A késelés után most kábítószer-csempészet miatt is elítélték a holland válogatott támadót

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.02.14. 13:08
Quincy Promest korábbi 18 hónapos büntetése után most újabb hat év börtönre ítélték (Fotó: Getty Images)
A holland ügyészség kilenc év börtönt kért az 50-szeres holland válogatott Quincy Promesnek, azok után, hogy 1350 kilogramm kokain csempészésében találták bűnösnek, de a Szpartak Moszkva labdarúgóját már korábban is elítélték, mert egy partin lábon szúrta egyik rokonát.

Quincy Promes még 2020 nyarán egy parti során annyira összeveszett unokaöccsével egy ellopott nyaklánc miatt, hogy az akkor az Ajaxot erősítő labdarúgó egy késsel lábon szúrta rokonát. Promest első körben emberölési, aztán gyilkossági kísérlet miatt vádolták, végül ezért a tettéért másfél éves börtönbüntetést kapott (és még kártérítést kell fizetnie az áldozatnak), de ezzel együtt már kábítószer-csempészet miatt is eljárás indult ellene.

Promes a késelés miatti büntetését még nem kezdte letölteni, hiszen Hollandia nem kéri az orosz Szpartak Moszkva játékosának kiadatását, mivel Oroszország háborúban álló ország és jelenleg nincs jogsegély a két ország között.

A holland Voetbal International beszámolója szerint az ötvenszeres holland válogatott támadót az amszterdami bíróság most hat év börtönre ítélte, mert 2020 januárjában 1350 kilogramm kokain csempészetében vállalt szerepet.

A Voetbal Primeur lap arról is írt, hogy Promesék egy Brazíliából érkező teherhajón próbálták elrejteni a rakományt az antwerpeni kikötőben, de azt a vámhatóság megtalálta és lefoglalta.

Az ügyészség kilenc év büntetést kért a játékosra, s súlyosbító körülményként említették társadalmi szerepvállalását, de a büntetést végül a bíróság három évvel csökkentette, az viszont kérdés, hogy a labdarúgó mikor kezdi meg büntetésének letöltését. Amennyiben visszatérne Európába, letartóztatnák.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik