Videó: őrületesen nagy gól az U20-as vb elődöntőjében

Vágólapra másolva!
2017.06.08. 12:10
Samuel Sosa a 91. percben egyenlített az Uruguay–Venezuela elődöntőn a dél-koreai U20-as labdarúgó-világbajnokságon – csapata ezzel kiharcolta a hosszabbítást, majd tizenegyesekkel bejutott a döntőbe, amelyben az Olaszországot 3–1-re legyőző Anglia lesz az ellenfele.

Az uruguayiak a második félidő elején Nicolas de la Cruz tizenegyesgóljával szereztek vezetést, és úgy tűnt, egy gól elég is lesz a döntőbe jutáshoz. Csakhogy a 91. percben jött Sosa, aki szabadrúgásból bombázott Santiago Mele kapujába.

A 17 éves középpályásnak a tornán szerzet második gólja hosszabbítást ért, Venezuela a 120. percben közel került a továbbjutáshoz, de Sosa előkészítése után a szintén csereként beálló Jan Hurtado a kapufát találta el.

A kieséses szakaszban mindkét meccsüket 120 perc játék után megnyerő venezuelaiak és a négy közé jutásért Portugáliát tizenegyesekkel legyőző Uruguay játékosai a tizenegyesekkel folytatták.

Az U17-es Eb-n is látott lebonyolítás szerint az első rúgó után kettesével hajtották végre a tizenegyeseket, s miután az uruguayi José Rodríguez lövését hárította Wuilker Farínez, Venezuela előnybe került. Az első három venezuelai gól után az uruk a friss Juventus-igazolás, Rodrigo Bentancur góljával egyenlítettek. Azt követően, hogy a venezuelai Yeferson Soteldo a lécre lőtte a tizenegyest, az utolsó pár döntött.

A De la Cruz elleni párharcot ezúttal megnyerő Farínez újabb védése a döntőbe segítette Venezuelát.

A második elődöntőben Olaszország már a második percben vezetést szerzett a Juventus fiatalja, Riccardo Orsolini góljával. Az angolok a második félidőben pörögtek fel, és hozták azt a játékot, amelynek köszönhetően a csoportkörben 3–0-ra legyőzték Argentínát.

A 66. percben Dominic Solanke, a Liverpool Chelsea-től megvásárolt csatára egyenlített, 11 perccel később Ademola Lookman, az Everton ifjonca fordított, majd újabb 11 perc elteltével Solanke beállította a végeredményt. A különbség nagyobb is lehetett volna, ha Solanke pontosabb a többi nagy helyzeténél, illetve Sheyi Ojo nem a kapufa külső élét találja el.

Anglia az 1966-os felnőtt világbajnokság óta először jutott fináléba férfi labdarúgó-vb-n.

U20-AS LABDARÚGÓ-VB
ELŐDÖNTŐ
Uruguay–Venezuela 1–1 (De la Cruz 49., ill. Sosa 91.) – tizenegyesekkel 3–4
Olaszország–Anglia 1–3 (Orsolini 2., ill. Solanke 66., 88., Lookman 77.)

A NAP JELENETE: VENEZUELA EGYENLÍTŐ GÓLJA

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-KOREA
AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
Május 30., Tedzson Venezuela–Japán 1–0 – h. u.
Május 30., Csonan Dél-Korea–Portugália 1–3
Május 31., Szuvon Uruguay–Szaúd-Arábia 1–0
Május 31., Csondzsu Anglia–Costa Rica 2–1
Május 31., Csedzsu Zambia–Németország 4–3 – h. u.
Június 1., Incshon Mexikó–Szenegál 1–0
Június 1., Csonan Franciaország–Olaszország 1–2
Június 1., Incshon Egyesült Államok–Új-Zéland 6–0
NEGYEDDÖNTŐ
Június 4., Csondzsu Venezuela–Egyesült Államok 2–1 – h. u.
Június 4., Tedzson Portugália–Uruguay 2–2 – tizenegyesekkel 4–5
Június 5., Szuvon Olaszország–Zambia 3–2 – h. u.
Június 5., Csonan Mexikó–Anglia 0–1
ELŐDÖNTŐ
Június 8., Tedzson Uruguay–Venezuela 1–1 – tizenegyesekkel 3–4
Június 8., Csondzsu Olaszország–Anglia 1–3
A 3. HELYÉRT
Június 11., Szuvon Uruguay–Olaszország x–x
DÖNTŐ
Június 11., Szuvon Venezuela–Anglia x–x
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik