Sportszerű Ibra, Dzsudzsák fontos elfutása - szombati videók

Vágólapra másolva!
2013.03.10. 10:26
Az angol FA-kupa negyeddöntőjében a Manchester City fölényesen nyert 5–0-ra a Barnsley ellen. A Ligue 1-ben a PSG a Nancyval szemben elért 2–1-es sikerével megerősítette vezető helyét a tabellán. A magyar labdarúgó NB I-ben az Európa-ligát megjáró Videoton ismét simán nyert, míg a Győr, ha nehezen is, de otthon tartotta a három pontot. A Diósgyőrnek viszont csak döntetlenre futotta az erejéből a Haladással vívott találkozón. A német Bundesligában az éllovas Bayern München kétszer is hátrányból felállva győzedelmeskedett a Düsseldorf ellenében, míg a Dortmund alulmaradt a Schalke vendégeként. A Serie A-ban a Roma és az Udinese – egy végig kiegyenlített találkozón – ikszelt egymással. A spanyol labdarúgó-bajnokság első osztályában javítani tudott a múlt heti madridi veresége után a Barcelona, két góllal nyertek Messiék a Deport fogadva. Oroszországban Dzsudzsák Balázs újabb fontos passzal segítette csapatát, tőle indult a Dinamo gólt eredményező akciója a Lokomotiv Moszkvával szemben.

Angliában a nagycsapatok közül csak a Manchester City lépett pályára, de ő is az FA-kupában. A manchesteriek Carlos Tévez mesterhármasával, valamint Kolarov és David Silva egy-egy találatával abszolválták a legősibb kupasorozat negyeddöntőjét.


MANCHESTER CITY–BARNSLEY 5–0


A francia labdarúgó-bajnokság első osztályában a Paris Saint-Germain a Nancyt fogadta, és nagy meglepetésre a vendégek kerültek előnybe. Innentől kezdve azonban Zlatan Ibrahimovicról szólt a mérkőzés, előbb egy csapatának megítélt jogtalan szabadrúgás után visszaadta a labdát a fair play jegyében, majd két góljával eldöntötte a találkozót.

IBRAHIMOVIC SPORTSZERŰ JELENETE


PSG–NANCY 2–1


A magyar NB I 19. fordulójában tovább folytatódott a Videoton tavaszi parádéja. José Gomes együttese ismét négy góllal nyert, az ellenfél ezúttal az Eger volt. A fehérváriak esélyt sem hagytak a hevesieknek, Szekeres Adrián hátvéd létére kétszer köszönt be, míg Kovács István, Álvaro Brachi egyszer-egyszer.

EGER–VIDEOTON 0–4


A bajnoki éllovas Győri ETO a ligautolsó Siófokot fogadta az ETO Parkban. A kisalföldiek Trajkovics duplájának köszönhetően nyertek, a Balaton-partiak erejéből Máté révén csak a szépítésre futotta.

GYŐR–SIÓFOK 2–1


Az Eger elleni sikeres tavaszi nyitány után a Diósgyőr ezúttal csak döntetlenre volt képes hazai pályán a Haladással szemben. A szombathelyieknek Halmosi Péter szerezte meg a vezetést, majd José Luque remekül eltalált szabadrúgásával egyenlített a túloldalon.

DIÓSGYŐR–HALADÁS 1–1



A német Bundesligában a Bayern München immáron húszpontos előnnyel várhatja a folytatást. A bajorok a szokásos fölényes sikereik után, szombaton egy végig fordulatos mérkőzésen győzték le a Düsseldorfot 3–2-re.

BAYERN MÜNCHEN–DÜSSELDORF 3–2


A német bajnoki címvédő Dortmund még nagyobb hátrányba került a bajorokkal szemben a Schalke otthonában elszenvedett 2–1-es vereségével. Hiába szerzett gólt Lewandowski remekül kivitelezett akció után, ez csak a szépítésre volt elegendő.

SCHALKE–DORTMUND 2–1


Az olasz Serie A-ban az AS Roma sorozatban elért három győzelem után döntetlent játszott az Udinese otthonában. Az udineiek találata ugyanakkor mindenképpen említést érdemel, Luis Muriel két védőt és a kapust is elfektette, mielőtt a hálóba lőtt volna.

UDINESE–ROMA 1–1


Spanyolországban a Barcelona három tétmérkőzésen elszenvedett vereség után talált rá ismét a győzelmi ösvényre. Az első félidőben Alexis Sánchez köszönt be, majd a rendes játékidő vége előtt röviddel Lionel Messi egy gyönyörű akció végén megszerezte negyvenedik bajnoki gólját az idényben.

BARCELONA–DEPORTIVO 2–0

Az orosz labdarúgó-bajnokságban a Dinamo Moszkva 1–0-ra legyőzte a Lokomotiv Moszkvát. A hazaiak találatából Dzsudzsák Balázs is kivette a részét: jobb oldali elfutásával készítette elő Ivan Szolovjov gólját.

DZSUDZSÁK ELFUTÁSA


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik