Kétségtelen: a Seahawks magasan a többiek felett köröz

HERCZE KRISTÓFHERCZE KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2014.09.11. 19:43
null
Russell Wilson és a Seattle egy nehéz feladatot megoldott, a második vasárnap jön San Diegóban (Fotók: Reuters)
A Seattle Seahawks Green Bay elleni győzelme csak megerősítette bennünk, hogy továbbra is a bajnoki címvédő az NFL legjobb csapata. Az sem kétséges egyelőre, hogy mögötte a februári Super Bowlt elveszítő Denver áll – hátrébb viszont nagy volt a forgolódás az NFL szubjektív erősorrendjében.

 

1. (az előző héten: 1.) Seattle Seahawks (1–0)
Egy pillanatig sem volt kétséges a bajnok Seahawks győzelme a nyitómeccsen. Marshawn Lynchnek jót tett a „fizetésemelés", újult erővel szedte szét a Packers védelmét, a quarterback Russell Wilson pedig megmutatta, hogy az elmúlt idényben látott zseniális formája nem csak átmeneti volt, és idén is a legjobbak között számolhatunk vele. A hétvégén San Diegóba látogat a bajnok, s habár erős a Chargers, nagy meglepetés lenne a Seattle legyőzése.

2. (2.) Denver Broncos (1–0)
Peyton Manning végre a Colts ellen is megszerezte első sikerét! Elég volt egyetlen félidőt játszania a denveri támadógépezetnek ehhez, a jövőre viszont figyelmeztetés John Foxék számára, hogy az Indianapolis majdnem visszajött a meccsbe. A találkozó hőse a tight end Julius Thomas volt, aki három touchdownt is elkapott, nem tudott mit kezdeni vele a Colts. Jöhet a csoportrangadó a sérültekkel tűzdelt Kansas City ellen, a papírforma denveri diadalt ígér!

3. (6.) San Francisco 49ers (1–0)
Nagyon jól kezdte az idényt a 49ers együttese, miután könnyedén átgyalogolt a Dallason, igaz, ehhez nagyban hozzájárultak a labdaszerzések, melyeket kegyetlenül megbüntetett Colin Kaepernick. A következő menet a meglepetésre zakózó Bears ellen jöhet, ahol hatalmas tűzijátékra van kilátás – nem csak a stadionavató miatt...

4. (8.) Philadelphia Eagles (1–0)
Gyenge első játékrész után végül könnyedén nyert az Eagles, ennek ellenére figyelmeztetés Chip Kelly számára, milyen rossz félidőt produkáltak a „fiai". Látszik a Phillyn, hogy még szezon eleji formában van, az irányító Nick Folestól viszont sokkal több kell a következő hetekben, amennyiben ismét rájátszást ünnepelne az Eagles. Hatalmas csata várható hétfő este Indianapolisban!

5. (9.) Cincinnati Bengals (1–0)
Habár az első félidőben simán elhúzott a Bengals és 15–0-ra is vezetett, végül csak az utolsó percekben sikerült legyűrni a Baltimore-t. Az elkapó A.J. Green ismét tarthatatlan volt, 131 yardjával elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy sikerrel kezdett a csapat. Idén is erős a Cincy, várhatóan meg is nyeri az AFC Északi csoportját. Otthon a Falconst meg is kell verni, az erőviszonyok legalábbis Andy Daltonék győzelmét vetíti előre.

6. (10.) Detroit Lions (1–0)
A Giantset könnyedén legyőző Lionsben Calvin Johnson ismét ellenállhatatlan volt, 164 elkapott yarddal és 2 touchdownnal zárta az összecsapást. Vasárnap Carolinába látogatnak Matt Staffordék, ahol nagyon nehéz dolguk lesz, miután roppant erős védelemmel kell szembenézniük. Ismét a passzjáték mentheti meg az Oroszlánokat, a Panthers futás elleni védelme ugyanis borzasztóan jó.

7. (14.) Carolina Panthers (1–0)
Cam Newton hiánya sem okozott gondot a Párducoknak, még Derek Anderson csereirányítóval is magabiztos volt a gárda. Noha meglepő, a védelem annak ellenére sem gyengült, hogy több kulcsjátékos is távozott a keretből – a fiatal Luke Kuechly ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta. A Detroit sokkal nagyobb akadály a második játékhéten, a Stafford, Johnson duó teszteli majd igazán a Panthers hátsó szekcióját, de jó hír, hogy Newton már játékra alkalmas lesz!

8. (5.) Green Bay Packers (0–1)
Keresnivalója sem volt a nyitófordulóban a regnáló bajnok vendégeként a Packersnek! Támadó és védő oldalon is feltűntek problémák, előbbiben a fal gyengélkedése, utóbbinál a futás elleni tehetetlenség. Aaron Rodgers kissé rozsdásan kezdett, őt ismerve azonban nem kell attól tartanunk, hogy ne pörögne fel hamar. A héten a Jets érkezik a Lambeau Fieldre, ahol egyértelmű esélyesként léphetnek pályára a „sajtfejűek", akik hamar elfeledtethetik a szurkolókkal az első heti blamát.

9. (20.) Miami Dolphins (1–0)
Senki sem hitte volna, hogy a Miami rögtön megveri a New Englandet a nyitófordulóban, mégis csoda történt. A legmeglepőbb Knowshon Moreno teljesítménye, aki rotációban jutott el 134(!) futott yardig, egyszerűen nem volt ellenszere a Patsnek a 27 éves futóra! Vasárnap Buffalóban arathatja le a babérokat Joe Philbin társasága. Nem lesz könnyű, mivel a Billsnek erős a futás elleni védelme!

Knowshon Moreno nem várt remeklése nem várt győzelmet ért a Miaminak a Patriots ellen
Knowshon Moreno nem várt remeklése nem várt győzelmet ért a Miaminak a Patriots ellen

10. (18.) Atlanta Falcons (1–0)
Nagy meglepetésre győzelemmel kezdett a Falcons, ráadásul pont a csoportrivális New Orleanst kapta el Mike Smith gárdája! Matt Ryan elképesztő, 448 yardos teljesítménnyel zárt, ráadásul három touchdownpasszt is kiosztott! A visszatérő elkapó, Julio Jones 116 yarddal segítette csapatát, amivel megmutatta, hogy a sérülése már a múlté, és ismét a legjobbak között van. A következő akadály a szintén győzelemmel nyitó Bengals lesz!

11. (3.) New England Patriots (0–1)
Kellemetlen pofonba szaladt bele a Patriots! Azok után, hogy Tom Bradyék a félidőben még 20–10-re vezettek, a második játékrészre olyannyira sikerült összeesnie az összes csapatrésznek, hogy végül simán buktak el a Dolphins otthonában. Mind a támadó-, mind a védőfalat sürgősen rendbe kell tenni, különben nagy bajban találhatja magát a New England.

Kövessen minket a Facebookon is!
Kövessen minket a Facebookon is!

12. (4.) New Orleans Saints (0–1)
A nyitó forduló egyik meglepetését a Saints szolgáltatta, miután hosszabbításban, 37–34-re kikapott a rivális Falcons otthonában. A támadósorra nem lehet panasz, viszont a Rob Ryan vezette védőegység nagyon gyenge napot fogott ki, végül pedig Marques Colston hibája el is hozta a nem várt zakót. A Cleveland ellen a második héten kötelező javítani, Drew Breeséknek nem jelenthet gondot ez a találkozó!

13. (19.) Arizona Cardinals (1–0)
Rögtön az első héten megmutatta a Cardinals, micsoda küzdőszellem van a benne, miután a Chargers elleni hétfő esti rangadón az utolsó percekben fordította meg az állást. A nyáron szétesett védelem a vártnál sokkal jobban teljesített, ha tartani tudja ezt a szintet, meglephetik a ligát Carson Palmerék. A Giants vendégeként a második győzelem is meglehet, a meccs esélyese az Arizona!

14. (6.) Indianapolis Colts (0–1)
Indianapolisban lassan megalapíthatják a kórházcsapatot, miután hétfőn a liga egyik legjobb irányító-siettetője, Robert Mathis súlyos sérülést szenvedett, így az egész évet ki kell hagynia. A hiánya meglátszott a Broncos elleni mérkőzésen is, senki sem tudott odaérni Manninghez, aki köszönte szépen, egy félidő alatt szét is szedte az Indy védelmét. A nagyobb gond mégis az volt, hogy Andrew Luckék az első játékrészt teljesen átaludták, a szünet után pedig nem volt már elég idejük a fordításra. Sok buta hiba egy egyébként nyerhető találkozón – szemmel láthatóan még rozsdás volt a legtöbb játékos. Az Eagles ellen fel kell ráznia a társaságot Chuck Pagano vezetőedzőnek, a kulcs a futás elleni védekezésen lesz.

15. (15.) Pittsburgh Steelers (1–0)
Pazar első félidő után visszavett a Steelers támadósora, ez végül majdnem a győzelembe került Mike Tomlinéknak. Ki kell emelni a futó Le'Veon Bellt, aki 109 futott yardja mellett egy touchdownt ért el, és további 88 yardot el is kapott, így csodálatos mérkőzést zárt. A Ravens ellen biztosan nehezebb dolga lesz, ahogy a Pittsburghnek is, de Ben Roethlisbergerrel a fedélzeten nem tűnik lehetetlen küldetésnek a diadal.

16. (12.) San Diego Chargers (0–1)
Habár az Arizona védelmének várt visszaesése miatt a Chargers volt a hétfő esti rangadó esélyese, nem tudtak győzelemmel indítani Philip Riversék. Leginkább az offense az, melytől többet várnánk, a defense ezúttal erőn felüli játékot mutatott. Két újonc is berobbanhat ebben a csapategységben, a linebacker Jeremiah Attaochu és a cornerback Jason Verrett is biztatóan mutatkozott be a profik között. A Seahawksot nehezebb lesz elkapni, de a San Diego hullámzó csapat, talán még a meglepetés is benne lehet a találkozóban.

A Minnesota villámrajtot vett – meddig tart a lendület?
A Minnesota villámrajtot vett – meddig tart a lendület?

17. (21.) Minnesota Vikings (1–0)
Sikerrel nyitotta az évet a Minnesota: nem mindennapi, 34–6-os kiütéssel a Rams ellen! Mindkét csapategység kiválóan működött, az előzetesen lesajnált Matt Cassel két touchdownpasszt osztott ki, az elkapó Cordarrelle Patterson pedig ismét megmutatta, hogy a passzjáték mellett a futásoknál is életveszélyes fegyver. A Pats minden bizonnyal komolyabb ellenállást tanúsít majd a Ramsnél, Bradyék ellen fog kiderülni, hogy milyen erős is a Vikings.

18. (22.) Houston Texans (1–0)
A védelem nagyon jól rajtolt az első héten, J. J. Watték esélyt sem hagytak a Washingtonnak arra, hogy érvényesüljön. A Ryan Fitzpatrick vezette offense viszont két jó támadást eltekintve sokat nem tudott hozzáadni a játék képéhez, ami aggasztó lehet a jövőre nézve. Ami még ennél is nagyobb gond, hogy az 1/1-es választott Jadeveon Clowney porcsérülést szenvedett, műteni is kell a térdét, így 4-6 hétig nem játszhat. Szerencséje a Houstonnak, hogy nem nehéz a sorsolása a következő hetekben. Kezdésként Oaklandbe utazik, ahol a győzelem megszerzése szinte kötelező.

19. (29.) New York Jets (1–0)
Nehéz mérkőzésen diadalmaskodott a New York Jets. Ment a passzjáték, ment a futás, hihetetlen módon még a passz elleni védekezéssel sem voltak gondjai Rex Ryanéknek. Ettől függetlenül korai az öröm, a Raiders nem erős gárda, így a Jetsnél sem vonhatunk még le semmiféle következtetést. Aaron Rodgers és a Green Bay viszont leteszteli majd a védőket, vasárnap sokkal élesebb képet kaphatunk arról, hol is tart jelenleg a csapat.

20. (30.) Buffalo Bills (1–0)
Hatalmas meglepetésre nyerni tudott a Buffalo a Soldier Fielden! Igaz, E.J. Manuel nem irányított kiemelkedően, de nem is hibázott, a védelem pedig hozzátette a magáét sikerhez a labdaszerzésekkel. A következő fordulóban a Patriots-verő Miamival találkoznak Doug Marrone „fiai", a legnagyobb feladat pedig a Knowshon Moreno vezette futójáték megállítása lesz.

21. (13.) Chicago Bears (0–1)
Nagy meglepetésre zakózott a Chicago otthon, ezzel pedig rögtön hátrányba került a csoportban, miután mind a Vikings, mind a Lions nyert a nyitófordulóban. Jay Cutler jól kezdett, utána viszont hatalmas hibákat követett el és többször is eladta a labdát, amiben az sem segített, hogy két kedvenc elkapója, Alshon Jeffery és Brandon Marshall megsérült. A hírek szerint egyik játékos sérülése sem súlyos, és ott lehetnek a hét végén San Franciscóban. Marc Trestmannek valamit ki kell találnia a védelmet illetően, az egység ugyanis továbbra is gyenge, a 49ers támadósora pedig ezt könnyen kihasználhatja.

22. (32.) Tennessee Titans (1–0)
Nem várt eredményt hozott a Titans–Chiefs találkozó, miután a Jake Locker irányította Tennessee simán megverte a Kansas Cityt. A védők erőn felül teljesítettek, míg a másik oldalon Locker is magabiztosan dobált, két hatpontost érő átadása pedig elég volt ahhoz, hogy gond nélkül meglegyen a meccs. Jöhet a Dallas, Tony Romóék ellen minden bizonnyal nagyobb ellenállásba ütközik majd Ken Whisenhunt csapata.

23. (11.) Kansas City Chiefs (0–1)
Nagy zűr van Kansas Cityben! Nem elég, hogy az előszezon során jelentősen meggyengült a támadófal, most még a védőegység vezére, a linebacker Derrick Johnson is kidőlt, Achilles-ín-szakadása pedig azt jelenti, hogy ebben az idényben már nem léphet pályára. Hatalmas lyuk van a helyén, egyelőre kérdéses, hogy ki lép fel a kezdőbe a pótlására. Ezek után Denverben nem adunk sok esélyt a Chiefsnek...

24. (16.) Dallas Cowboys (0–1)
Nem kezdett jól a Dallas, hazai pályán sima, 28–17-es vereséget szenvedett el a San Franciscótól. A nagy gondot az első negyed jelentette Tony Romóék számára, miután 21 pontot kaptak, ezután pedig már nem volt visszaút. Tennessee-ben kötelező lesz javítani, az offense-től pedig sokkal jobb teljesítmény kell, különben hamar elúszhat az idény.

25. (17.) Baltimore Ravens (0–1)
Nem olyan rossz a Ravens, viszont nincs reális esélye arra, hogy behúzza a csoportját. A pályán is gondok vannak, Ray Rice által viszont immáron a pályán kívül is áll a bál: a 27 éves játékosról nyilvánosságra került az a videó, amiben akkori barátnőjét egy liftben megveri, a felvétel láttán a Ravens hétfő este el is bocsátotta a futót, Roger Goodell pedig határozatlan időre eltiltotta, az egész ügy hatalmas felháborodást keltett liga szerte. Ennek tudatában fogadja a rivális Steelerst John Harbaugh gárdája.

26. (23.) Tampa Bay Buccaneers (0–1)
Hiába erős a keret, a támadófal annyira gyenge, hogy (az egyébként sem remeklő) Josh McCownnak ideje sincs arra, hogy célpontot találjon. Ez a gond egyre csak nő, miután a frissen cserélt Logan Mankins megsérült, és nem tudni, mikor játszhat ismét. Lovie Smithnek ki kell találnia valamit, mert egyáltalán nem lenne rossz a csapat. A romokban lévő St. Louist mindenképp verni kell!

27. (26.) Jacksonville Jaguars (0–1)
Az első félidőben a Jax szó szerint megsemmisítette a Philadelphiát, talán épp ezért is fájó, hogy a második játékrészre olyannyira leeresztettek a Jaguárok, hogy 17–0-ról végül 34–17-es(!) zakóba szaladtak bele! Ilyen szintű hibát egy gárda sem engedhet meg magának, ez intő jel lesz Gus Bradley vezetőedző számára. Ennek ellenére nem rossz ez a Jaguars, a Washington elleni találkozó ennek megfelelően kétesélyes lesz.

28. (24.) St. Louis Rams (0–1)
Sok a gond St. Louisban, Sam Bradford után a cseréje, Shaun Hill is megsérült, így Austin Davisnek kellett beszállni irányítani. Nem volt rossz, de jó sem, sok pluszt nem tudott hozzátenni a támadójátékhoz, amely alapból reménytelennek bizonyult. Nagyon sok dolguk lesz Jeff Fisheréknek a héten, hogy rendbe rakják fejben a gárdát, különben csúnya szezon lesz ez... A második fordulóban Tampa Baybe látogatnak a Kosok, a meccs csak azért nyerhető, mert a Bucsnál is sok a gond.

29. (25.) Washington Redskins (0–1)
Kész katasztrófa a washingtoni támadófal, ilyen terrorban Robert Griffinnek esélye sem volt arra, hogy villanjon a Texans védői ellen. Ennyi labdaeladást nem engedhet meg magának a fővárosi együttes, a Jacksonville elleni derbit ráadásul kötelezően hozni kell! Griffinnek vélhetően több ideje lesz, mint Watték ellen volt...

A Washington nem volt meggyőző az első meccsén Houstonban
A Washington nem volt meggyőző az első meccsén Houstonban

30. (27.) New York Giants (0–1)
Csődöt mondott a Giants a Lions elleni hétfő esti rangadón. Eli Manning a tavalyi formáját idézte és kétszer is eladta a labdát, az „óriások" pedig hiába igazolták le Dominique Rodgers-Cromartie-t a védelembe, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni az elkapó Calvin Johnsonnal annak ellenére, hogy egyik cornerback sem játszott rosszul. A második héten jöhet a Cardinals, ahol szintén nehéz dolga lesz Tom Coughlin csapatának. Nincs mese, mindkét egységnek fel kell javulnia, ha meg akarja kaparintani a győzelmet a Giants.

31. (28.) Cleveland Browns (0–1)
Harmatgyenge kezdés után majdnem visszahozta a meccset a Cleveland, de végül túl soknak bizonyult a 24 pontos differencia a Pittsburgh ellen. A futójáték jól ment, amire a jövőben is nagy szükség lesz, különben Brian Hoyer nem tud mit kezdeni ezzel az elkapó sorral. A defensenél az újonc Justin Gilbert nehezen illeszkedik be, de Joe Haden is rettentő gyenge produkcióval rukkolt elő. Vasárnap a Saintset fogadja a Browns, Drew Brees várhatóan szétpasszolja a védelmet.

32. (31.) Oakland Raiders (0–1)
Az újonc Derek Carr jól mutatkozott be a Raiders színeiben, de ez sem volt elég a sikerhez. Egyelőre nem nagyon engedik Carrt kibontakozni, ami vissza is vetheti az oaklandi támadógépezetet. A védelem nem volt rossz, ennek ellenére nem vonhatunk le messzemenő következtetéseket az első hétből. A Houston ellen nehezebb lesz Carrnak is, mivel sokkal nagyobb nyomás várható, azonban a kulcs a sikerhez egyértelműen ő lehet!

Edzőváltások, hosszabbítások, átigazolások, sérülések – minden, ami a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2014-es idénye előtti uborkaszezon során történik, egy helyen!

STATISZTIKÁK
AZ 1. FORDULÓ LEGJEI
A legtöbb passzolt yard:
Matt Ryan (Atlanta)
–New Orleans
448
A legtöbb futott yard: Knowshon Moreno (Miami)
–New England
134
A legtöbb elkapott yard: Calvin Johnson (Detroit)
–NY Giants
164
NFL 2014–2015, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2014. 09. 05. 2.30 Seattle Seahawks–Green Bay Packers 36–16
2014. 09. 07. 19.00 Atlanta Falcons–New Orleans Saints 37–34 – h. u.
2014. 09. 07. 19.00 Chicago Bears–Buffalo Bills 20–23 – h. u.
2014. 09. 07. 19.00 Kansas City Chiefs–Tennessee Titans 10–26
2014. 09. 07. 19.00 St. Louis Rams–Minnesota Vikings 6–34
2014. 09. 07. 19.00 Miami Dolphins–New England Patriots 33–20
2014. 09. 07. 19.00 New York Jets–Oakland Raiders 19–14
2014. 09. 07. 19.00 Philadelphia Eagles–Jacksonville Jaguars 34–17
2014. 09. 07. 19.00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns 30–27
2014. 09. 07. 19.00 Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals 16–23
2014. 09. 07. 19.00 Houston Texans–Washington Redskins 17–6
2014. 09. 07. 22.25 Dallas Cowboys–San Francisco 49ers 17–28
2014. 09. 07. 22.25 Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers 14–20
2014. 09. 08. 2.30 Denver Broncos–Indianapolis Colts 31–24
2014. 09. 09. 1.10 Detroit Lions–New York Giants
35–14
2014. 09. 09. 4.20 Arizona Cardinals–San Diego Chargers
18–17
2. FORDULÓ
2014.09.12 2.25 Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers (Tv: Sport2)
2014.09.14 19.00 Buffalo Bills–Miami Dolphins
2014.09.14 19.00 Cincinnati Bengals–Atlanta Falcons (Tv: C8 – 20.00-tól)
2014.09.14 19.00 Cleveland Browns–New Orleans Saints
2014.09.14 19.00 Tennessee Titans–Dallas Cowboys
2014.09.14 19.00 Minnesota Vikings–New England Patriots
2014.09.14 19.00 New York Giants–Arizona Cardinals
2014.09.14 19.00 Washington Redskins–Jacksonville Jaguars
2014.09.14 19.00 Carolina Panthers–Detroit Lions
2014.09.14 22.05 San Diego Chargers–Seattle Seahawks
2014.09.14 22.05 Tampa Bay Buccaneers–St. Louis Rams
2014.09.14 22.25 Denver Broncos–Kansas City Chiefs (Tv: Sport2)
2014.09.14 22.25 Green Bay Packers–New York Jets
2014.09.14 22.25 Oakland Raiders–Houston Texans
2014.09.15 2.30 San Francisco 49ers–Chicago Bears
2014.09.16 2.30 Indianapolis Colts–Philadelphia Eagles (Tv: Sport2)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik