Játékossors: a korábbi Fradi-támadót 24 órán belül kirúgták

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.02.11. 00:10
null
Leonardo nem sokáig húzta új csapatánál (Fotó: Mirkó István)
Az állami bajnoki rendszer másodosztályában szereplő Red Bull Brasil 24 órán belül szerződést bontott a korábban a Ferencvárosnál futballozó Leonardóval – árulta el a klub sportigazgatója.

Az 1860 Münchentől távozó, azóta klub nélküli Leonardót nemrég Magyarországról is megkeresték, de az FTC-től való távozását követően olyan megegyezést kötött a Fradival, hogy a következő három évben nem szerepelhet másik klubban Magyarországon.

Ezt követően a Levante, valamint a Betis is kinézte magának a brazil támadót, utóbbi klubbal tárgyalt is a játékos, de a sevillai zöld-fehérek végül nem szerződtették őt. Leonardo hazájában kötött ki, ahol a Red Bull Brasillal állapodott meg.

Igen ám, de a fizikai felmérést csak az aláírás után végezték el az együttesnél, és mivel a korábbi ferencvárosi nem felelt meg az elvárásoknak, a klub azonnal felbontotta a szerződését – a hivatalos bemutatás után kevesebb mint 24 órával.

Az RBR sportigazgatója szerint a játékost képtelenség lett volna a korábban meghatározott időre megfelelő fizikai állapotba hozni, így mindkét fél jobban járt ezzel a lépéssel.

További érdekesség, hogy Leonardo a torcedores.com beszámolója szerint már az elbocsátása előtt felkavarta az állóvizet, ugyanis mikor az egyik újságíró a pályafutásáról kérdezett, egyszerűen ennyit válaszolt: „Ha nem ismersz, keress rám a Google-ben.”

Alig pár órával később már nem volt csapata a brazilnak…

Legfrissebb hírek

„Megpróbálunk újabb bravúrt elérni” – Orosz Pál az El-sorsolásról

Európa-liga
2026.02.27. 15:23

Az Újpest csaknem 20 év után nyerne újra bajnokit az ETO vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.27. 13:10

Két góllal legyőzte a Ludogorecet, bejutott az El-nyolcaddöntőbe a Ferencváros

Európa-liga
2026.02.26. 20:44

Az MTK nem tudta megnehezíteni a Ferencváros dolgát a bajnoki örökrangadón

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 21:50

Örökrangadó: több mint kilenc éve nem kapott ki a Ferencváros az MTK vendégeként

Labdarúgó NB I
2026.02.21. 11:01

Rengeteg helyzetet elhibázott a Ferencváros, hátrányból várhatja a Ludogorec elleni hazai visszavágót

Európa-liga
2026.02.19. 22:57

Leandro de Almeida: Nem tudom, miért nincsenek magyar játékvezetők a BL-ben és az El-ben

Labdarúgó NB I
2026.02.14. 21:01

Legutóbb Kruscsics kezdett úgy Újpesten, mint Szélesi

Labdarúgó NB I
2026.02.13. 13:00
Ezek is érdekelhetik