Bár Mathieu kikosarazta, Guardiola kész a kirakóssal

Vágólapra másolva!
2013.07.17. 18:20
null
A Bayern teljesítette Guardiola kérését: szerződtette Thiago Alcántarát (Fotó: Action Images)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, a Bundesligában tovább erősítette keretét az elmúlt idényben mindent vivő Bayern München, egyenesen a Barcelonától igazolva középpályást. Az egyik lehetséges riválisnál, a Schalkénél is nagy építkezés zajlott a nyáron, és mint sok németországi építkezésnél, itt is magyar szereplővel. Hogy mire lesz képes a tovább gyengült Werder Bremen? Mi nem merünk tippelni, tegyék meg önök!

Nem kétséges, az elmúlt napokban ismét a BAYERN MÜNCHEN volt a Bundesliga főszereplője, hiszen az eddigi erősítések után megszerezte az FC Barcelona 22 éves spanyol-brazil középpályását, Thiago Alcántarát. Érkezésében természetesen Pep Guardiolának volt kulcsszerepe, hiszen Alcántarát a Real Madrid és a Manchester United is csábította, az angolok egyenesen 7.2 millió eurós éves fizetéssel (a barcelonai bér háromszorosával), a labdarúgó azonban egykori mestere hívását fogadta el.

„Már az ifik között is a kezei alatt futballoztam, tudom, nincs hozzá fogható edző. Mindig is bízott bennem, most így köszönöm meg ezt neki” – vallott a játékos, aki azt is elárulta, hogy teljes neve nem fér ki mezére, így „simán” Thiago név alatt lép majd pályára. Kivásárlási ára 18 millió euró volt, legalábbis úgy tudtuk, de húszmillió euróért vették meg (egyesek szerint az adók miatt), és ára 25 millióra nő majd, ha a két illetékes klub összecsap egymással egy gálamérkőzésen a szerződés szerint. Thiago Münchenben évi négymilliót keres majd, aláírási pénzt nem kért, sőt, állítólag ő maga is beszállt vételárába azzal, hogy lemondott bizonyos neki járó kifizetésekről.

Érkezése feladja a leckét a foteltaktikusoknak, hiszen eddig Bastian Schweinsteiger, Luiz Gustavo és Javi Martínez játszott posztján, világszínvonalon, viszont azt se feledjük el, hogy középen védekező, de támadó középpályásként is bevethető a spanyol.

Amikor Guardiola először elismerte hivatalosan is, hogy érdeklődik Thiago iránt, már akkor felvetődött a pletyka, hogy Toni Kroos a Realhoz igazol, de a német sajtó szerint ha távozik valaki a nyáron a Bayerntől, az a svájci jobbszélső, Xherdan Shaqiri lesz, akikért a Liverpool érdeklődik (bár Karl-Heinz Rummenigge nagyfőnök szerint az új edző borzasztóan elégedett vele, mármint Shaqirivel, így aztán marad).

Most, hogy a középpályán „luxusproblémákat” sikerült előállítania, német források szerint Guardiola befejezte a nyári igazolásokat, helyére került a Pep-kirakós utolsó része is.

És majdnem az utolsó előtti is.

„Pep küldött nekem egy üzenetet, de mondtam neki, hogy inkább maradok Valenciában. A Bayern nagyon jó, de én a világbajnokságot szem előtt tartva nem igazolok oda, hiszen Valenciában több lehetőségem lesz játszani” – adta hírül a francia balhátvéd, Jeremy Mathieu, aki ezek szerint a haza- és klubhűség jegyében hosszabbított a „denevéresekkel”.

Középső védőt is keresett a nyáron a Bayern, de Thiago érkezésével alighanem Javi Martínez húzódik egy sorral hátrébb a középpályáról.

TRANSZFERTÖRTÉNELEM
TÍZ ÉVE TÖRTÉNT

Hogy múlik, a szél csavarja ki… Éppen tíz éve, hogy hatalmas reményekkel a Wolfsburghoz igazolt a River Plate együttesétől az akkor 22 éves karmester, Andrés Nicolás D'Alessandro. Mint kiderült, nem volt jó ötlet a törékeny termetű argentin Bundesligába vitele, pláne nem klubrekordért, kilencmillióért, mert nemsokára kölcsönadták gyenge formája miatt a Portsmouthnak, aztán a Real Zaragozának, utóbbi meg is vette 3.5 millióért. Egy év múlva, 2008-ban ugyanennyiért vitte haza a San Lorenzo, ahonnan pár hónap múlva a brazil Internacional igazolta le, valamivel többért. Azóta is ott futballozik a 28-szoros válogatott középpályás (jelenleg a Diego Forlán, Leandro Damiao csatárkettőst kiszolgálva), aki a nemzeti csapatban először 2003-ban, utoljára 2011-ben lépett fel. Egyébként annyira kigyógyult európai futballból, hogy 2010-ben Dél-Amerika aranylabdása lett!


Bemutatásán még reménykedtek a
Bemutatásán még reménykedtek a "farkasok" (Fotó: Action Images)

Többé-kevésbé kész az új idény kihívásaira a SCHALKE 04 is, amelynél természetesen az új „magyar atom”, Szalai Ádám a fő nyári vétel. Kulcsigazolás még a fiatal középpályás, Leon Goretzka: a 18 éves tehetség a német futball egyik nagy ígérete, és a Dinamo Kijevnek kölcsönből visszaadott brazil Raffaelt pótolhatja. Szintén a támadásokat segíti mellőle a 21 esztendős Christian Clemens, a német U21-es válogatott egyik erőssége, aki a középpálya összes posztján bevethető, a tavasz végén beválasztották a Bundesliga 2. álomcsapatába.

Ők ketten együtt nem kerültek annyiba, mint Szalai, és a védelmet is alig egymillióból sikerült megacélosítani, a Dortmundot a több játékperc miatt odahagyó Felipe Santana remek fogás. Tanácsaival segítheti a brazil a futballtörökből nemrégiben futballnémetté lett 18 éves Kaan Ayhant, akivel a nyáron kötöttek profi szerződést. A kölcsönből visszatértek közül a sérülékeny védő, Tim Hoogland és a 65-szörös ghánai válogatott szűrő, Anthony Annan maradt a keretben, a nagy reményekkel vett spanyol karmestert, José Manuel Juradót elengedték a Szpartak Moszkvához (a korábbi 11 milliós vételár töredékéért), a szintén spanyol balhátvéden, Sergio Escuderón is buktak jó kétmilliót. Éppen Szalai miatt nem hosszabbítottak ugyebár a román Ciprian Maricával, és érdemei elismerése mellett távozott a még mindig csak 32 éves örökös vizitdíj-fizetési rekorder, Christoph Metzelder is. Szintén sokat volt sérült a holland Ibrahim Afellay, aki visszakerült vendégjátéka végével a Barcelonához.

Említsük meg még mindenképpen a már 34 éves, ghánai származású, de sokszoros német válogatott „izombabot”, Gerald Asamoah-t, aki úgy döntött, hogy nem tart a másodosztályba a Greuther Fürthhel, hanem hazatér a Schalkéhez, amelynél 1999 és 2010 között kereste kenyerét. Egyébként korára való tekintettel a harmadosztályú tartalékok között veszik számításba, hiszen főként a marketinggel foglalkozik majd a „királykékeknél”, és a Schalke TV munkatársa, valamint a klub PR-nagykövete lesz.

Kérdéses, hogy Jens Keller mester áttér-e a kétcsatáros játékra Szalai érkeztével – a Kicker szerint a magyar fiú a nyár ötödik legjobb igazolása a ligában, megelőzve a csodagyerek Goretzkát is –, vagy Szalai a kispadra érkezett. Nem tudni, azt viszont igen, hogy mindenképpen jó hír a Schalke-szurkolók számára, hogy maradt a klubnál a két remek hátvéd, Benedikt Höwedes és Kirjakosz Papadopulosz is, a csapat ékessége, a Chelsea és a Real által is körüldongott karmester, Julian Draxler szintén, aki oldalain Goretzkával, Michel Bastosszal, Tranquillo Barnettával, Clemensszel és Jefferson Farfánnal tömi majd labdával Szalait – akár rendszeresen kezd Klaas-Jan Huntelaar mellett, akár csak csereként száll be.

A bundesliga.com szavazói immáron Szalaiban bíznak legjobban a nyáron transzferált támadók közül, már ami a gólerősséget illeti, és a német szaksajtó azt pedzegeti, hogy a középpálya szélén is a csapatba kerülhet, mint tette azt párszor a Mainzban; és a spanyol ikonhoz, Raúlhoz hasonlítják, aki szintén így tett pár éve Gelsenkirchenben, és remekül összedolgozott „Hunterrel”.

„Bajnok lehet a Schalke, letörheti a Bayern és a Dortmund dominanciáját!” – mondta a 44 ezres átlagos nézőszámmal bíró klub egykori támadója, Kevin Kurányi; míg Horst Heldt sportigazgató szerint nincsenek már messze a nagy rivális Dortmundtól, „a már égetően sürgős” igazolásokkal konkurálni tudnak velük, sőt, az igen közeli jövőben megelőzik őket.

TRANSZFERTÖRTÉNELEM
HÚSZ ÉVE TÖRTÉNT

Az sem a minap esett meg, hogy Karl-Heinz Riedle hazaigazolt a Bundesligába a Laziótól. A Werder Brementől került Rómába, és bár ott sem ment rosszul az 1990-es világbajnok és 1992-es Európa-bajnoki gólkirály támadónak, Dortmundban valósággal kivirult, bajnok és BL-győztes lett. 1997-ben, 32 évesen felcsapott légiósnak a Liverpoolnál, de már a Fulhamtől vonult vissza, 2001-ben. Hogy mit csinál azóta? Ide kattintva megtudhatja!

Nem, nem Holle anyó! A jó öreg Kalle apó… (Fotó: Action Images)
Nem, nem Holle anyó! A jó öreg Kalle apó… (Fotó: Action Images)


Évek óta gyengül a WERDER BREMEN, amely nem is olyan régen még bajnoki és kupagyőzelmet ünnepelhetett, most nyáron azonban nem tudta megtartani legjobb védőjét, Szokratisz Papasztatopuloszt, és visszatért kölcsönből a Chelsea-hez az elmúlt idényben 10 gólt és kilenc asszisztot jegyzett Kevin de Bruyn. Három fiatallal azonban csak erősödött a nyáron a zöld-fehér klub: a támadó Nils Petersen a Bayerntől, a szűrő Cédric Makiadi a Freiburgtól, a középhátvéd Luca Caldirola az Intertől érkezett, egyébként mindannyian a Papasztatopuloszért a Dortmundtól kapott pénzből.

A sok szempontból kiszámíthatatlan támadó, Marko Arnautovic idén is ígéri a nagy áttörést, de keresik mellé az embert, aki a pompás névvel bíró nem finn Alfred Finnbogason (Heerenveen), a paraguayi Lucas Barrios (Evergrande), az olasz Nicola Sansone (Parma) vagy a román Bogdan Stancu (Orduspor) lehet.

A mondhatni hűséges típus, a klubot holmi 41 év után elhagyó Thomas Schaaf utóda, Robin Dutt tréner szerint lehetnek még érkezők Brémában, de a csapat előnyére válhat, hogy együtt dolgozzák végig az alapozást. A szakember mindenekelőtt hatalmas potenciált lát övéiben, akik sok szép élménnyel ajándékozzák meg szurkolóikat. Mi mást is mondhatna?!

 

NÉMET BUNDESLIGA-ÁTIGAZOLÁSOK, 2013 NYÁR
FC AUGSBURG
Érkezett: Marwin Hitz (Wolfsburg, ingyen), Bajram Nebihi (Augsburg II), Mathias Fetsch (Kickers Offenbach, 200.000 euró), Arif Ekin (Augsburg U19), Raphael Framberger (Augsburg U19), Maik Uhde (Augsburg U19), Halil Altintop (Trabzonspor, i.), Raphael Holzhauser (k., VfB Stuttgart, 300.000), Bajram Nebihi (Augsburg U19), Panajotisz Vlahodimosz (k., Olympiakosz)
Távozott: Simon Jentzsch (visszavonult), Sebastian Langkamp (Hertha, i.), Stephan Hain (1860 München, i.), Somen Tchoyi (szerződése lejárt), Marco Thiede (Sandhausen, i.), Torsten Oehrl (Eintracht Braunschweig, 500.000), Milan Petrzela (Viktoria Pilsen, i.), Ku Dzsa Csol (kölcsönből vissza, Wolfsburg), Knowledge Musona (kv., Hoffenheim), Dzsi Dong Von (kv., Sunderland)
EINTRACHT BRAUNSCHWEIG
Érkezett: Omar Elabdellaoui (Manchester City U21), Marco Caligiuri (Mainz, i.), Jan Hochscheidt (Erzgebirge Aue, 400.000), Torsten Oehrl (Augsburg, 500.000), Timo Perthel (MSV Duisburg, i.), Jan Washausen (kv., Kickers Offenbach), Simeon Jackson (Norwich City, i.)
Távozott: Emre Turan (szl.), Randy Edwini-Bonsu (szl.), Omar Elabdellaoui (kv., Manchester City U21), Steffen Bohl (szl.), Raffael Korte (kv., Saarbrücken, i.), Oliver Petersch (Arminia Bielefeld, i.), Pierre Merkel (Hallescher FC), Csengtung Csang (kv., CD Mafra)
BAYER 04 LEVERKUSEN
Érkezett: Konsztantinosz Sztafilidisz (PAOK, 1.500.000), Emir Spahic (Sevilla, 400.000), Szon Hung Min (Hamburger SV, 10.000.000), Andrés Palop (Sevilla, i.), Robbie Kruse (Fortuna Düsseldorf, 1.500.000), Jonas Meffert (Leverkusen U19), Nico Perrey (Leverkusen U19), Levin Öztunali (Hamburg U19, i.), Giulio Donati (Inter, 3.000.000), Luca Dürholtz (Leverkusen II), Christoph Kramer (kv., Bochum), Nicolai Jörgensen (kv., Köbenhavn), Michael Ortega (kv., Bochum), Carlinhos (kv., Jahn Regensburg), Roberto Hilbert (Besiktas, i.)
Távozott: Nicolai Jörgensen (Köbenhavn, 670.000), André Schürrle (Chelsea, 22.000.000), Daniel Carvajal (Real Madrid, 6.500.000), Júnior Fernándes (kölcsönbe, Dinamo Zagreb), Hoszogai Hadzsime (Hertha, 1.000.000), Daniel Schwaab (VfB Stuttgart, i.), Christoph Kramer (k., Borussia Mönchengladbach, 200.000), Michael Rensing (Fortuna Düsseldorf, i.), Manuel Friedrich (szl.), Michal Kadlec (Fenerbahce, 4.500.000), Carlinhos (kv., Desportivo Brasil), Michael Ortega (kv., Atlas Guadalajara), Julian Riedel (Preussen Münster, i.)
BAYERN MÜNCHEN
Érkezett: Jan Kirchhoff (Mainz, i.), Mario Götze (Borussia Dortmund, 37.000.000), Nils Petersen (kv., Werder Bremen), Mitchell Weiser (kv., Kaiserslautern), Thiago Alcántara (Barcelona, 20.000.000)
Távozott: Maximilian Riedmüller (Holstein Kiel, i.), Nils Petersen (Werder Bremen, 3.000.000), Anatolij Timoscsuk (Zenit, i.), Mario Gomez (Fiorentina, 15.500.000)
BORUSSIA DORTMUND
Érkezett: Jonas Hofmann (Borussia Dortmund II), Marian Sarr (Borussia Dortmund U19), Szokratisz Papasztatopulosz (Werder Bremen, 9.500.000), Marvin Ducksch (Borussia Dortmund II), Julian Koch (kv., Duisburg), Lasse Sobiech (kv., Greuther Fürth), Daniel Ginczek (kv., St. Pauli), Edisson Jordanov (Hansa Rostock, i.), Henrih Mhitarjan (Sahtar Doneck, 27.500.000), Pierre-Emerick Aubameyang (Saint-Étienne, 13.000.000)
Távozott: Julian Koch (Mainz, 600.000), Mario Götze (Bayern München, 37.000.000), Patrick Owomoyela (szl.), Felipe Santana (Schalke, 1.000.000), Daniel Ginczek (Nürnberg, 1.500.000), Moritz Leitner (k., VfB Stuttgart, 500.000), Leonardo Bittencourt (Hannover, 2.800.000), Rico Benatelli (Erzgebirge Aue, i.), Marcel Halstenberg (St. Pauli, i.), Lasse Sobiech (Hamburg, 1.200.000)
EINTRACHT FRANKFURT
Érkezett: Johannes Flum (Freiburg, 2.200.000), Jan Rosenthal (Freiburg, i.), Felix Wiedwald (Duisburg, i.), Marco Russ (Wolfsburg, 400.000), Stephan Schröck (Hoffenheim, i.), Joselu (k., Hoffenheim, 1.000.000), Vadim Demidov (kv., Celta Vigo)
Távozott: Heiko Butscher (Bochum, i.), Martin Amedick (Paderborn, i.), Julian Dudda (Werder Bremen II, i.), Oka Nikolov (Philadelphia Union, i.), Karim Matmur (Kaiserslautern, i.), Olivier Occéan (k., Kaiserslautern, 500.000), Marco Russ (kv., Wolfsburg), Vadim Demidov (szl.)
FREIBURG
Érkezett: Sebastian Kerk (Freiburg U19), Felix Klaus (Greuther Fürth, 1.300.000), Mike Hanke (Mönchengladbach, i.), Christopher Jullien (Auxerre, i.), Gelson Fernandes (Sporting CP, 400.000), Václav Pilar (k., Wolfsburg, 200.000), Nicolas Höfler (kv., Erzgebirge Aue), Simon Brandstetter (kv., Karlsruhe), Erich Sautner (kv., Hallescher), Beg Ferati (kv., Winterthur), Francis Coquelin (k., Arsenal), Admir Mehmedi (k., Dinamo Kijev), Denis Perger (FC Koper)
Távozott: Johannes Flum (Eintracht Frankfurt, 2.200.000), Jan Rosenthal (Eintracht Frankfurt, i.), Max Kruse (Mönchengladbach, 2.500.000), Daniel Caligiuri (Wolfsburg, 2.500.000), Mounir Bouziane (szl.), Simon Brandstetter (Rott-Weiss Erfurt, i.), Cédric Makiadi (Werder Bremen, 3.000.000), Erik Jendrisek (Energie Cottbus, i.), Beg Ferati (FC Sion), Ivan Santini (kv., NK Zadar), Ezequiel Calvente (kv., Real Betis), Marc Lais (k., Sandhausen), Denis Perger (k., Wehen Wiesbaden)
HAMBURGER SV
Érkezett: Kerem Demirbay (Borussia Dortmund II, i.), Jonathan Tah (Hamburg U19), Jacques Zoua (FC Basel, 1.000.000), Johan Djourou (k., Arsenal, 750.000), Hakan Calhanoglu (kv., Karlsruhe), Robert Tesche (kv., Fortuna Düsseldorf), Paul Scharner (kv., Wigan), Lasse Sobiech (Dortmund, 1.200.000)
Távozott: Janek Sternberg (Werder Bremen II, i.), Szon Hung Min (Bayer Leverkusen, 10.000.000), Jeffrey Bruma (kv., Chelsea), Marcus Berg (Panathinaikosz, i.)
FC HANNOVER 96
Érkezett: Florian Ballas (Nürnberg II, i.), Konstantin Fuhry (VfB Stuttgart U19, i.), Salif Sané (Nancy, 2.000.000), Edgar Prib (Greuther Fürth, 2.500.000), Leonardo Bittencourt (Borussia Dortmund, 2.800.000), Deniz Kadah (Hannover II), Almir Kasumovic (Hannover U19), Ali Gökdemir (Hannover II), Daniel Royer (kv., 1.FC Köln), Christopher Avevor (kv., St. Pauli)
Távozott: Niko Giesselmann (Greuther Fürth, i.), Konstantin Rausch (VfB Stuttgart, i.), Szofian Csahed (szl.), Sérgio da Silva Pinto (Levante, i.), Mario Eggimann (Union Berlin, i.), Mohammed Abdellaoue (VfB Stuttgart, 3.500.000), Sascha Schünemann (Hansa Rostock, i.), Daniel Royer (Austria Wien, 200.000), Johan Djourou (kv., Arsenal), Samuel Radlinger (k., Rapid Wien), Deniz Aycicek (Duisburg, i.)
HERTHA BSC
Érkezett: Sebastian Langkamp (Augsburg, i.), Hoszogai Hadzsime (Bayer Leverkusen, 1.000.000), Johannes van den Bergh (Fortuna Düsseldorf, i.), Alexander Baumjohann (Kaiserslautern, i.), Marco Djuricin (kv., Jahn Regensburg), Fanol Perdedaj (kv., Lyngby), Daniel Beichler (kv., Sandhausen)
Távozott: Alfredo Morales (Ingolstadt, i.), Marvin Knoll (Sandhausen, i.), Shervin Radjabali-Fardi (Hansa Rostock, i.), Felix Bastians (k., VfL Bochum), Daniel Beichler (Sturm Graz, i.), Marco Djuricin (Sturm Graz, i.)
TSG 1899 HOFFENHEIM
Érkezett: Jeremy Toljan (Hoffenheim II), Patrick Schorr (Hoffenheim U19), Niklas Süle (Hoffenheim II), Kenan Karaman (Hoffenheim II), Tobias Strobl (Hoffenheim II), Tarik Elyounoussi (Rosenborg, 3.000.000), Tim Paterok (Hoffenheim II), Igor de Camargo (Mönchengladbach, 1.400.000), Robin Szarka (Hoffenheim II), Kevin Akpoguma (Karlsruhe, 1.000.000), Andreas Ludwig (Hoffenheim II), Vincenzo Grifo (Hoffenheim II), Knowledge Musona (kv., Augsburg), Edson Braafheid (kv., Twente), Joseph-Claude Gyau (kv., St. Pauli), Denis Streker (Dynamo Dresden), Marvin Schwäbe (Frankfurt U19, i.), Anthony Modeste (Bordeaux, 3.000.000)
Távozott: Chris (szl.), Michael Gregoritsch (k., St. Pauli), Sandro Wieser (k., Ried), Daniel Williams (Reading, 2.000.000), Stephan Schröck (Eintracht Frankfurt, i.), Filip Malbaszics (k., Partizan Beograd), Joselu (k., Eintracht Frankfurt, 1.000.000), Uszami Takasi (kv., Gamba Oszaka), Patrick Ochs (kv., Wolfsburg), Heurelho Gomes (kv., Tottenham Hotspur), Igor de Camargo (kv., Mönchengladbach), Filip Malbaszics (k., Partizan Beograd), Knowledge Musona (k., Kaizer Chiefs, i.), Igor de Camargo (Standard Liege), Luis Advíncula (k., Ponte Preta)
1. FSV MAINZ 05
Érkezett: Christoph Moritz (Schalke, i.), Julian Koch (Borussia Dortmund, 600.000), Johannes Geis (Greuther Fürth, 900.000), Okazaki Sindzsi (VfB Stuttgart, 1.500.000), Sebastian Polter (Wolfsburg, 750.000), Fabian Schönheim (kv., Union Berlin), Deniz Yilmaz (kv., Paderborn), Anthony Ujah (kv., 1.FC Köln), Malik Fathi (kv., 1860 München), Dani Schahin (Fortuna Düsseldorf, 1.500.000)
Távozott: Jan Kirchhoff (Bayern München, i.), Fabian Schönheim (Union Berlin, 300.000), Ivan Klasnic (szl.), Radoslav Zabavník (Eintracht Braunschweig, i.), Marco Caligiuri (Eintracht Braunschweig, i.), Andreas Ivanschitz (Levante, i.), Marcel Risse (1.FC Köln, 700.000), Szalai Ádám (Schalke, 8.000.000), Anthony Ujah (1.FC Köln, 2.000.000), Deniz Yilmaz (Elazigspor, 250.000)
BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH
Érkezett: Max Kruse (Freiburg, 2.500.000), Christoph Kramer (k., Bayer Leverkusen, 200.000), Raffael (Dinamo Kijev, 5.000.000), Mathew Leckie (kv., FSV Frankfurt), Matthias Zimmermann (kv., Greuther Fürth), Igor de Camargo (kv., Hoffenheim)
Távozott: Niklas Dams (Servette, i.), Igor de Camargo (Hoffenheim, 1.400.000), Mathew Leckie (FSV Frankfurt, 300.000), Mike Hanke (Freiburg, i.), Matthias Zimmermann (k., Sandhausen, 10.000), Tolga Cigerci (kv., Wolfsburg), Alexander Ring (kv., HJK Helsinki)
1. FC NÜRNBERG
Érkezett: Nick Weber (Borussia Dortmund, i.), Martin Angha (Arsenal, i.), Daniel Ginczek (Borussia Dortmund, 1.500.000), Mariusz Stepinski (Widzew Lódz, i.), Benjamin Uphoff (Nürnberg II), Manuel Zeitz (kv., Paderborn), Julian Wiessmeier (kv., Jahn Regensburg), Wilson Kamavuaka (kv., Jahn Regensburg), Philipp Klement (kv., Hansa Rostock), Almog Cohen (kv., Hapoel Tel Aviv), Emanuel Pogatetz (Wolfsburg, i.), Josip Drmic (FC Zürich, 3.000.000)
Távozott: Wilson Kamavuaka (szl.), Manuel Zeitz (Paderborn, i.), Timmy Simons (FC Bruges, 1.000.000), Julian Wiessmeier (k., Wehen Wiesbaden), Timm Klose (Wolfsburg, 6.000.000), Sebastian Polter (kv., Wolfsburg)
SCHALKE 04
Érkezett: Kaan Ayhan (Schalke U19), Felipe Santana (Borussia Dortmund, 1.000.000), Christian Clemens (1.FC Köln, 2.800.000), Szalai Ádám (Mainz, 8.000.000), Tim Hoogland (kv., VfB Stuttgart), Philipp Hofmann (kv., Paderborn), Anthony Annan (kv., Osasuna), José Manuel Jurado (kv., Szpartak Moszkva), Sergio Escudero (kv., Getafe), Leon Goretzka (Bochum, 3.300.000), Gerald Asamoah (Greuther Fürth, i.)
Távozott: Christoph Moritz (Mainz, i.), Christoph Metzelder (TuS Haltern, i.), Ciprian Marica (szl.), José Manuel Jurado (Szpartak Moszkva, 3.000.000), Ibrahim Afellay (kv., Barcelona), Raffael (kv., Dinamo Kijev), Manuel Torres (Karlsruhe), Sergio Escudero (Getafe, 500.000), Philipp Hofmann (k., Ingolstadt)
VFB STUTTGART
Érkezett: Szakai Gotoku (Albirex Niigata, 1.200.000), Sercan Sararer (Greuther Fürth, i.), Thorsten Kirschbaum (Energie Cottbus, i.), Konstantin Rausch (Hannover, i.), Erich Berko (VfB Stuttgart II), Marco Rojas (Melbourne Victory, i.), Daniel Schwaab (Bayer Leverkusen, i.), Moritz Leitner (k., Borussia Dortmund, 500.000), Mohammed Abdellaoue (Hannover, 3.500.000), Patrick Funk (kv., St. Pauli), Philipp Mwene (Stuttgart II), Alexander Riemann (Sandhausen), Patrick Bauer (kv., Marítimo B)
Távozott: Marc Ziegler (visszavonult), Mamadou Bah (szl.), Okazaki Sindzsi (Mainz, 1.500.000), André Weis (Ingolstadt, 100.000), Raphael Holzhauser (k., Augsburg, 300.000), Kevin Stöger (k., Kaiserslautern), Szakai Gotoku (kv., Albirex Niigata), Tim Hoogland (kv., Schalke), Felipe Lopes (kv., Wolfsburg), Federico Macheda (kv., Manchester United), Soufian Benyamina (Dynamo Dresden, i.), Christoph Hemlein (NEC), Michael Vitzthum (k., Karlsruhe)
VFL WOLFSBURG
Érkezett: Stefan Kutschke (RB Leipzig, i.), Daniel Caligiuri (Freiburg, 2.500.000), Max Grün (Greuther Fürth, 400.000), Timm Klose (Nürnberg, 6.000.000), Tolga Cigerci (kv., Mönchengladbach), Ku Dzsa Csol (kv., Augsburg), Sebastian Polter (kv., Nürnberg), Kevin Scheidhauer (kv., Bochum), Ibrahim Sissoko (kv., Panathinaikosz), Akaki Gogia (kv., St. Pauli), Patrick Ochs (kv., Hoffenheim), Marco Russ (kv., Eintracht Frankfurt), Felipe Lopes (kv., VfB Stuttgart), Emanuel Pogatetz (kv., West Ham United), Michael Schulze (kv., Energie Cottbus), Rasmus Jönsson (kv., FSV Frankfurt), Giovanni Sio (kv., Sochaux), Mateusz Klich (kv., PEC Zwolle), Bjarne Thoelke (Dynamo Dresden)
Távozott: Thomas Kahlenberg (szl.), Václav Pilar (k., Freiburg, 200.000), Marco Russ (Eintracht Frankfurt, 400.000), Mateusz Klich (PEC Zwolle, 200.000), Kevin Pannewitz (szl.), Sebastian Polter (Mainz, 750.000), Michael Schulze (Energie Cottbus, 150.000), Yohandry Orozco (Deportivo Táchira, i.), Marwin Hitz (Augsburg, i.), Alexander Madlung (szl.), Szotiriosz Kirjakosz (szl.), Emanuel Pogatetz (Nürnberg, i.), Simon Kjaer (Lille, 2.000.000), Akaki Gogia (Hallescher, i.)
WERDER BREMEN
Érkezett: Nils Petersen (Bayern München, 3.000.000), Cédric Makiadi (Freiburg, 3.000.000), Luca Caldirola (Inter, 2.250.000), Johannes Wurtz (Bremen II), Denni Avdic (kv., PEC Zwolle)
Távozott: Christian Vander (visszavonult), Szokratisz Papasztatopulosz (Borussia Dortmund, 9.500.000), Nils Petersen (kv., Bayern München), Kevin de Bruyne (kv., Chelsea)
KIESETTEK:
FORTUNA DÜSSELDORF
Érkezett: Henrich Schmidtgal (Greuther Fürth, i.), Dustin Bomheuer (MSV Duisburg, i.), Jannisz Janniotasz (Arisz, 500.000), Christian Gartner (Mattersburg, i.), Ben Halloran (Brisbane Roar), Robin Heller (Düsseldorf U19), Ihlas Bebou (Düsseldorf U19), Muhammet Karpuz (Düsseldorf U19), Michael Rensing (Bayer Leverkusen, i.), Levan Kenia (Karpati Lviv, 400.000), Timo Furuholm (kv., Hallescher), Charlison Benschop (k., Brest, 300.000)
Távozott: Nikolaosz Papadopulosz (szl.), Ken Ilsö (szl.), Robert Almer (Energie Cottbus, i.), Johannes van den Bergh (Hertha, i.), Robbie Kruse (Bayer Leverkusen, 1.500.000), Ronny Garbuschewski (Chemnitzer FC, 45.000), Nando Rafael (Henan), Andrij Voronyin (kv., Dinamo Moszkva), Robert Tesche (kv., Hamburg), Dani Schahin (Mainz, 1.500.000)
SPVGG GREUTHER FÜRTH
Érkezett: Dominick Drexler (Rot-Weiss Erfurt, i.), Kevin Schulze (Wolfsburg II, i.), Niko Giesselmann (Hannover, i.), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen, 200.000), Daniel Brosinski (Duisburg, i.), Tim Sparv (Groningen, i.), Mark Flekken (Alemannia Aachen, i.), Tom Weilandt (Hansa Rostock, i.), Goran Sukalo (Duisburg, i.), Stefan Vogler (kv., Kickers Offenbach), Kevin Kraus (kv., Heidenheim), Fabian Baumgärtel (kv., Stuttgarter Kickers), Ognjen Mudrinski (Crvena zvezda, 800.000)
Távozott: Fabian Baumgärtel (Stuttgarter Kickers, i.), Issa Ndoye (Créteil, i.), Max Grün (Wolfsburg, 400.000), Johannes Geis (Mainz, 900.000), Felix Klaus (Freiburg, 1.300.000), Bernd Nehrig (St. Pauli, i.), Milorad Pekovics (Hansa Rostock, i.), Christopher Nöthe (St. Pauli, i.), Gerald Asamoah (Schalke, i.), Heinrich Schmidtgal (Fortuna Düsseldorf, i.), Sercan Sararer (VfB Stuttgart, i.), Edgar Prib (Hannover, 2.500.000), Lasse Sobiech (kv., Borussia Dortmund), Franck Ohandza (kv., Buriram United), Matthias Zimmermann (kv., Mönchengladbach), Varga József (kv., DVSC), Tanosz Pecosz (Rapid Wien)
vastaggal az elmúlt héten történt átigazolások

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik