Irányító: Aaron Rodgers (Green Bay)

A legutóbbi Super Bowl MVP-je ott folytatta, ahol az előző évet abbahagyta, és ahogy a korábbi díjleső cikkben olvasható, az idén is harcban van nemcsak a legjobb QB, hanem a legjobb játékos díjáért is.

Futók: LeSean McCoy (Philadelphia), Marshawn Lynch (Seattle)

Egyik futónak sem volt olyan váltótársa csapata rotációjában, aki miatt huzamosabb időre pihenni tudtak volna, ennek ellenére mindketten kiváló idényt zártak. McCoy az Eagles kevés álomszerű teljesítményeinek egyikét hozta, 15 meccsen 20 touchdownt szerzett, pedig olykor drive-okra elfelejtette őt Andy Reid. Lynch nehezen lendült bele, de október végén már megközelítette csúcsformáját, és számos nagy szökést bemutatott. Hatalmas teher hárult rá azzal, hogy Tarvaris Jacksont tették meg kezdő irányítónak, de a védelem fokozott figyelme ellenére is túljutott 1200 yardon a szezonban.

Elkapók: Calvin Johnson (Detroit), Jordy Nelson (Green Bay)

Calvin Johnson, vagyis Megathron majdnem több yardot kapott el, mint amennyit a liga alsó felében szerénykedő irányítók passzoltak az idényben, és olyan szinten kerekedett felül a rá állított védőkön, mint semelyik más elkapó. Eközben Nelson egy ritkán előkerülő, de annál fontosabb kategóriában alkotott maradandót. Ő kapta el legnagyobb hatékonysággal a közelébe kerülő labdákat. Több mint harminccal kevesebbszer vették őt célba, mint Johnsont, mégis csak egy touchdown a különbség kettejük között (16, ill. 15).

Tight end: Jimmy Graham (New Orleans)

Graham egy év alatt beért, elit futballistának számít. Már az előző évadban felhívta magára a figyelmet azzal, hogy újonc létére őt favorizálta Sean Payton a vörös zónában Jeremy Shockey sérelmére, 2011-ben pedig az egész pálya területén nem tudtak védekezni ellene. Már csak az a kérdés, hogy hol van az amerikai futballt három éve űző támadó fejlődésének határa.

Támadófal: Joe Staley (San Francisco), David Baas (NY Giants), Ryan Kalil (Carolina), Carl Nicks (New Orleans), Donald Penn (Tampa Bay)

Nem könnyű a támadófal tagjait egyénileg kiemelni, a mezőnyből lefelé kilógó játékosok a közvetítések során is gyakrabban kerülnek elő. A klasszis teljesítmény mellé így kell valami további kapaszkodó, ami alapján egy OL egységből kiemelünk egy-egy láncszemet. Penn esetében ez a kapitányi feladatok maximális ellátása, a liga legfiatalabb keretével ügyködő Buccaneersben kiemelten fontos a hozzá hasonló hangadók, vokális vezérek szerepe. Carl Nicks utolsó évét játszotta le újonc szerződéséből, és nem lehet mondani, hogy csapattársa, Jahri Evans sokkal jobbat nyújtott nála. Márpedig Evans két éve belső falember, és rekordnak számító összegért hosszabbított Louisianában. Nicks az idei holt szezonban bármelyik csapat egyik legnagyobb igazolása lehet. David Baas klubot váltott, a Giantsben Shaun O’Hara szerepét vette át centerposzton, aki annyira népszerű volt, hogy az előző évadban hat meccs alapján is beszavazták a Pro Bowlra. A váltás láthatóan remekül sikerült, az egyetemen egykoron legjobb centernek választott játékos a héten már Super Bowl-gyűrűért játszik. A San Francisco rendre kitalált egy-két extrém játékot, többek közt Joe Staleynek is volt egy 17 yardos elkapása az idényben, kihasználva tight endként szerzett tapasztalatait. A szezonban végre elkerülte a sérülés, nyugodtan rá lehet bízni az NFC álomcsapat irányítójának vak oldali védelmét.

Ryan Kalillel némileg csalni kell, hiszen alapvetően ő is center, mint Baas, de mindketten jelentős rutint halmoztak fel guardként is, így minden bizonnyal megférnének egymás mellett. Rá az állandóság jellemző, három éve résztvevője a Pro Bowlnak, és az utóbbi időben azért szolgáltat extra témát a játéka, mert az áprilisi draft top öt közé várt reménysége a USC Trojans falának szélén szereplő öccse, Matt.

VÉDŐK

3–4-es Front7
Védőfal: Justin Smith (San Francisco), BJ Raji (Green Bay), Calais Campbell (Arizona)
Linebackerek: DeMarcus Ware (Dallas), Sean Lee (Dallas), Navorro Bowman (San Francisco), Ryan Kerrigan (Washington)

Mindössze öt csapat alkalmaz 3–4-es formációt az NFC-ben, és mindannyian adnak képviselőt ezen hetesbe. Justin Smith a mai NFL egyik legkellemetlenebb ellenfele, fizikailag és képzettségben is a liga krémjéhez tartozik, így egy nem túl látványos poszton is rendre magára irányította a nézők figyelmét. Raji elmaradt előző évadához képest, de a Green Bay védelmének nagy problémái nem az ő lelkén száradnak. Campbell a javuló Cardinals védelem biztonságának alapvető eleme, Ware már megszokott szereplő az évad végi összeállításokban, nagy öröme lehet, hogy egy olyan futballintelligenciával bíró társ segít be neki immár, mint Lee. A másik oldali pass rusht a főleg a szezon első felében brillírozó újonc, Ryan Kerrigan szolgáltatja, míg az utolsó láncszem a szokásokhoz híven egy 49-es ILB, de nem Patrick Willis, hanem NaVorro Bowman, aki képes volt lejátszani a pályáról a tavaly ilyenkor csak szuperlatívuszokban emlegetett társát. Ráadásul Bowman és Lee három éve még egymás mellett játszottak a Penn State-ben.

4–3 front7:
Védőfal: Jason Pierre-Paul (NY Giants), Red Bryant (Seattle), Corey Peters (Atlanta), Jared Allen (Minnesota)
Linebackerek: Stephen Tulloch (Detroit), David Hawthorne (Seattle), Curtis Lofton (Atlanta)

Az Allen, JPP duó jóval rettegettebb pass rusher páros, mint a 3–4-es felállás résztvevői, ketten majdnem 40 sacket szállítottak az idényben. Bryant is DE poszton szokott felbukkanni Pete Carroll rendszerében, holott minden más csapatnál valószínűleg a fal közepén keresnének neki helyet. A rúgások menetrendszerű blokkolása segített neki az All-star csapatba kerülésben. A további választék nem túl erős DT ügyben, Ndamukong Suh nagyon visszaesett, Kevin Williams mellől pedig igencsak hiányzott a nagy testvér, Pat, így Peters kapott bizalmat, aki szép csendben alapemberré nőtte ki magát, és már jobb mutatókkal bír, mint az éveken át jól teljesítő csapattársa, Babineaux.
Tulloch hatalmasat dobott a Detroit védelmén, amelyben tavaly a linebacker sor észrevehetetlen volt. Hawthorne berobbant annak idején Lofa Tatupu megüresedett helyére, mára pedig teljesen feledtette az egykori közönségkedvencet. Lofton viszont mindenkinél gyorsabban tud akcióközelbe kerülni.

Cornerbackek: Carlos Rogers (San Francisco), Charles Woodson (Green Bay)
Safetyk: Kam Chancellor (Seattle), Dashon Goldson (San Francisco)

Goldsonnak már kellő rutinja van ahhoz, hogy fiatalkori hibáit ne is keressük játékában, és az egyik legveszélyesebb labdavadász safety az NFC-ben. Jót tett neki, hogy olyan megbízható cornerback érkezett csapatához, mint Rogers, aki szintén egy szinttel feljebb lépett washingtoni regnálásához képest. Woodsonon nem fog a kor, még mindig rengeteg labdát szerez, és ugyanúgy besegít a futás ellen, mint karrierje elején. A kapott yardokat rendre labdaszerzéssel kompenzálta a Packers, ebben hatalmas szerepe volt az egykori Év védőjének. Chancellor magassága miatt nem tipikus safety alkat, de remekül használja ki ebbéli előnyét, és több labdát is ér el a levegőben az átlagnál. A játék másik szegmensében, futás ellen kezdettől tudtuk, hogy jó, hiába alacsony súlypontúak az ellenfelek futói, rajta nem fognak ki.

SPECIÁLIS CSAPATRÉSZ

Rúgó: David Akers (San Francisco)
Punter: Adam Podlesh (Chicago)
Visszahordó: Patrick Peterson (Arizona)

Tizenharmadik szezonját kezdte a ligában Akers, 11 philadelphiai év után kényszerült váltásra, és a legtöbb gólt szerezte a ligában 37 évesen. Podlesh fontosságáról leginkább a Jaguars-drukkerek tudnának nyilatkozni, kriminális volt, ahogy a szezon első felében nem találták a megoldást a punter pótlására. Peterson pedig könnyű választás, több meccsnyerő vagy győzelmet előkészítő visszahordása volt, ebben a műfajban már első évében az NFL krémjéhez tartozott.

AFC – TÁMADÓK

Irányító: Tom Brady (New England)

Vannak dolgok az NFL-ben, amelyek nem változnak, az egyik Tom Brady állandó jó formája. Emlékezhetünk rá, az előző évadban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy egyáltalán nem tudtak labdát szerezni tőle a védők. Ebben a szezonban ez megváltozott, de a nyolccal több interceptiont 1300 extra yard feledtette, az pedig kuriózumnak mondható, hogy veteránként jobban mennek neki a rövid yardos futások, mint valaha.

Futók: Maurice Jones-Drew (Jacksonville), Arian Foster (Houston)

Egyik futó sem volt irigylésre méltó helyzetben, hiszen a Houston a szezon nagy részében nélkülözte első számú elkapóját és irányítóját, André Johnsont és Matt Schaubot, így az ellenfelek is a futás megállítására rendezkedtek be ellenük, Jacksonville-ben pedig eleve nem volt ezeken a posztokon kezdő szintű játékos. Ekkora szembeszél ellenére is megállíthatatlannak bizonyult a két úriember, Jones-Drew a legtöbb futott yarddal zárt a szezonban, Fostert pedig év eleji sérülése sem tudta 1200 yard és tíz touchdown alatt tartani.

Elkapók: Dwayne Bowe (Kansas City), Mike Wallace (Pittsburgh)

Kíváncsi vagyok, hány elkapó tudta volna reprodukálni Bowe számait azzal a QB hármassal, amivel ő dolgozott Kansas Cityben. A Cassel, Palko, Orton triónál el tudunk képzelni jobb formációt is, a Chiefs sztárját viszont ez az akadály sem gátolta meg az újabb 1100+ yardos év összehozásában, igaz, a touchdownok nem nagyon sikerültek. Eközben Mike Wallace bizonyította, hogy gyorsaságával egyetlen védő sem tud mit kezdeni, és olyan színvonalon tudta erényeit kihasználni, ahogyan DeSean Jackson szerette volna. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen erős támadóegység, amilyen a Wallace-szal felálló Steelers, miért játszott annyi szoros meccset.

Tight end: Rob Gronkowski (New England)

Ennél nagyobb arculcsapás nem is érkezhetett volna a Patriots-drukkereknek, mint hogy a Super Bowl előtt megsérült Gronkowski, az egész idényben az NFL mezőny fölé növő tight end. Számos rekordot megdöntött azok közül, amelyek a pozícióját érintik, és egyedül annyi TD-t kapott el, mint a St. Louis Rams összes játékosa, tizenhetet. A liga csapatai most csodájára járnak annak a TE tandemnek, amit Aaron Hernandezzel alkotnak, és ki tudja, hová tudják ezt még fokozni, hiszen mindketten második évükön vannak túl.

Támadófal: Jake Long (Miami), Brian Waters (New England), JD Walton (Denver), Marshal Yanda (Baltimore), Duane Brown (Houston)

Longban ezúttal sem kellett csalódni, hacsak nem abban, hogy megtört a sorozata, és az utolsó két meccsen nem tudott pályára lépni. Nagy szerepe volt abban, hogy az év eleji bukdácsolás után végül vállalható mérleget rakott össze a Dolphins, és hogy Reggie Bush kiteljesedett mint running back. Watersnek életműdíj járna, a ligába draftolatlanul érkező guard az előző évtizedet Kansas Cityben töltötte, majd megérkezett Bostonba, hogy gyűrűt nyerjen, és már csak egy lépésre van ettől. Ha vész van, centerként is számolhatnak vele, nagy egyénisége a ligának, és idén már hatodik Pro Bowljára szavazták be. Két csapat volt az NFL-ben, amelyik 16 meccsen át azonos összetételű támadófalat állított ki, sem sérülés, sem formahanyatlás nem zavarta meg a munkát. A Denvert JD Walton képviseli, akiről Ryan Clady miatt kevesebb szó esik, pedig az LT idei évadja messze volt korábbi formájától, a Houston gárdájából pedig Duane Brown takarított pazar módon Foster előtt, évről évre jobb munkát végez az első körbe annak idején általános megdöbbenésre besurranó tackle. Végezetül Yanda, aki Ben Grubbsszal talán a legmasszívabb OG párost alkotja az AFC-ben, a híres iowai falemberképzés terméke.

VÉDŐK

3–4-es Front7:
Védőfal: JJ Watt (Houston), Antonio Garay (San Diego), Haloti Ngata (Baltimore)
Linebackerek: Tamba Hali (Kansas City), Derrick Johnson (Kansas City), Brian Cushing (Houston), Terrell Suggs (Baltimore)

Az AFC-csapatok pontosan fele alkalmaz 3–4-es rendszert, azt már tudjuk, hogy ezt a Miami feladja a tavaszra, a New England, a Denver és a Cleveland pedig egy éve hagyott fel a háromemberes formációval. A Houston a nyáron installálta a rendszert, a Ravens továbbra is besorolhatatlan kategória, a Raiders viszont továbbra is maradt a 4–3-nál, annak ellenére, hogy már alig van ebbe illő védője.

A névsor összetétele nem sok meglepetést tartogat, egyedül a Nose Tackle poszton volt gyenge a kínálat. Casey Hampton már, Terrence Cody még nem klasszis, Pouha és Soliai az elmúlt évadban ragyogóan játszottak, a mostaniban visszaestek, Houstonban és Kansas Cityben sosem volt elit NT, a buffalói Kyle Williams pedig hamar kidőlt, így Garay tűnt a legjobb megoldásnak. JJ Watt újoncként követelt helyet magának, neki is új volt a rendszer a wisconsini viszonyok után, ráadásul Mario Williams sérülése a teljes front7-től plusz odaadást kívánt, és ezt hozta is a fiatal egység Cushinggal soraiban. A Chiefstől nagy tetteket vártunk az idényben, de erre Berry és Charles sérülése után elszállt az esély, ellenben legalább Hali és Johnson játéka megmutatta, hogy nem véletlenül sorolták őket a titkos favoritok közé. Az olyan ikonok, mint Ngata vagy Suggs évről évre hozzák az elvárt magas szintet, ez az évad sem volt kivétel.

4–3 front7:
Védőfal: Robert Mathis (Indianapolis), Vince Wilfork (New England), Domata Peko (Cincinnati), Andre Carter (New England)
Linebackerek: Von Miller (Denver), D’Qwell Jackson (Cleveland), Rey Maualuga (Cincinnati)

Kevés játékos tett meg mindent a Colts minél több sikeréért, ám Mathis feltétlenül köztük van. Tudniillik a szezon végén szabadon igazolható lesz, így nem ronthatta el reputációját egy ligautolsó csapatban, egyéni érdekei ellentmondtak ennek. A New Englandnek mindennél jobban kellett egy Andre Carter-szintű pass rusher, pedig őt sem nevezték volna sokan megváltónak az idény előtt. Szerencséjére Wilfork jelenléte hatásos maradt a négyemberes falban is, így nyílt terület bőven a DE-k számára. A Bengals védelme felnőtt a csoport két nagyágyújának szintjére, ezért is tudják ketten képviselni Marvin Lewis csapatát. Jackson az év visszatérője díjnál is szóba kerülhet, Millernek pedig kijár az év legjobb újonc védője trófea.

Cornerbackek: Johnathan Joseph (Houston), Darrelle Revis (NY Jets)
Safetyk: Troy Polamalu (Pittsburgh), Eric Weddle (San Diego)

Gyakorlatilag majdnem istenkáromlásnak számít, ha nem Ed Reed és Polamalu kerül be a két safety helyre, így a tasman ördög mellett nem is kell érvelni, Reednél viszont statisztikailag jobban játszott Weddle. Páratlan ütemérzékkel bír ő is, a legtöbb interception ezt bizonyítja, és olyan természetességgel mozog a pályán, hogy atletikus hátrányai egyáltalán nem tűnnek fel.

Revis lassan ugyanaz a kategória lesz, mint a két safety nagyság, főleg miután Nnamdi Asomugha egy félresikerült kirándulást tett Philadelphiában, így már egyértelműen Revisé a legjobb shutdown corner cím. Az egyetlen WR, aki erős fejfájást tudott okozni neki, Steve Johnson volt a Billsből, de vele vége is a listának. Joseph a nem túl hosszú átigazolási időszak egyik legfontosabb szereplője volt, a Bengals mezét váltotta a Texanséra, és tett ezzel egy tavaly még horrorisztikus mutatványokat művelő egységet elithez közelivé.

SPECIÁLIS CSAPATRÉSZ

Rúgó: Sebastian Janikowski (Oakland)
Punter: Pat McAfee (Indianapolis)
Visszahordó: Joshua Cribbs (Cleveland)

Janikowskinál még mindig nem tud senki nagyobbat rúgni, Matt Prater egy mérföld magasan könnyebb helyzetben van. McAfee a szezon első felében még a Colts házi MVP-címéért is versenyben volt, annyira kilátástalan volt a játék. Cribbsnél pedig az idényben nem tűnt fel nagyobb visszahordó csillag a kirúgások helyének megváltoztatásával, így a korábbi évek special team ásza megtarthatta helyét.