Liga 1: iksszel kezdte a 2020-as évet a Sepsi OSK

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2020.02.01. 16:37
null
A vezetőgólnak örülnek a Sepsi játékosai (Fotó: facebook.com/osksepsi)
Hiába vezetett kétszer is Nagyszebenben, a 2020-as évet is pontosztozkodással kezdte a román bajnokságban az ősszel a legtöbb döntetlent játszó Sepsi OSK.

A szentgyörgyi csapatban első alkalommal lépett kezdőként pályára a csíkszeredai akadémián nevelkedő Csiszér Balázs, az új igazolások közül viszont csak a belső védő, Daniel Celea kezdett.

A székelyföldi csapat szlovák támadói már az első negyedóra végén összehozták a vezető gólt, Gál-Andrezly beadását Pavol Safranko előrevetődve fejelte a hálóba. A több és veszélyesebb helyzeteket kidolgozó szentgyörgyiek előnye az utolsó fél óráig tartott ki, amikor Miriuta László, a Hermannstadt edzője pályára küldte Gabriel Debeljuhot, a horvát támadó pedig öt perccel később ki is egyenlített, szintén közeli fejessel.

Két perccel később Safranko ismét betalált, ezúttal Radoszlav Dimitrov beadásából, de Debeljuhnak erre is volt válasza: a kapust elfektetve lőtte be második gólját. A végjátékban a szebeniek jártak közelebb a győzelemhez, de a 91. percben Liviu Dumitriu öt méterről a lécre fejelte a labdát.

Román Liga 1
23. forduló
FC Hermannstadt–Sepsi OSK 2–2
(Debeljuh 66., 84., ill. Safranko 14., 68.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik