Man. City: Rasszizmus? Az ifik levonultak a Rijeka ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.23. 21:02
Az angol Manchester Citynél azt állítják, hogy a Rijeka elleni felkészülési mérkőzésen rasszista beszólás miatt hergelődött fel a kiállított játékosuk. Le is vonult a csapat az edző, Patrick Vieira döntése után. A horvátok szerint szó sem volt ilyesmiről, gyengébbek voltak az angolok, ezért kapták fel a vizet.

Kedden félbeszakadt a Rijeka–Manchester City U21-es meccs, az angolok szerint rasszista incidens miatt.

A horvát klub edzője – a rijekaiak a Fradival játszanak az Európa-liga 2. selejtezőkörében –, Ranko Buteka határozottan tagadta, hogy a játékosai bármelyik City-játékost is inzultálták volna a meccsen. Szerinte Patrick Vieira azért hívta le a csapatát, mert túlságosan erősek voltak a horvátok.

„Határozottan tagadunk mindenféle rasszista vádat, amelyet a Manchester City a honlapján megfogalmazott. Ráadásul szeretnénk hangsúlyozni azt is, hogy hat nigériai játékosunk van. Azt is figyelembe kell venni, hogy a HNK Rijeka együttműködik a futball a rasszizmus ellen európai programban, és a teljesen elítélünk minden ilyen incidenst. Rendkívül meglepődtünk, hogy ilyen súlyos és megalapozatlan vádakkal illettek bennünket, és visszautasítjuk ezeket a vádakat" – áll a klub közleményében.

A meccs akkor szakadt félbe, amikor a City 19 éves francia középpályását, Seko Fofanát kiállították. Vieira azért hívta le a csapatát, mert valaki a Rijeka csapatából állítólag rasszista szöveggel sértegette a Novigradi meccsen.

A horvát edző szerint nagyon durva belépő vezetett Fofana kiállításához.

„Patrick Vieira bejött a pályára, beszélt valamit a játékvezetőnek, aztán az egész stadion meglepetésére lehívta a játékosait a pályáról. Csak ő tudja, miért tette” – emlékezett vissza Buteka.

Egyelőre itt tart az ügy, az angolok állítják, hogy rasszizmus történt, a horvátok tagadnak. Horvátországot azonban már többször is megbüntettek rasszizmus miatt. A legemlékezetesebb az volt, amikor Mario Balotellit szidták a 2012-es Eb-n, ráadásul a vébén is megjelentek a szurkolóknál gyanús transzparensek. A Manchester City egyelőre vizsgálódik, és addig nem lép, ameddig ezt be nem fejezik, ugyanakkor azt kifejezték, hogy teljes mellszélességgel Vieira mögött állnak, és megbíznak a döntésében.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik