futásával azonban így is növelte előnyét a Wolves (14–24), a Hurricanes pedig egy yardra a célterülettől negyedik kísérletre szorult. Ezt Bencsics Tokaji Péternek adott passzával megoldotta (21–24), majd a Wolves újabb sikertelen negyedik próbálkozása után a fordításért támadhattak a Hurrikánok.

Több sikeres 4. kísérlet után Bencsics 5 yardos TD-futásával végül ezt is abszolválta az alapszakaszelső, a Farkasok viszont ismét megakadtak a negyedik kísérletre, így 2005 óta először fordult elő, hogy bár a Wolves elindult a bajnokságban, nem nyerte meg azt (28–24).

Bencsics berepülése előzte meg az utolsó pontszerzést (Fotó: Kökény János)
Bencsics berepülése előzte meg az utolsó pontszerzést (Fotó: Kökény János)



A találkozó legjobbjának a 3 TD-ig jutó Hurricanes-irányítót választották meg.

„Előbb-utóbb nyilvánvaló volt, hogy kikapunk. A sok sérült ellenére is nyernünk kellett volna, de sok hibát vétettem én is, és az ellenfél végzónája előtt nem igazan ment a játék” – mondta a találkozó után Kovács István, a Docler Wolves edzője.

„Egyértelműen eddigi legnagyobb sikerem. Várható volt, hogy nem tud minden meccsen annyira jól teljesíteni a támadósor, mint az alapszakaszban. A kezdőrúgás utáni visszahordott touchdown a lehető legjobb időben jött lélektanilag” – nyilatkozta ezt már Kovács Zsolt, a Budapest Hurricanes mester.

HFL 2013
DÖNTŐ

Budapest Hurricanes–Docler Wolves 28–24 (0–3, 14–14, 7–7, 7–0)
BVSC Stadion, 5000 néző

HUNGARIAN BOWL 2013
A PONTSZERZÉSEK
Storcz András (Wolves)
23 yardos mezőnygól 0–3
Lenner Péter (Wolves) 8 yardos futás 0–10
Elek Ádám (Hurricanes)
97 yardos kezdőrúgás utáni visszahordás 7–10
Lenner Péter (Wolves) 1 yardos futás 7–17
Bencsics Márk, Czirók Márton (Hurricanes) 1 yardos elkapás 14–17
Lenner Péter (Wolves) 29 yardos futás 14–24
Bencsics Márk, Tokaji Péter (Hurricanes) 1 yardos elkapás 21–24
Bencsics Márk (Hurricanes) 3 yardos futás 28–24
A HFL 2013-AS EREDMÉNYSORA
Időpont Hazai csapat Vendégcsapat Eredmény
2013. 09. 07. Győr Sharks Nyíregyháza Tigers 41–27
2013. 09. 07. Újbuda Rebels Budapest Hurricanes 27–35
2013. 09. 14. Nyíregyháza Tigers Budapest Hurricanes 7–56
2013. 09. 14. Docler Wolves Újbuda Rebels 55–39
2013. 09. 21. Győr Sharks Docler Wolves 20–21
2013. 09. 28. Budapest Hurricanes Győr Sharks 58–14
2013. 09. 28. Nyíregyháza Tigers Újbuda Rebels 35–40
2013. 10. 06. Budapest Hurricanes Docler Wolves 46–37
2013. 10. 12. Újbuda Rebels Győr Sharks 18–57
2013. 10. 13. Docler Wolves Nyíregyháza Tigers 55–19
DÖNTŐ
2013. 10. 26., 17.00
Budapest Hurricans
Docler Wolves 28–24
A két TD-t passzoló, egyet megfutó Bencsics Márkot választották meg a döntő legértékesebb játékosának (MVP).

A 2013-AS ALAPSZAKASZ VÉGEREDMÉNYE
1. Budapest Hurricanes* 4 195–85 1.000
2. Docler Wolves* 3 1 168–124 0.750
3. Győr Sharks 2 2 132–124 0.500
4. Újbuda Rebels 1 3 124–182 0.250
5. Nyíregyháza Tigers 4 88–1920.000
*Döntős
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik