Belgium: az Eb-t kihagyja, de Courtois visszatérne a válogatottba

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.07. 11:11
null
Szeretne visszatérni a belga válogatottba a viharosan távozó Thibaut Courtois (Fotó: Getty Images)
Biztosan kihagyja az idei németországi Európa-bajnokságot a spanyol Real Madrid jelenleg keresztszalag-szakadásból lábadozó belga kapusa, Thibaut Courtois, aki belga lapoknak elmondta, mi történt júniusban, amikor az Ausztria elleni döntetlen után elhagyta nemzeti csapatát.

Hiába alkotják kiváló játékosok a belga válogatottat, a labdarúgók az elmúlt években sem tudtak igazán összecsiszolódni. A 2022-es katari világbajnokságon már a csoportkörben búcsúzó „vörös ördögöknél” több botrány is felütötte a fejét.

A csapat irányítását Roberto Martíneztől a korábbi lipcsei szakember, Domenico Tedesco vette át, annak ellenére, hogy a játékosok egyértelműen a másodedző Thierry Henryt szerették volna.

Az új szakvezetővel sem lett nyugodtabb a légkör, az Európa-bajnoki selejtezők során, tavaly júniusban ugyanis az Ausztria elleni döntetlent követően Courtois sérülésre hivatkozva elhagyta a csapatot.

Tedesco ugyanakkor azt közölte, hogy nem sérülés, hanem sértődöttség miatt távozott a kapus, a szakvezető ugyanis Kevin De Bruyne hiányában azt találta ki, hogy az osztrákok ellen Romelu Lukaku, az észtek ellen pedig a kapus a csapat kapitánya.

Courtois még decemberben emlékezett vissza a fél évvel korábban történtekre a Sporzának.

„Először is szeretnék bocsánatot kérni ezért. Rossz döntés volt távozni az Ausztria elleni meccs után. Szeretnék elnézést kérni a játékosoktól és a szurkolóktól” – mondta Courtois, megjegyezve, az általa megélt események kevés embert érdekeltek.

„Az akkori döntésem rám sokkal kisebb hatással volt, mint a csapatra, nyugtalanságot szült az észtek elleni meccs előtt. Megtehettem volna ezt azután is, de akkoriban mindenből elegem volt” – fogalmazott a 102-szeres belga válogatott kapus, aki szerint az osztrákok elleni meccs után történteknek semmi köze nincs a csapatkapitányi kérdéshez.

„Ha pusztán a kapitányság miatt távoztam volna, akkor már márciusban megtettem volna (amikor Tedesco De Bruynét nevezte ki)– tette hozzá a kapus, kitérve arra is, hogy a City középpályása mellett Lukaku és ő lettek a kapitányhelyettesek, az egyik nap pedig hármójuk közül csak ő volt jelen, de Tedesco egyszer sem beszélt vele, ezt pedig furcsának tartotta.

„Madridban mindenkitől megkapom a tiszteletet, a „vörös ördögöknél” ezt nem igazán tapasztalom. A meccs napján, néhány órával a kezdés előtt Tedesco magához hívott és azt mondta, Romelu a kapitány Ausztria ellen, én pedig Észtország ellen. Ekkor valami elpattant bennem. Nem éreztem, hogy a szövetség vagy az edző elismerne engem” – vélekedett Courtois, akinek különösen fájt, hogy Tedesco nem adott magyarázatot választására, s az is, hogy nem próbált megoldást találni.

„Még egyszer elmondom, hiba volt a távozásom, ám az edzőnek meg kell próbálnia megtartania egy fontos játékosát ahelyett, hogy példát statuálna” – húzta alá Courtois.

A kapus a belga Le Soirnak most beszélt a belga válogatottnál és a Real Madridnál lévő helyzetéről is. Mint elmondta, olyannyira jól halad a rehabilitációja, hogy akár még az idény végén visszatérhetne néhány meccsre a kapuba, de neki és klubjának is az a célja, hogy teljes mértékben felépüljön.

„Még ha játszok is meccset az idény végén, az nem jelenti, hogy száz százalékban készen állok az Európa-bajnokságra. Nézném a csapat meccseit, ahogy eddig is és remélem, minél messzebbre jutnak. 2018-ban volt a legnagyobb esélyünk, de talán ezúttal még közelebb kerülünk” – emelte ki Courtois, aki a válogatottnál történt nézeteltérése után úgy döntött, nem vesz részt az idei Európa-bajnokságon, és az is kérdéses, visszatér-e egyáltalán, amíg Tedesco a kapitány.

„Az ajtó nincs bezárva előttem. Csak azt tudom, hogy ebben az idényben a Real Madridra kell koncentrálnom, az Európa-bajnokság pedig nem szerepel a tökéletes visszatérés tervei között” – tette hozzá Courtois.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik