Videó: nem bírták a feszültséget, hét piros lap az indiai rangadón

Vágólapra másolva!
2023.12.21. 09:54
null
Elszabadultak az indulatok, heten is piros lapot kaptak az indiai rangadón (Fotó: Indian Super League/YouTube)
Nem akármilyen mérkőzést játszott egymással az indiai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a Puskás Akadémia korábbi játékosát, Yoell van Nieffet foglalkoztató Mumbai City FC hazai pályán a harmadik helyezett Mohun Bagannal.

A vendéglátó Mumbai City a három pont megszerzésével pontszámban beérhette riválisát a tabellán, de nem indult jól a meccs számára, hiszen a 13. percben ember-, a 25.-ben pedig gólhátrányba került, mégis döntetlennel fordulhatott a skót Greg Stewart találatának köszönhetően.

Aztán a második félidőben néhány perc leforgása alatt már a Mumbai City lett emberelőnyben, a Mohun Bagantól ugyanis ketten is egyből piros lapot kaptak az 54. és az 57. percben.

Ezt pedig kihasználták Van Nieffék, a 73. percben Stewart adott gólpasszt Bipin Singhnek, az izgalmak viszont itt még nem értek véget: a 88. percben Stewart kapta meg második sárga lapját, majd a lefújás után elszabadultak az indulatok és még három embert kiállítottak, a hazaiaktól a csereként beálló Vikram Partap mellett a cserekapus, Rahul Beke és a vendégektől a spanyol Hector Yuste kapott piros lapot, így a Mumbai City nyolc, a Mohun Bagan kilenc emberrel fejezte be a mérkőzést.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik