Schalke: a másodosztályban sem megy, kirúgták az edzőt

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.09.27. 09:43
null
Thomas Reis a Magdeburg elleni meccs egy rossz pillanatában (Fotó: Getty Images)
A német labdarúgó-bajnokság másodosztályában vergődő Schalke 04 szerda reggel bejelentette, hogy az eredménytelenség és a kilátástalan játék miatt a vezetőség menesztette Thomas Reis vezetőedzőt.

 

Az eddig lejátszott hét fordulóban a Schalke csupán kétszer győzött, és hét ponttal a 18 csapatos tabella 16. helyén áll.

A Magdeburg elleni, 0–2-ről kivívott, lélektanilag fontos 4–3-as győzelem után a vezetőség előrelépésben reménykedett, ám a hétvégén újabb vereség és rossz játék következett a St. Pauli ellen (1–3), ami megérlelte a váltást.

Thomas Reis tavaly októberben beugróként lett a Schalke vezetőedzője – nem sokkal azt követően, hogy a rossz rajt után elbocsátották a Bochumtól –, és bár voltak ígéretes időszakok, nem sikerült az élvonalban tartania az idényhajrában kipukkadó gelsenkirchenieket.

Az átmeneti tűzoltásra tavaly is felkért Matthias Kreutzer veszi át ismét a csapat irányítását ideiglenes megbízással.


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik