Hertha: Itthon kinevettek, kint megkaptam a tiszteletet – Kis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.10. 09:13
null
Kis János tiszteletet kapott Berlinben (Fotó: City-Press/Burmann)
Amint arról az előző héten több alkalommal is beszámoltunk, Kis János futsaledző Dárdai Pál meghívására két edzést is tartott a Hertha BSC labdarúgócsapatának. A szakember hazatérése után a DIGI Sport Reggeli Start című műsorának volt vendége Krizán Sándorral, akivel közösen dolgoznak azon, hogy a futsal segítségével tudják előrevinni a magyar labdarúgást.

„Akik a kispályán ügyes, technikás játékosok voltak, kiemelkedtek, azokból lettek a nagypályán az irányítók – kezdte Krizán Sándor. – A futsal modern kori grund, ezért jó lenne, ha az iskolákban bevezetnék, mert tudatosan el lehetne kezdeni a képzést, amelyet velünk is elkezdtek annak idején. Ezt támogatja Dárdai Pali, többször is hangoztatta ezt.”

A Hertha vezetőedzője először a Nemzeti Sport Online-nak beszélt arról, hogy a labdarúgásunk sokat fejlődne, ha a legkisebbeknél kezdenék tanítani a futsalt, amely segítené, hogy futballistáink megtanuljanak gyorsabban gondolkodni a pályán.

Kis János elmondta, mennyivel tartana előrébb a magyar válogatott, ha több olyan játékosunk lenne, mint Nagy Ádám, aki futsalos háttérből jött, és folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújt a válogatottban.

„A legjobb válasz erre Dárdai Pál. Pont ezt csinálja.”

„A magyar viszonyok és a Hertha között van egy óriási különbség. Berlinben azt mondták, a legkisebb kapocs is óriási segítség lehet
– folytatta Kis János. – Palinak viccesen mondtam, hogy engem csak az első hely érdekel… Természetesen már a második pozíció is szép, de az kétségtelen, hogy mindig van hová fejlődni. Pali felismerte, hogy ha egy millimétert, egy passzt tudok segíteni, akkor már megérte, hogy kimenjek.”

„Elképesztő volt a fogadtatás, ugyanúgy kezeltek, mint bármelyik másik edzőt. Ki volt készítve a felszerelésem, megkérdezték, hogy készítsék elő nekem a pályát. Nyíltságot, kíváncsiságot kaptam, de leginkább tiszteletet.”

„Magyarországon is van fejlődés, de volt olyan előadás, ahonnan letapsoltak, hogy fejezzem be előbb, vagy a hallgatók elmentek hamarabb. Hiányzik itthon a tisztelet, sokszor nemtörődömség van. Kint, amikor vége lett az edzésnek, a másodedzővel (Rainer Widmayerrel – a szerk.) még negyven percig beszélgettünk az edzés után. Kérte, hogy beszéljük át a helyzetet. Azt mondta, hatalmas segítség voltam, vadonatúj dolgokat mutattam.”

„Másfél éve anyagokat készítünk, de ez csak az enyém. Közösen kell megalkotnunk, hogy teljes legyen. Volt egy futsaledzői találkozónk, megdöbbentem, hogy csak egy ember jelezte, hogy részt venne ebben a munkában, mert még mindig sok a berögzült dolog, sokan azt mondták, »Megint hangoskodik a Kis Jani…«. Nyitottnak kell lenni, én most is az vagyok. Azoknak köszöntem meg, azt ahova eljutottam a múlt héten, akik mindent megtettek azért, hogy ne sikerüljön. De mint mondtam, továbbra is nyitottan, tisztelettel viszonyulok hozzájuk, és bármire hajlandó vagyok, csak hadd segítsek!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik