NB I: Leonardót megkereste egy magyar klub, de nem a Fradi

Vágólapra másolva!
2014.12.10. 21:43
null
Ha Leonardo ismét az NB I-ben futballozik, nem a Ferencváros mezében teszi, amíg Thomas Doll a zöld-fehérek edzője <br />(Fotó: Szabó Miklós)
Leonardo, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros korábbi támadója Facebook-oldalán közzétette, hogy megkereste egy magyarországi klub, amely nem a Fradi, mivel amíg Thomas Doll a zöld-fehérek edzője, a brazil futballista nem akar visszatérni az FTC-hez.

„Igaz, hogy imádom korábbi együttesemet és a még a Ferencvárosnál lévő csapattársaimat, de jelen pillanatban nem aktuális, hogy visszatérjek, mivel bonyolult a helyzetem az edzővel – írta Leonardo. –Ha a jövőben távozik, elképzelhető, hogy visszatérek. Isten kezében van minden. Van azonban egy másik magyar klub, amely megkeresett engem, és őszinte érdeklődést mutat irántam, így van rá esély, hogy visszatérek ebbe a gyönyörű országba. Nem szeretnék csalódást okozni a fanatikusaimnak, bízom Isten útmutatásában.”

A támadó mostani megnyilvánulása azért érdekes, mert – amint arról korábban beszámoltunk – távozását követően olyan megegyezést kötött az FTC-vel, hogy a következő három évben nem szerepelhet másik klubban Magyarországon. Ezt akkor Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke, a játékos és a szintén távozó Julian Jenner is megerősítette.

Ha Leonardo visszatérne és a megegyezést figyelmen kívül hagynák, nyolc hónappal azután játszhatna ismét az NB I-ben, hogy távozott a magyar élvonalból. Érdekesség, hogy a játékos ügyeit ugyanaz a menedzseriroda (SEG) képviselte Magyarországon, mint Jennerét, aki végül a DVTK-nál kötött ki.

A brazil támadó jelenleg szabadon igazolható, miután novemberben távozott az 1860 Münchentől.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik