Puskás Akadémia: Indiába igazolt a középpályás – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.07.12. 10:48
null
Yoëll van Nieff távozását már júniusban bejelentette a Puskás Akadémia, mostanra pedig az új klubja is megvan (Fotó: Meder István, archív)
A Puskás Akadémia NB I-es labdarúgócsapata már júniusban bejelentette, hogy szerződése lejártával távozik a klubtól a holland középpályás, Yoëll van Nieff, akinek a szerződtetését szerdán jelentette be az indiai élvonalbeli Mumbai City FC.



A 30 éves Yoëll van Nieffa 2019–2020-as idény előtt a Heracles Almelótól igazolt Felcsútra, majd a Puskás Akadémia színeiben négy év alatt 126 mérkőzésen lépett pályára, s hat gólig, valamint 12 gólpasszig jutott, emellett egy bajnoki ezüst- és két bronzérmet szerzett az együttessel.

Az már korábban eldőlt, hogy a holland középpályás szerződése lejártával nem marad a Puskás Akadémiánál, most pedig már a következő csapata is ismert. Az indiai Mumbai FC jelentette be a szerződtetését, két évre írt alá.

Az egyszeres Szuperliga-bajnok Mumbai City tavaly megnyerte az indiai élvonal alapszakaszát, de a rájátszásban elbukta az elődöntőt. Az új idény szeptemberben rajtol az indiai Szuperligában.



NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhetnek: Auerbach Martin (Csákvár), Farkas Bendegúz (Nyíregyháza Spartacus), Kirilo Janyickij (ukrán, Csákvár), Jevhenyij Kicsun (ukrán-magyar, Gyirmót FC Győr), Kiss Norbert (Tiszakécskei FC), Major Marcell (Nyíregyháza Spartacus), Ominger Gergő (Csákvár), Tamás Nándor (magyar-román, Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Alaxai Áron (csákvári kölcsön után Nyíregyháza Spartacus), Alexandru Baluta (román, FCSB – Románia, szabadon igazolhatóként), Kiss Tamás (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Yoëll van Nieff (holland, Mumbai City – India, szabadon igazolhatóként), Spandler Csaba (Fehérvár FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Bakti Balázs (budafoki kölcsön után Vasas FC), Körmendi Kevin (csákvári kölcsön után Kisvárda), Mim Gergely (ismét Zalaegerszegi TE FC), Artem Nahirnij (ukrán-magyar, gyirmóti kölcsön után Mezőkövesd), Radics Márton (diósgyőri kölcsön után Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Sahab Zahedi (iráni, Zorja Luhanszk – Ukrajna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik