Játékossors: Mehettem volna a Real Madridhoz is – Pato

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 19:20
Alexandre Pato elmondása szerint 17 éves korában megkereste a Real Madrid is, de ő akkor a Milant választotta.

Abban az időszakban a Milan épp BL-t nyert a Liverpool legyőzésével, és Európa egyik legrettegettebb csapatának számított.

„Megvolt a lehetőségem arra, hogy a Real Madridhoz igazoljak 17 évesen, de a Milant választottam, amely abban az időszakban mindent megnyert – mondta a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában Pato.Ez most egy másik Milan.”

A 27 éves brazil támadót a korábbi Real-védő Fabio Cannavaro edzi a kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Tiencsin Csüancsiennél. Pato őt és korábbi trénerét, Carlo Ancelottit is magasztalta.

„Ancelotti volt a mentorom. Cannavarónak hasonló taktikai elképzelései vannak, és olyan számomra, mintha a bátyám lenne. Ösztönző, hogy egy futballikon keze alatt fejlődhetek. Számos futballistát szerződtethetett volna a Tiencsinhez, de engem választott, ami büszkévé tesz.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik