Kis János kérése: Hallgassanak meg minket Dárdaival!

KÁNTOR BARNABÁS, SZ. NAGY TAMÁS (BERLIN)KÁNTOR BARNABÁS, SZ. NAGY TAMÁS (BERLIN)
Vágólapra másolva!
2016.10.08. 15:01
null
Nem akármilyen játékosoknak magyarázott Kis János az előző napokban (Fotó: Imago)
Amint arról a héten több alkalommal is beszámoltunk, Kis János futsaledző Dárdai Pál meghívására szerda és csütörtök délelőtt is edzést tartott a Hertha BSC labdarúgócsapatának. A berlini kaland zárásaként a rutinos szakember interjút adott a Nemzeti Sport Online-nak.

– Véget ért a kalandja a Herthánál, mi az első gondolata?
– Bármit dolgoztam az életemben vagy tettem a futsalért, a labdarúgásért, a gondolataimért, az most visszaigazolást nyert – mondta Kis János. – Pénzben kifejezhetetlen az az élmény, amit itt kaptam egy Bundesliga-második együttesnél. Dárdai Palitól sokat tanulhatok. Kiemelkedő a hozzáállása és profizmusa, ahogy összetartja ezt a csapatot. Egy-két játékostól is nagyon jó visszajelzést kaptam, már ezekért érdemes volt kijönnöm.

A HÁTTÉRBŐL SZERVEZ
Ha a szókimondó Kis János a tűz, barátja és munkatársa, a mindig higgadt Krizán Sándor a víz kettejük közös projektjében. 1984 ifjúsági Európa-bajnoka, az MLSZ korábbi Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei igazgatója a szervezői, vállalkozói tapasztalatait teszi bele a munkába. Krizán szerint az út elején tartanak Kis Jánossal abban, hogy elérjék, a modern kori grundfoci, a futsal elemeit beemeljék az iskolai testnevelés-oktatásba, illetve a labdarúgó-utánpótlás mindennapi munkájába.

– A második edzés végén hosszan egyeztetett Rainer Widmayer másodedzővel.
– Azt mondta, nagyszerű dolgokat mutattam. Megbeszéltünk egy szituációt, nagy élmény volt ez is, mert bizalmat kaptam, hittek bennem! Megtisztelő, hogy azt mondta, tanult a látottakból. Megértette, amit mutattam, nagyon örültem neki.

– Petry Zsolton keresztül alakult ki ez a szakmai kapcsolat, de volt egy másik fontos személy ebben a történetben, hogy itt edzést tudott tartani.
– Nemrég váltás történt az életemben. Muszáj volt elmennem Budapestről, hogy egy kicsit megnyugodjak. Krizán Sándor bízott bennem, látta a munkámban, mennyire elkötelezett vagyok. Hihetetlen, mennyit dolgozott azért, hogy megjelenhessenek a könyveim és kijuthassak ide. Vegyük észre, Dárdai Pál Bundesliga-edző, akinek nem egy Kis Janira kellene időt áldoznia… De ő felvállalta a magyarságomat, a tanulási vágyamat. Krizán Sándor ezt mind látta előre. Másoknak is észre kellene vennie, hogy jót akar a futballnak.

– Milyen tervei vannak abban, hogy átadja a tudását? Jön az újabb könyv?
– Szeretnék tovább írni. Ehhez támogatók kellenek és bizalom, ezt Berlinben megkaptam. Azt szeretném, hogy a sportágunkat egy kicsit jobban elfogadják. Hallgassák meg azt, amit Dárdai Pali segítségével közreadtunk! Ahhoz, hogy ilyen edzőink legyenek, mint Pali, az kellene, hogy olyan legyen az edzőképzés, amely ki tud nevelni ilyen trénereket. Itt az ideje, hogy odafigyeljenek ránk!

Különleges két nap volt! A főszereplők (balról jobbra): Petry Zsolt, Krizán Sándor, Kis János és Dárdai Pál
Különleges két nap volt! A főszereplők (balról jobbra): Petry Zsolt, Krizán Sándor, Kis János és Dárdai Pál

– Jött már új megkeresés?
– Szeretném, ha az értékmérőm az életem munkája lenne és nem ez a néhány nap. Az előző években már nem a pálya mellett próbálok bizonyítani, hanem az írással. Úgy érzem, nem mernek, nem tudnak vagy nem akarnak olyan anyagokat a magyar futballszakma asztalára letenni, hogy látható legyen. Úgy éreztem, be kell töltenem egy hiányt, mert nincs olyan anyag, amelyről legalább vitatkozni tudunk. Amit az edzőkollégákkal írunk, azt meg kellene vitatnia egy szakmai fórumnak, zsűrinek. A szakmai tudás csak akkor érne valamit, ha hitelessé tennénk, de erre képtelenek vagyunk. Tíz-húsz éve nincsenek szakmai anyagok, amelyek közös munkásságból születtek volna.

– Tehát ha a mostani hírek hallatára valaki felfigyel a munkásságára, akkor elzárkózik tőle?
– Azon sohase fognak kapni, hogy ha hívnak, akkor nem megyek. Ez a szakmai alapelvem, hogy mindig nyitott vagyok a közös munkára, az önzetlen segítségnyújtására.

– Milyen érzés, hogy külföldről már kérték a segítségét, otthon pedig kevésbé?
– Az otthoni megkereséseknek az volt a gátja, hogy mindig volt egy-két olyan ember a futsalszakmában, aki nem nézte jó szemmel a hozzáértésemet. Most nekik kell megköszönnöm, akik sokat tettek azért, hogy ne érvényesüljek a futsalban, hogy ilyen nagyszerű esemény történt a szakmai életemben! Írásaim, könyveim megjelenésével a mai napig semmilyen reakciót nem tudtam kiváltani a mindenkori futsalbizottságainkból. Remélem, ebből a cikkből értesülnek, és végre megörülnek a futsalunk sikerének. Nagy örömömre nemcsak Németországból, hanem több helyről is érdeklődés mutatkozott az anyagaim iránt. A legerősebb jele ennek az, hogy az egyik közeli ország nagypályás edzőképzés-vezetője hivatalosan is meghívott a következő továbbképzésre, novemberre előadást tartani a futsal és a labdarúgás kapcsolatáról. Örömmel fogadtam, nagy megtiszteltetés, de mint mondtam, magyarként elsősorban itthon szeretnék ténykedni, a mi futballunkon szeretnék segíteni.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik