HIRDETÉS
HIRDETÉS
BACSKAI JÁNOS 2013.08.01 18:10 Frissítve: 2015.03.22 02:45

Internacionális hely lett Hoffenheim, csodagyerek Rennes-ben

Az elmúlt egy hétben nem pezsgett a transzfer-fürdő sem a Bundesligában, sem a Ligue 1-ben, de mindez messze nem jelenti azt, hogy unatkozniuk kellett volna az érintett csapatoknak, vezetőknek, szurkolóknak.

HIRDETÉS
A Ligue 1-ben legutóbb 15 gólt szerző Modeste (balra) a Hoffenheimhez igazolt (Fotó: achtzehn99.de)

A Bundesligában a VfB Stuttgart például érdemei elismerése mellett, ingyen elengedte Hajnal Tamást a másodosztályú Ingolstadthoz, ahol érkezett a magyar karmester mellé, pontosabban mögé egy sokszoros izraeli válogatott szűrő, Almog Cohen a Nürnbergtől. Egyébként Hajnal mellett egy kapust is szerzett a klub a Stuttgarttól André Weis személyében, mellettük az amerikai válogatott védekező középpályás, Alfredo Morales, a brazil balbekk, Danilo Teodoro Soares és a Schalkétől 200 ezer euróért kölcsönvett fiatal ék, Philipp Hofmann új szerzemény. A csapat legértékesebbje a frissiben megszerzett Cohen, 1.7 millió euróval, edzője pedig a 44 esztendős Marco Kurz, aki egykoron védőként a Schalkét, a Borussia Dortmundot és a VfB Stuttgartot is szolgálta. Pocsékul rajtolt az Ingolstadt, az eddig a csatárok mögött játszó Moritz Hartmann ráadásul megsérült, ezért is volt szükségük sürgősen a 32 esztendős Hajnalra.

SOROLÓ
1. rész: Transzgermánia: a németek is rákaptak a transzferek ízére
2. rész: Klopp: drága nyilakkal a bajor páncélököl ellen
3. rész: Bár Mathieu kikosarazta, Guardiola kész a kirakóssal
4. rész: Bundesliga: Götzék mellett karakteres figurák is váltottak

Két játékosát is leépítette a Wolfsburg: ahogyan a várható volt, az elefántcsontparti balszélső, Ibrahim Sissoko kölcsönbe került a St.-Étienne-hez, a nemrégiben még a brazil U20-as válogatottban villogó jobbhátvéd, Fágner pedig hasonló módozatban visszakerült a feladóhoz, a Vasco da Gamához. Előbbit tavaly 1.5 millió euróért vették a „farkasok", utóbbit kétszer annyiért.

Mivel a Bundesligában sok érdekes transzfer nem történt az elmúlt hét napban, a pletykálkodás helyett nézzünk körül a „falusi kiscsapat", a Hoffenheim portáján!

Ahogyan azt megszokhattuk tőlük, dinamikusan és sok pénzért igazoltak ezen a nyáron is: a francia középcsatár, Anthony Modeste hárommillióért érkezett a Bordeaux-tól (ő az elmúlt idényben 15 gólt vágott a Ligue 1-ben, remek vétel), ugyanennyibe került a marokkói születésű, de már norvég válogatott balszélső, a nemzeti csapatban is gólerős Tarik Elyounoussi, közel feleennyibe pedig a belga-brazil támadó, Igor de Camargo – akit megvettek egy kölcsönjáték után a Borussia Mönchengladbachtól, hogy íziben tovább is passzolják annak a Standard Liege-nek, ahonnan az 2010-ben a Gladbachhoz távozott. Egyszerűbb a német-nigériai középső védő, Kevin Akpoguma esete, aki egymillióért jött a Karlsruhétől, és még mindig Hoffenheimben tartózkodik – a 18 esztendős futballista egyébként a német utánpótlás-válogatottak tagja évek óta, nem mellékesen a harmadosztály legfiatalabb gólszerzője (17 évesen és 282 naposan köszöntött be a VfL Osnabrücknek).

Egyébként olyan U-válogatottakkal kötöttek profi szerződést a nyáron a saját nevelésű ígéretek közül, mint a török Kenan Karaman, a német Patrick Schorr, Niklas Süle, Jeremy Toljan, de felkerült a nagyok közé az ígéretes balhátvéd, a 21 éves Robin Szarka is – valamit tudnak tehát arrafelé a fiatalokkal foglalkozó szakemberek.

Nem mindig váltak be ellenben a nagy pénzekért vett légiósok, közülük párat kölcsönadtak, mint Filip Malbaszicsot, Afriyie Acquaht, Knowledge Musonát, Júnior Poncét, Sandro Wiesert, Michael Gregoritschot vagy a hatmillióba került, tavaly a Real Madrid B-től megszerzett Joselut. Nem riadt vissza a klub a légióshad további bővítésétől a rajtuk leírandó anyagi veszteségek ellenére sem, a kiszemeltek között akad nigériai (Emeka Christian Eze), osztrák (Philipp Hosiner), belga (Michy Batshuayi), szerb (Zdravko Kuzmanovics) és tunéziai (Szaber Kelifa). Irracionálisan internacionális „falusi kiscsapattá" (ezt a csapnivaló jelzős szerkezetet most használjuk utoljára, ígérjük) kezd válni a Hoffenheim, ahol egyébként a nagy erősítések ellenére sem élnek még 3500-an...

A Ligue 1-ben az elmúlt napok legismerősebb nevű új igazoltja Lucas Orbán: az argentin-spanyol balhátvédért 3.5 milliót fizetett a Bordeaux a Club Atlético Tigre együttesének, amely egylet ennek az összegnek felét az ő korábbi vételi szerződésük szerint továbbította a River Plate-nek, ahonnan a 24 éves játékost 2011-ben vette.

SOROLÓ
1. rész: Cselszki után Monákó? Nagycsapat épül a hercegségben
2. rész Mont Blanc: váratlan akadályok a PSG előtt
3. rész Leonardo a Digne, Marquinhos kettőssel búcsúzott Párizstól
4. rész: A talányos Zlatan talán marad; szárnyait erősítené a Monaco

Nem vásárolt senkit sem a két újgazdag csapat (ez is nóvum manapság), sőt, inkább eladott: a PSG-től Sevilláig menekült – világbajnoki szereplését szem előtt tartva – Kévin Gameiro, a Monacótól pedig Pireuszig az algériai védő, Carl Medzsani.

A St.-Étienne ugyebár Ibrahim Sissoko kölcsönkérése mellett tovább költött a Pierre-Emerick Aubameyangért kapott pénzből: ötmilliót utalt a Toulouse sokszoros U-válogatott balszellőjéért, Franck Tabanouért. Állt egy kis pénz a házhoz az Évian gárdájánál is, a Hull Cityvel ugyanis megalkudott Yannick Sagbo 1.8 milliós vételárában, bár meglehet, Sagbo tavalyi hat gólja és 4 asszisztja igencsak hiányozni fog.

Ingyen igazolható, ismert profikat (Sébastien Squillaci, Drissa Diakité, Francois Modesto, Claudiu Keserü) szerzett a nyáron a Bastia már eddig is, most pedig csatlakozott hozzájuk a 44-szeres elefántcsontparti válogatott középső középpályás, Christian Koffi Ndri Romaric, akivel nem hosszabbított a Real Zaragoza. Még csak 30 éves a nagy munkabírású játékos, aki fénykorában 8.5 millióért és a Sevilla kedvért hagyta oda Le Mans-t. Romaric megfordult a 2006-os és a 2010-es világbajnokságon is; utóbbin (sőt, már a 2002-esen is) részt vett a nigériai John Utaka, aki a Montpellier-től ingyen a török Sivassporhoz került. A támadó 31 éves, ez a kor afrikai csatároknál „sikítós", hacsak nem Roger Millának hívják. Sokat változott 2007 óta ő is, de az a Portsmouth is, amely akkor tízmilliót fizetett érte.

Zárjuk – ha észrevették, pletyka, sajtóértesülések és szóviccek nélküli – páros összefoglalónkat a portugál futball legújabb legnagyobb tehetségével, a 21 esztendős Nélson Oliveirával, akivel látványosan nem tud mit kezdeni a Benfica: a 10-szeres felnőtt válogatott támadó 2010 óta a Rio Avét, a Pacos de Ferreirát és a Deportivo la Corunát is megjárta kölcsönben, most egymillió euróért a Stade Rennes kérte el egy év erejéig, vételi opcióval.

A LIGUE 1 ÁTIGAZOLÁSAI, 2013 NYÁR
AC AJACCIO
Érkezett: Cédric Hengbart (Auxerre, ingyen), Anthony Scribe (Corte, i.), Laurent Bonnart (Lille, i.), Claude Dielna (kölcsönbe, Olympiakosz), Denis Tonucci (Cesena, i.), Ali M'Madi (Évian, i.), Eduardo (egyesület nélküli), Grenddy Perozo (Deportivo Táchira, i.)
Távozott: Yoann Poulard (visszavonult), Fousseni Diawara (Tours, i.), Anthony Lippini (Clermont, i.), Damien Tibéri (Laval, i.), David Oberhauser (szerződése lejárt), Wilfried Zahibo (szl.), David Gigliotti (szl.), Matthieu Chalmé (kölcsönből vissza, Bordeaux), Fabrice Begeorgi (szl.), Johan Cavalli (szl.), Arnaud Maire (Carquefou, i.), Arnaud Maire (Jeanne d'Arc Carquefou, i.), Felipe Saad (Caen, i.), Frédéric Sammaritano (Auxerre, i.), Samuel Bouhours (Tours), Andy Delort (Tours, i.), Fousseni Diawara (Tours, i.)
SC BASTIA
Érkezett: Drissa Diakité (Olympiakosz, i.), Francois Modesto (Olympiakosz, i.), Florian Raspentino (k., Marseille), Claudiu Keserü (Angers, i.), Ludovic Genest (kv., Istres), Florent André (kv., Fréjus-Saint-Raphael), Adama Ba (Brest, i.), Gianni Bruno (k., Lille), Thomas Vincensini (Bastia B), Sébastien Squillaci (Arsenal, i.), Romaric (Real Zaragoza, i.)
Távozott: Olivier Vannucci (Ajaccio, i.), Gael Angoula (Angers, i.), Dominique Agostini (szl.), Jasszin el-Azzuzi (szl.), Christophe Vincent (k., Bastia, i.), Landry Bonnefoi (Chateauroux, i.), Jérome Rothen (Caen, i.), Anthony Modeste (kv., Bordeaux), Claudio Beauvue (kv., Chateauroux), Florian Thauvin (kv., Lille), Samuel Inkoom (kv., Dnipro Dnipropetrovszk), Jacques Faty (kv., Sivasspor), Sylvain Marchal (Metz, i.), Gaëtan Varenne (szl.), Macedo Novaes (Valenciennes, i.), Jérémy Choplin (Metz, i.), Dominique Agostini (CA Bastia, i.), Magno Novaes (Valenciennes, i.)
FC GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Rodrigo Castro (Bordeaux B), Jérémie Bréchet (Troyes, i.), Vujadin Szavics (kv., Dynamo Dresden), Emiliano Sala (kv., Orléans), Anthony Modeste (kv., Bastia), Matthieu Chalmé (kv., Ajaccio), Jussie (kv., al-Vaszl), Lucas Orbán (Tigre, 3.500.000)
Távozott: Evan Chevalier (Poiré-sur-Vie, i.), Abdoulaye Keita (szl.), Florian Marange (szl.), Julien Faubert (szl.), Emiliano Sala (k., Niort, i.), Anthony Modeste (Hoffenheim, 3.000.000), Benoit Trémoulinas (Dinamo Kijev, 7.000.000), Gaëtan Laborde (k., Fréjus-Saint-Raphaël)
FC ÉVIAN THONON GAILLARD
Érkezett: Clarck N’Sikulu (Évian B), Nicolas Benezet (Nimes, 1.500.000), Andrés Escobar (k., Dinamo Kijev), Facundo Bertoglio (k., Dinamo Kijev), Maxime Blanc (Olympique Lyon B, i.), Adrien Thomasson (Évian B), Naddzsib Bauia (Évian B), Diaranké Fofana (Évian B), Facundo Bertoglio (k., Dinamo Kijev), Youssouf Sabaly (k., PSG, i.)
Távozott: Stephan Andersen (Real Betis, i.), Betao (kv., Dinamo Kijev), Sidney Govou (szl.), Hervé Bugnet (szl.), Jusszef Adnan (szl.), Cédric Mongongu (Sivasspor, 1.500.000), Milos Ninkovics (kv., Dinamo Kijev), Diogo Campos (kv., Atlético Goianiense), Iheb Mbarki (Espérance Tunis), Ali M'Madi (Évian, i.), Guillaume Lacour (Troyes, i.), Yannick Sagbo (Hull, 1.800.000)
EA GUINGAMP
Érkezett: Steeven Langil (Auxerre, i.), Arthur Delalande (Guingamp B), Laurent Dos Santos (Guingamp B), Jérémy Sorbon (Caen, i.), Vital N’Simba (Bordeaux B, i.), Claudio Beauvue (Chateauroux), Jasszin el-Harrubi (kv., Bourg-Péronnas), Mohamed Soly (kv., Beauvais), Guy Ndy Assembé (k., Nancy), William Le Pogam (Lyon B), Younousse Sankharé (Dijon, 700.000)
Távozott: Francois Bellugou (Nancy, i.), Hugo Guichard (szl.), Fatih Atik (szl.), Charly Charrier (Vendée Lucon, i.), Vincent Planté (Red Star 93, i.), Quentin Rouger (kv., Stade Rennes B), Jasszin el-Karrubi (MASZ Fesz, i.), Mamadou Camara (Bastia, i.), Gilbert Imbula (Marseille, 7.500.000), Mohamed Soly (Csernomorec Burgasz, i.)
OSC LILLE
Érkezett: Thibault Peyre (Toulouse, i.), Divock Origi (Lille B), Jonathan Delaplace (Zulte-Waregem, i.), Nolan Mbemba (Lille B), Mehdi Jean (Lille B), Alexandre Oukidja (kv., (Mouscron-Péruwelz), Arnaud Souquet (kv., Mouscron-Péruwelz), John Jairo Ruiz (kv., Mouscron-Péruwelz), Vincent Enyeama (kv., Maccabi Tel Aviv), Pape Souaré (kv., Stade Reims), Omar Wade (kv., Carquefou), Viktor Klonaridisz (kv., Mouscron-Péruwelz), Souahilo Meité (kv., Auxerre), Florian Thauvin (kv., Bastia), Julian Jeanvier (Nancy, 450.000), Simon Kjaer (Wolfsburg, 2.000.000), Julian Michel (Lille B), Abdoulaye Diaby (Sedan, i.)
Távozott: Aurélien Chedjou (Galatasaray, 6.300.000), Omar Wade (szl.), Laurent Bonnart (Ajaccio, i.), Dimitri Payet (Marseille, 10.000.000), Steeven Willems (kv., Charleroi), Gianni Bruno (k., Bastia), Lucas Digne (PSG, 15.000.000), Abdoulaye Diaby (k., Mouscron)
LORIENT
Érkezett: Yohann Wachter (Lorient B), Maxence Derrien (Lorient B), Raphael Guerreiro (Caen, 2.500.000), Vincent Aboubakar (Valenciennes, i.), Tristan Do (kv., SAS Epinal), Cheick Doukouré (kv., SAS Epinal), Simon Falette (kv., Laval), Rémi Mulumba (kv., Dijon), Innocent Emeghara (kv., Siena), Bryan Pelé (Lorient B)
Távozott: Ludovic Giuly (visszavonult), Mathias Autret (k., Caen, i.), Arnaud Le Lan (visszavonult), Lucas Mareque (szl.), Tony Koutouan (szl.), Ryan Mason (kv., Tottenham), Mohammed Abu (kv., Manchester City U21), Tristan Do (Ajaccio, i.), Benjamin Corgnet (St.-Étienne, 5.000.000), Cheick Touré (k., Bourg-Péronnas, i.)
OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Clinton N’Jie (Lyon B), Fares Bahlouli (Lyon U19), Mouhamadou-Naby Sarr (Lyon B), Nabil Fekir (Lyon B), Zakarie Labidi (Lyon B), Gael Danic (Valenciennes, 1.000.000), Romaric N’Gouma (Lyon B), Jérémy Frick (Lyon B), Mohamed Yattara (kv., Troyes), Sidy Koné (kv., Caen), Harry Novillo (kv., Ajaccio), Fabián Monzon (kv., Fluminense), Miguel Lopes (k., Sporting CP, 1.000.000), Fabián Monzón (kv., Fluminense), Clinton N'Jie (Lyon B)
Távozott: Anthony Réveillere (szl.), Dejan Lovren (Southampton, 10.000.000), Fabián Monzón (Catania, 3.300.000)
OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Laurent Abergel (Marseille B), Dimitri Payet (Lille, 10.000.000), Chris Gadi (kv., Boulogne), Alexander N’Doumbou (kv., Orléans), Florian Raspentino (kv., Stade Brest), Senah Mango (kv., Uzes), Pape M’Bow (kv., Amiens), Benjamin Mendy (Le Mans, 4.000.000), Gilbert Imbula (Guingamp, 7.500.000)
Távozott: Chris Gadi (szl.), Leyti N’Diaye (szl.), Najib Ammari (szl.), Florian Raspentino (k., Bastia), Joey Barton (kv., Queens Park), Pape M'Bow (Panthrakikosz, i.), Billel Omrani (k., Arles, i.)
AS MONACO
Érkezett: Jessy Pi (Monaco B), Nicolas Isimat-Mirin (Valenciennes, 4.000.000), Favzi Uaamar (Monaco B), Marcel Tisserand (Monaco B), Yarouba Cissako (Monaco B), Dominique Pandor (Monaco B), Axel Maraval (Monaco B), Falcao (Atlético Madrid, 60.000.000), Ricardo Carvalho (Real Madrid, i.), Joao Moutinho (Porto, 25.000.000), James Rodríguez (Porto, 45.000.000), Gaetano Monachello (Olympiakos Nicosia, i.), Anthony Martial (Lyon B, 5.000.000), Chris Malonga (kv., Lausanne), Terence Makengo (kv., Auxerre), Florian Pinteaux (kv., Sedan), Alekszandrosz Ciolisz (kv., APOEL Nicosia), Nacer Barazite (kv., Austria Wien), Aadil Assana (kv., Clermont), Yvan Erichot (kv., Saint-Trond), Éric Abidal (Barcelona, i.), Jérémy Toulalan (Málaga, 5.000.000), Fabinho (k., Rio Ave)
Távozott: Dennis Appiah (Caen, i.), Dominique Pandor (k., Stade Brest, i.), Florian Pinteaux (Le Havre, i.), Nampalys Mendy (Nice, i.), Alekszandrosz Ciolisz (PAOK, i.), Martin Sourzac (FC Bruges), Emir Bajrami (kv., Twente), Sebastián Ribas (kv., Genoa), Adriano Silva (szl.), Stéphane Dumont (szl.), Edgar Salli (k., Lens), Martin Sourzac (k., FC Brüsszel, i.), Jérémy Labor (k., FC Brüsszel, i.), Carl Medzsani (Olympiakosz, 1.500.000)
HSC MONTPELLIER
Érkezett: Morgan Sanson (Le Mans, 700.000), Vincent Di Stefano (Montpellier B), Djamel Bakar (Nancy, i.), Jeffrey Assoumin (Montpellier B), Siaka Tiéné (PSG, i.), Bengali-Fodé Koita (kv., Le Havre), Jonathan Tinhan (kv., Arles)
Távozott: Cyril Jeunechamp (szl.), Romain Pitau (szl.), Guillaume Legras (szl.), Adrien Coulomb (szl.), Marco Estrada (al-Vahda, 1.500.000), Junesz Belhanda (Dynamo Kijev, 11.000.000), Abdoul Karim Sylla (szl.), John Utaka (Sivasspor, i.), Baptiste Valette (St.-Étienne, i.)
NANTES
Érkezett: Najib Gandi (Nantes B), Fernando Aristeguieta (Caracas, 1.000.000), Gabriel Cichero (Caracas, 600.000), Jules Iloki (Nantes B), Adama Niane (Nantes B), Ismaël Bangoura (kv., Umm-Szalal), Oswaldo Vizcarrondo (CF América)
Távozott: Karim Dzsellabi (Auxerre, i.), Ahmed Maduni (szl.), Alexandre Wroblewski (szl.), Ismael Keita (Angers, i.), Li Jong Dzse (szl.), Gabriel Cichero (kv., Caracas), Fernando Aristeguieta (kv., Caracas)
OGC NICE
Érkezett: Stéphan Raheriharimanana (Nice B), Jordan Astier (Nice B), Nampalys Mendy (Monaco, i.), Christian Brüls (k., Gent), Lucas Veronese (kv., Istres), Abraham Guié Guié (kv., Lausanne)
Távozott: Camel Meriem (szl.), Kévin Diaz (szl.), Renato Civelli (Bursaspor, i.), Julien Berthomier (szl.), Cyril Hennion (szl.)
PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Antoine Conte (PSG B), Mike Maignan (PSG B), Youssouf Sabaly (PSG B), Hervin Ongenda (PSG B), Jean-Christophe Bahebeck (kv., Troyes), Neeskens Kebano (kv., Caen), Loick Landre (kv., Ajaccio), Jean-Eudes Maurice (kv., Le Mans), Mathieu Bodmer (kv., Saint-Étienne), Diego Lugano (kv., Málaga), Mohamed Sissoko (kv., Fiorentina), Adrien Rabiot (kv., Toulouse), Lucas Digne (Lille, 15.000.000), Edinson Cavani (Napoli, 64.500.000), Marquinhos (AS Roma, 31.400.000)
Távozott: David Beckham (visszavonult), Ronan Le Crom (visszavonult), Sylvain Armand (Stade Rennes, i.), Jean-Christophe Bahebeck (k., Valenciennes, i.), Siaka Tiéné (Montpellier, i.), Alphonse Aréola (k., Lens), Loick Landre (Lens, i.), Youssouf Sabaly (k., Évian, i.), Kévin Gameiro (Sevilla, 7.500.000)
STADE REIMS
Érkezett: Bilal Uali (Reims B), Prince Oniangué (Tours, i.), Mads Albaek (Midtjylland, 600.000), Eliran Atar (Maccabi Tel Aviv, 1.500.000), Jonathan Kodjia (kv., Amiens), Yann Benedick (kv., Strasbourg)
Távozott: Johan Liébus (szl.), Alexis Peuget (szl.), Jonathan Kodjia (k., Caen), Julien Toudic (kv., Lens), Pape Souaré (kv., Lille), Yann Benedick (k., Strasbourg), Johan Ramaré (Brest, i.)
FC STADE RENNES
Érkezett: Jean Makoun (Aston Villa, 3.000.000), Sylvain Armand (PSG, i.), Wesley Said (Stade Rennes B), Johann Carrasso (kv., Metz), John Verhoek (kv., FSV Frankfurt), Jaszin Brahimi (kv., Granada), Franck Julienne (kv., Vannes), Jasszine Dzsebbur (kv., Nancy), Nélson Oliveira (k., Benfica, 1.000.000)
Távozott: Hérita Ilunga (szl.), Jaszin Brahimi (Granada, 4.000.000), John Mensah (szl.), Franck Julienne (szl.), John Verhoek (St. Pauli, 300.000), Johann Carrasso (Metz, i.), Jean II Makoun (kv., Aston Villa), Alou Diarra (kv., West Ham)
AS SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Pierre-Yves Polomat (Saint-Étienne B), Allan Saint-Maximin (Saint-Étienne U19), Yoric Ravet (kv., Angers), Guirane N’Daw (kv., Ipswich), Lynel Kitambala (kv., Dynamo Dresden), Idriss Saadi (kv., Ajaccio), Florentin Pogba (kv., Sedan), Paul Baysse (Brest, 1.000.000), Benjamin Corgnet (Lorient, 5.000.000), Baptiste Valette (Montpellier, i.), Ibrahim Sissoko (k., Wolfsburg), Franck Tabanou (Toulouse, 5.000.000)
Távozott: Pape Coulibaly (szl.), Guirane N’Daw (szl.), Moustapha Sall (Erciyesspor), Yohan Mollo (kv., Nancy), Mathieu Bodmer (kv., PSG), Andreas Laudrup (kv., Nordsjaelland), Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund, 13.000.000)
FC SOCHAUX-MONTBÉLIARD
Érkezett: Lionel Zouma (Sochaux B), Joachim Eickmayer (Sochaux B), Julien Faussurier (Troyes, 400.000), Christophe Hérelle (Sochaux B), Abdoul Camara (kv., PAOK), Paul Léonard (Epinal)
Távozott: Omar Daf (visszavonult), Jasszin Mikari (FC Luzern, i.), Frédéric Duplus (Zulte-Waregem, i.), King Osanga (White Star Woluwe, i.), Didier Ovono (szl.), Christophe Hérelle (kv., Colmar, i.), Ishmael Yartey (k., Sion), Giovanni Sio (kv., VfL Wolfsburg)
FC TOULOUSE
Érkezett: Gael Vena (Toulouse B), Uros Szpajics (Partizan Beograd, 1.500.000), Mihai Roman (Rapid Bucuresti, i.), Amadou Soukouna (kv., Luzenac), Umut Bulut (kv., Galatasaray), Mickael Firmin (kv., SAS Epinal), Óscar Trejo (Sporting Gijón, 2.100.000)
Távozott: Yannick Aguemon (Vannes, i.), Daniel Braaten (szl.), Mickael Firmin (Rouen, i.), Yannick Djaló (kv., Benfica), Adil Hermah (kv., al-Hilal), Adrien Rabiot (kv., PSG), Thibault Peyre (Lille, i.), Umut Bulut (Galatasaray, 2.700.000), Franck Tabanou (St.-Étienne, 5.000.000)
VALENCIENNES
Érkezett: Jean-Christophe Bahebeck (k., PSG, i.), Aurelian Chitu (Viitorul Constanta, 700.000), Arthur Masuaku (Valenciennes B), Yves-Marie Kerjean (Valenciennes B), Eloge Enza-Yamissi (Troyes), Macedo Novaes (Bastia, i.)
Távozott: Rémi Gomis (szl.), Gaël Danic (Olympique Lyon, 1.000.000), Vincent Aboubakar (Lorient, i.), Nicolas Isimat-Mirin (Monaco, 4.000.000), Younousse Sankharé (kv., Dijon), Jérémy Obin (White Star Woluwe, i.), Carlos Sánchez (kv., Rangers Talca)
vastaggal az elmúlt hét átigazolásai
BUNDESLIGA-ÁTIGAZOLÁSOK, 2013 NYÁR
FC AUGSBURG 
Érkezett: Marwin Hitz (Wolfsburg, ingyen), Bajram Nebihi (Augsburg II), Mathias Fetsch (Kickers Offenbach, 200.000 euró), Arif Ekin (Augsburg U19), Raphael Framberger (Augsburg U19), Maik Uhde (Augsburg U19), Halil Altintop (Trabzonspor, i.), Raphael Holzhauser (k., VfB Stuttgart, 300.000), Bajram Nebihi (Augsburg U19), Panajotisz Vlahodimosz (k., Olympiakosz)
Távozott: Simon Jentzsch (visszavonult), Sebastian Langkamp (Hertha, i.), Stephan Hain (1860 München, i.), Somen Tchoyi (szerződése lejárt), Marco Thiede (Sandhausen, i.), Torsten Oehrl (Eintracht Braunschweig, 500.000), Milan Petrzela (Viktoria Pilsen, i.), Ku Dzsa Csol (kölcsönből vissza, Wolfsburg), Knowledge Musona (kv., Hoffenheim), Dzsi Dong Von (kv., Sunderland)
EINTRACHT BRAUNSCHWEIG 
Érkezett: Omar Elabdellaoui (Manchester City U21), Marco Caligiuri (Mainz, i.), Jan Hochscheidt (Erzgebirge Aue, 400.000), Torsten Oehrl (Augsburg, 500.000), Timo Perthel (MSV Duisburg, i.), Jan Washausen (kv., Kickers Offenbach), Simeon Jackson (Norwich City, i.)
Távozott: Emre Turan (szl.), Randy Edwini-Bonsu (szl.), Omar Elabdellaoui (kv., Manchester City U21), Steffen Bohl (szl.), Raffael Korte (kv., Saarbrücken, i.), Oliver Petersch (Arminia Bielefeld, i.), Pierre Merkel (Hallescher FC), Csengtung Csang (kv., CD Mafra), Emre Turan (Berliner AK, i.)
BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: Konsztantinosz Sztafilidisz (PAOK, 1.500.000), Emir Spahic (Sevilla, 400.000), Szon Hung Min (Hamburger SV, 10.000.000), Andrés Palop (Sevilla, i.), Robbie Kruse (Fortuna Düsseldorf, 1.500.000), Jonas Meffert (Leverkusen U19), Nico Perrey (Leverkusen U19), Levin Öztunali (Hamburg U19, i.), Giulio Donati (Inter, 3.000.000), Luca Dürholtz (Leverkusen II), Christoph Kramer (kv., Bochum), Nicolai Jörgensen (kv., Köbenhavn), Michael Ortega (kv., Bochum), Carlinhos (kv., Jahn Regensburg), Roberto Hilbert (Besiktas, i.)
Távozott: Nicolai Jörgensen (Köbenhavn, 670.000), André Schürrle (Chelsea, 22.000.000), Daniel Carvajal (Real Madrid, 6.500.000), Júnior Fernándes (kölcsönbe, Dinamo Zagreb), Hoszogai Hadzsime (Hertha, 1.000.000), Daniel Schwaab (VfB Stuttgart, i.), Christoph Kramer (k., Borussia Mönchengladbach, 200.000), Michael Rensing (Fortuna Düsseldorf, i.), Manuel Friedrich (szl.), Michal Kadlec (Fenerbahce, 4.500.000), Carlinhos (kv., Desportivo Brasil), Michael Ortega (kv., Atlas Guadalajara), Julian Riedel (Preussen Münster, i.) 
BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Jan Kirchhoff (Mainz, i.), Mario Götze (Borussia Dortmund, 37.000.000), Nils Petersen (kv., Werder Bremen), Mitchell Weiser (kv., Kaiserslautern), Thiago Alcántara (Barcelona, 20.000.000)
Távozott: Maximilian Riedmüller (Holstein Kiel, i.), Nils Petersen (Werder Bremen, 3.000.000), Anatolij Timoscsuk (Zenit, i.), Mario Gomez (Fiorentina, 15.500.000)
BORUSSIA DORTMUND  
Érkezett: Jonas Hofmann (Borussia Dortmund II), Marian Sarr (Borussia Dortmund U19), Szokratisz Papasztatopulosz (Werder Bremen, 9.500.000), Marvin Ducksch (Borussia Dortmund II), Julian Koch (kv., Duisburg), Lasse Sobiech (kv.,  Greuther Fürth), Daniel Ginczek (kv., St. Pauli), Edisson Jordanov (Hansa Rostock, i.), Henrih Mhitarjan (Sahtar Doneck, 27.500.000), Pierre-Emerick Aubameyang (Saint-Étienne, 13.000.000)
Távozott: Julian Koch (Mainz, 600.000), Mario Götze (Bayern München, 37.000.000), Patrick Owomoyela (szl.), Felipe Santana (Schalke, 1.000.000), Daniel Ginczek (Nürnberg, 1.500.000), Moritz Leitner (k., VfB Stuttgart, 500.000), Leonardo Bittencourt (Hannover, 2.800.000), Rico Benatelli (Erzgebirge Aue, i.), Marcel Halstenberg (St. Pauli, i.), Lasse Sobiech (Hamburg, 1.200.000), Marvin Bakalorz (Eintracht Frankfurt, 75.000)
EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Johannes Flum (Freiburg, 2.200.000), Jan Rosenthal (Freiburg, i.), Felix Wiedwald (Duisburg, i.), Marco Russ (Wolfsburg, 400.000), Stephan Schröck (Hoffenheim, i.), Joselu (k., Hoffenheim, 1.000.000), Vadim Demidov (kv., Celta Vigo), Marvin Bakalorz (Borussia Dortmund, 75.000)
Távozott: Heiko Butscher (Bochum, i.), Martin Amedick (Paderborn, i.), Julian Dudda (Werder Bremen II, i.), Oka Nikolov (Philadelphia Union, i.), Karim Matmur (Kaiserslautern, i.), Olivier Occéan (k., Kaiserslautern, 500.000), Marco Russ (kv., Wolfsburg), Vadim Demidov (szl.)
FREIBURG
Érkezett: Sebastian Kerk (Freiburg U19), Felix Klaus (Greuther Fürth, 1.300.000), Mike Hanke (Mönchengladbach, i.), Christopher Jullien (Auxerre, i.), Gelson Fernandes (Sporting CP, 400.000), Václav Pilar (k., Wolfsburg, 200.000), Nicolas Höfler (kv., Erzgebirge Aue), Simon Brandstetter (kv., Karlsruhe), Erich Sautner (kv., Hallescher), Beg Ferati (kv., Winterthur), Francis Coquelin (k., Arsenal), Admir Mehmedi (k., Dinamo Kijev), Denis Perger (FC Koper)
Távozott: Johannes Flum (Eintracht Frankfurt, 2.200.000), Jan Rosenthal (Eintracht Frankfurt, i.), Max Kruse (Mönchengladbach, 2.500.000), Daniel Caligiuri (Wolfsburg, 2.500.000), Mounir Bouziane (Mainz II, i.), Simon Brandstetter (Rott-Weiss Erfurt, i.), Cédric Makiadi (Werder Bremen, 3.000.000), Erik Jendrisek (Energie Cottbus, i.), Beg Ferati (FC Sion), Ivan Santini (kv., NK Zadar), Ezequiel Calvente (kv., Real Betis), Marc Lais (k., Sandhausen), Denis Perger (k., Wehen Wiesbaden)
HAMBURGER SV
Érkezett: Kerem Demirbay (Borussia Dortmund II, i.), Jonathan Tah (Hamburg U19), Jacques Zoua (FC Basel, 1.000.000), Johan Djourou (k., Arsenal, 750.000), Hakan Calhanoglu (kv., Karlsruhe), Robert Tesche (kv., Fortuna Düsseldorf), Paul Scharner (kv., Wigan), Lasse Sobiech (Dortmund, 1.200.000)
Távozott: Janek Sternberg (Werder Bremen II, i.), Szon Hung Min (Bayer Leverkusen, 10.000.000), Jeffrey Bruma (kv., Chelsea), Marcus Berg (Panathinaikosz, i.), Jacopo Sala (Hellas Verona, 100.000)
FC HANNOVER 96 
Érkezett: Florian Ballas (Nürnberg II, i.), Konstantin Fuhry (VfB Stuttgart U19, i.), Salif Sané (Nancy, 2.000.000), Edgar Prib (Greuther Fürth, 2.500.000), Leonardo Bittencourt (Borussia Dortmund, 2.800.000), Deniz Kadah (Hannover II), Almir Kasumovic (Hannover U19), Ali Gökdemir (Hannover II), Daniel Royer (kv., 1.FC Köln), Christopher Avevor (kv., St. Pauli)
Távozott: Niko Giesselmann (Greuther Fürth, i.), Konstantin Rausch (VfB Stuttgart, i.), Szofian Csahed (szl.), Sérgio da Silva Pinto (Levante, i.), Mario Eggimann (Union Berlin, i.), Mohammed Abdellaoue (VfB Stuttgart, 3.500.000), Sascha Schünemann (Hansa Rostock, i.), Daniel Royer (Austria Wien, 200.000), Johan Djourou (kv., Arsenal), Samuel Radlinger (k., Rapid Wien), Deniz Aycicek (Duisburg, i.)
HERTHA BSC 
Érkezett: Sebastian Langkamp (Augsburg, i.), Hoszogai Hadzsime (Bayer Leverkusen, 1.000.000), Johannes van den Bergh (Fortuna Düsseldorf, i.), Alexander Baumjohann (Kaiserslautern, i.), Marco Djuricin (kv., Jahn Regensburg), Fanol Perdedaj (kv., Lyngby), Daniel Beichler (kv., Sandhausen)
Távozott: Alfredo Morales (Ingolstadt, i.), Marvin Knoll (Sandhausen, i.), Shervin Radjabali-Fardi (Hansa Rostock, i.), Felix Bastians (k., VfL Bochum), Daniel Beichler (Sturm Graz, i.), Marco Djuricin (Sturm Graz, i.)
TSG 1899 HOFFENHEIM 
Érkezett: Jeremy Toljan (Hoffenheim II), Patrick Schorr (Hoffenheim U19), Niklas Süle (Hoffenheim II), Kenan Karaman (Hoffenheim II), Tobias Strobl (Hoffenheim II), Tarik Elyounoussi (Rosenborg, 3.000.000), Tim Paterok (Hoffenheim II), Igor de Camargo (Mönchengladbach, 1.400.000), Robin Szarka (Hoffenheim II), Kevin Akpoguma (Karlsruhe, 1.000.000), Andreas Ludwig (Hoffenheim II), Vincenzo Grifo (Hoffenheim II), Knowledge Musona (kv., Augsburg), Edson Braafheid (kv., Twente), Joseph-Claude Gyau (kv., St. Pauli), Denis Streker (Dynamo Dresden), Marvin Schwäbe (Frankfurt U19, i.), Anthony Modeste (Bordeaux, 3.000.000)
Távozott: Chris (szl.), Michael Gregoritsch (k., St. Pauli), Sandro Wieser (k., Ried), Daniel Williams (Reading, 2.000.000), Stephan Schröck (Eintracht Frankfurt, i.), Filip Malbaszics (k., Partizan Beograd), Joselu (k., Eintracht Frankfurt, 1.000.000), Uszami Takasi (kv., Gamba Oszaka), Patrick Ochs (kv., Wolfsburg), Heurelho Gomes (kv., Tottenham Hotspur), Igor de Camargo (kv., Mönchengladbach), Filip Malbaszics (k., Partizan Beograd), Knowledge Musona (k., Kaizer Chiefs, i.), Igor de Camargo (Standard Liege), Luis Advíncula (k., Ponte Preta), Afriyie Acquah (k., Parma), Júnior Ponce (k., Alianza Lima)
1. FSV MAINZ 05 
Érkezett: Christoph Moritz (Schalke, i.), Julian Koch (Borussia Dortmund, 600.000), Johannes Geis (Greuther Fürth, 900.000), Okazaki Sindzsi (VfB Stuttgart, 1.500.000), Sebastian Polter (Wolfsburg, 750.000), Fabian Schönheim (kv., Union Berlin), Deniz Yilmaz (kv., Paderborn), Anthony Ujah (kv., 1.FC Köln), Malik Fathi (kv., 1860 München), Dani Schahin (Fortuna Düsseldorf, 1.500.000), Pak Dzsu Ho (FC Basel)
Távozott: Jan Kirchhoff (Bayern München, i.), Fabian Schönheim (Union Berlin, 300.000), Ivan Klasnic (szl.), Radoslav Zabavník (Eintracht Braunschweig, i.), Marco Caligiuri (Eintracht Braunschweig, i.), Andreas Ivanschitz (Levante, i.), Marcel Risse (1.FC Köln, 700.000), Szalai Ádám (Schalke, 8.000.000), Anthony Ujah (1.FC Köln, 2.000.000), Deniz Yilmaz (Elazigspor, 250.000)
BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Max Kruse (Freiburg, 2.500.000), Christoph Kramer (k., Bayer Leverkusen, 200.000), Raffael (Dinamo Kijev, 5.000.000), Mathew Leckie (kv., FSV Frankfurt), Matthias Zimmermann (kv., Greuther Fürth), Igor de Camargo (kv., Hoffenheim)
Távozott: Niklas Dams (Servette, i.), Igor de Camargo (Hoffenheim, 1.400.000), Mathew Leckie (FSV Frankfurt, 300.000), Mike Hanke (Freiburg, i.), Matthias Zimmermann (k., Sandhausen, 10.000), Tolga Cigerci (kv., Wolfsburg), Alexander Ring (kv., HJK Helsinki)
1. FC NÜRNBERG
Érkezett: Nick Weber (Borussia Dortmund, i.), Martin Angha (Arsenal, i.), Daniel Ginczek (Borussia Dortmund, 1.500.000), Mariusz Stepinski (Widzew Lódz, i.), Benjamin Uphoff (Nürnberg II), Manuel Zeitz (kv., Paderborn), Julian Wiessmeier (kv., Jahn Regensburg), Wilson Kamavuaka (kv., Jahn Regensburg), Philipp Klement (kv., Hansa Rostock), Almog Cohen (kv., Hapoel Tel Aviv), Emanuel Pogatetz (Wolfsburg, i.), Josip Drmic (FC Zürich, 3.000.000)
Távozott: Wilson Kamavuaka (szl.), Manuel Zeitz (Paderborn, i.), Timmy Simons (FC Bruges, 1.000.000), Julian Wiessmeier (k., Wehen Wiesbaden), Timm Klose (Wolfsburg, 6.000.000), Sebastian Polter (kv., Wolfsburg), Almog Cohen (Ingolstadt, i.)
SCHALKE 04
Érkezett: Kaan Ayhan (Schalke U19), Felipe Santana (Borussia Dortmund, 1.000.000), Christian Clemens (1.FC Köln, 2.800.000), Szalai Ádám (Mainz, 8.000.000), Tim Hoogland (kv., VfB Stuttgart), Philipp Hofmann (kv., Paderborn), Anthony Annan (kv., Osasuna), José Manuel Jurado (kv., Szpartak Moszkva), Sergio Escudero (kv., Getafe), Leon Goretzka (Bochum, 3.300.000), Gerald Asamoah (Greuther Fürth, i.)
Távozott: Christoph Moritz (Mainz, i.), Christoph Metzelder (TuS Haltern, i.), Ciprian Marica (szl.), José Manuel Jurado (Szpartak Moszkva, 3.000.000), Ibrahim Afellay (kv., Barcelona), Raffael (kv., Dinamo Kijev), Manuel Torres (Karlsruhe), Sergio Escudero (Getafe, 500.000), Philipp Hofmann (k., Ingolstadt, 200.000)
VFB STUTTGART 
Érkezett: Szakai Gotoku (Albirex Niigata, 1.200.000), Sercan Sararer (Greuther Fürth, i.), Thorsten Kirschbaum (Energie Cottbus, i.), Konstantin Rausch (Hannover, i.), Erich Berko (VfB Stuttgart II), Marco Rojas (Melbourne Victory, i.), Daniel Schwaab (Bayer Leverkusen, i.), Moritz Leitner (k., Borussia Dortmund, 500.000), Mohammed Abdellaoue (Hannover, 3.500.000), Patrick Funk (kv., St. Pauli), Philipp Mwene (Stuttgart II), Alexander Riemann (Sandhausen), Patrick Bauer (kv., Marítimo B)
Távozott: Marc Ziegler (visszavonult), Mamadou Bah (szl.), Okazaki Sindzsi (Mainz, 1.500.000), André Weis (Ingolstadt, 100.000), Raphael Holzhauser (k., Augsburg, 300.000), Kevin Stöger (k., Kaiserslautern), Szakai Gotoku (kv., Albirex Niigata), Tim Hoogland (kv., Schalke), Felipe Lopes (kv., Wolfsburg), Federico Macheda (kv., Manchester United), Soufian Benyamina (Dynamo Dresden, i.), Christoph Hemlein (NEC), Michael Vitzthum (k., Karlsruhe), Patrick Bauer (Marítimo, i.), Hajnal Tamás (Ingolstadt, i.)
VFL WOLFSBURG 
Érkezett: Stefan Kutschke (RB Leipzig, i.), Daniel Caligiuri (Freiburg, 2.500.000), Max Grün (Greuther Fürth, 400.000), Timm Klose (Nürnberg, 6.000.000), Tolga Cigerci (kv., Mönchengladbach), Ku Dzsa Csol (kv., Augsburg), Sebastian Polter (kv., Nürnberg), Kevin Scheidhauer (kv., Bochum), Ibrahim Sissoko (kv., Panathinaikosz), Akaki Gogia (kv., St. Pauli), Patrick Ochs (kv., Hoffenheim), Marco Russ (kv., Eintracht Frankfurt), Felipe Lopes (kv., VfB Stuttgart), Emanuel Pogatetz (kv., West Ham United), Michael Schulze (kv., Energie Cottbus), Rasmus Jönsson (kv., FSV Frankfurt), Giovanni Sio (kv., Sochaux), Mateusz Klich (kv., PEC Zwolle), Bjarne Thoelke (Dynamo Dresden)
Távozott: Thomas Kahlenberg (szl.), Václav Pilar (k., Freiburg, 200.000), Marco Russ (Eintracht Frankfurt, 400.000), Mateusz Klich (PEC Zwolle, 200.000), Kevin Pannewitz (szl.), Sebastian Polter (Mainz, 750.000), Michael Schulze (Energie Cottbus, 150.000), Yohandry Orozco (Deportivo Táchira, i.), Marwin Hitz (Augsburg, i.), Alexander Madlung (szl.), Szotiriosz Kirjakosz (szl.), Emanuel Pogatetz (Nürnberg, i.), Simon Kjaer (Lille, 2.000.000), Akaki Gogia (Hallescher, i.), Fágner (k., Vasco da Gama), Ibrahim Sissoko (k., Saint-Étienne, i.)
WERDER BREMEN
Érkezett: Nils Petersen (Bayern München, 3.000.000), Cédric Makiadi (Freiburg, 3.000.000), Luca Caldirola (Inter, 2.250.000), Johannes Wurtz (Bremen II), Denni Avdic (kv., PEC Zwolle)
Távozott: Christian Vander (visszavonult), Szokratisz Papasztatopulosz (Borussia Dortmund, 9.500.000), Nils Petersen (kv., Bayern München), Kevin de Bruyne (kv., Chelsea)
vastaggal az elmúlt héten történt átigazolások
HIRDETÉS
HIRDETÉS
2018.11.10 15:30:34

Német labdarúgás nemzetisport.hu

A müncheniek kétszer is vezettek Lewandowski góljaival, ám Reus kétszer egyenlített, Paco Alcácer meg döntött.

2018.11.10 10:56:46

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

A lipcsei együttes kapusa nagyon örül annak, hogy Willi Orbán a magyar válogatottat választotta.

2018.11.02 23:34:34

Német labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. „Két lábbal álljunk a földön, és legyünk szenvedélyesek. Mindenkinek a fekete-sárgákért kell égnie. Új játékfilozófiára, egyértelmű identitásra és összetéveszthetetlen játékstílusra van szükségünk.”

2018.10.30 23:51:47

Német labdarúgás TÓTH ÁDÁM

ALAPVONAL. „Egyetlen sajtótájékoztató alatt romba döntötték mindazt, amit az elmúlt évtizedek kemény munkájával elértek. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi gyengeséget látok a Bayern vezetőitől.”

2018.10.27 09:37:05

Német labdarúgás nemzetisport.hu

Nem játszott csúcsformában Dárdai Pál együttese, mégis pontot szerzett • A Bayern nyert Mainzban.

HIRDETÉS
HIRDETÉS