Haaland, Bellingham vagy más? Íme, 2023 tíz legjobb futballistája!

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2023.12.31. 14:19
null
Két Manchester City-játékos is ott van a legjobbak között! (Fotó: Getty Images)
Generációváltás. Ez cikkünk kulcsszava, hiszen 2023 tíz legjobb futballistája közé öt olyan játékos is bekerült, aki még nem múlt el 25 éves. Szubjektív lista következik!


Az elmúlt 15 évben jó eséllyel egy olyan év végi top tízes összeállítás sem készült, amelyben ne lett volna ott Cristiano Ronaldo és/vagy Lionel Messi, de most ez a pillanat is eljött, ami jelzi: egy korszak lezárult. CR már Szaúd-Arábiában játszik, így teljesítményét nehéz egy lapon említeni a topligás sztárokéval, ami még akkor is igaz, ha válogatott és klubszinten ő szerezte a legtöbb gólt (54) ebben az esztendőben. Messi esetében elsőre azért furcsa, hogy kimarad a tízből, mert nemrég megkapta a nyolcadik Aranylabdáját, ráadásul a közelgő FIFA-gálán is ott van a három legjobb játékos között, de ne feledjük, a katari világbajnokság már több mint egy évvel ezelőtt volt, azt követően pedig felejthető teljesítményt nyújtott a PSG-ben, hogy aztán ő is a topligáktól messze szerződjön az Egyesült Államokba, az Inter Miamihoz.

Nagy kimaradója a listának a BL-t, PL-t és FA-kupát nyerő, a Manchester City egyik legjobbjának számító Kevin De Bruyne, ám az őszt teljes egészében kihagyta sérülés miatt. Talán ennél is meglepőbb, hogy a Real Madrid csillaga, Vinícius Jr. sem került be a legjobbak közé (11. lenne), mert bár tavasszal szenzációs teljesítményt nyújtva segítette Bajnokok Ligája-elődöntőbe csapatát, ősszel sokat volt sérült, így az 1000 játékpercet sem érte el – igaz, 10 gólban így is közreműködött. A top tízbe egy védő sem fért be, ami nem a posztok közti értékkülönbséget jelzi, mégis így alakult – persze John Stones (Manchester City), Virgil van Dijk (Liverpool) vagy Ronald Araújo (FC Barcelona) teljesítményét meg kell említeni, ahogy a kapusok között Marc-André ter Stegenét (FC Barcelona), Alissonét (Liverpool) és Edersonét (Manchester City). A kimaradókról ennyit, jöjjön a legjobb tíz!

10. DECLAN RICE (angol, West Ham United/Arsenal)

Karrierje legjobb esztendejét zárta az angol válogatott középpályás. A 24 éves Declan Rice tavasszal kivezette a kieső zónából a West Ham Unitedet a Premier League-ben, majd oroszlánrészt vállalt a londoniak júniusi Európa-konferencialiga-győzelméből. Persze mindezt úgy, hogy már tudta, nyáron távozni fog. Végül az Arsenal vette meg, s fizetett érte csaknem 117 millió eurót, amit akkor jó páran sokalltak, de azóta bizonyítja, minden centet megért. Rice ősszel a PL egyik, ha nem a legjobb hatosa volt, ráadásul fontos gólokat is szerzett.

9. BUKAYO SAKA (angol, Arsenal)

Csak egy trófeát (Community Shield) nyert 2023-ban az Arsenal, mégis két játékost ad a legjobb tízbe. Bukayo Saka már azzal kitűnik a többiek közül, hogy egyszerűen elnyűhetetlen, idén is mindössze egy bajnokit hagyott ki sérülés miatt. Emellett hétről hétre bizonyítja, hogy csapata legjobbja, rajta folyik át a játék, a legjobb védelmeket is megbontja, pazar egy az egyben és előkészítésben. Ebben az esztendőben összesen 33 kanadai pontot (gól + gólpassz) hozott össze, nem semmi.

8. LAUTARO MARTÍNEZ (argentin, Inter)

Tavaly év végén nem hittük volna, hogy ide kerülhet, mégis kihagyhatatlan. Egy évvel ezelőtt hiába lett világbajnok Lautaro Martínez, sokan az argentin keret leggyengébbjének tartották, hiszen sorra puskázta el helyzeteit. Nos, Katarból visszatérve megkezdte a gólgyártást az Interben, majd Olasz Kupát nyert és Bajnokok Ligája-ezüstérmet szerzett. Ezt követte az ősz, amely során élete legjobbját nyújtotta, simán vezeti a Serie A góllövőlistáját, az Inter pedig az élen áll. Martínez összesen 29 bajnoki gólt jegyzett 2023-ban, ezzel a topligás rangsor harmadik helyén áll Harry Kane és Kylian Mbappé mögött.

7. MOHAMED SZALAH (egyiptomi, Liverpool FC)

Egyetlen trófeát sem nyert a Liverpool 2023-ban, Mohamed Szalahnak azonban így is helye van a listán. Az egyiptomi egy gyengébb tavalyi ősz után idén tavasszal sorra rugdosta a fontosabbnál fontosabb gólokat, csapata pedig ezáltal visszakapaszkodott a középmezőnyből az ötödik helyre. Ehhez jött hozzá az ősz, amely során Szalah 12 gólt szerzett és 7 gólpasszt adott, a Liverpool pedig újfent ott van a bajnokesélyesek között. A klasszis szélső szenzációs számokkal, 28 találattal és 17 gólpasszal zárta ezt az évet, tehát továbbra sem lassít.

6. ANTOINE GRIEZMANN (francia, Atlético Madrid)

Ha a tavaly év végi világbajnokság is számítana, minden bizonnyal a top 5-ön belül zárna a francia, de így is elképesztő, amit letett az asztalra. Antoine Griezmann tavasszal szárnyalt az Atlético Madriddal, a bajnokságban 15 gól és 15 gólpassz fölé jutott, s a La Liga legjobbjának választották. A 32 éves támadó középpályás az őszre is átmentette kiváló formáját: 24 tétmeccsen 16 gólt szerzett.

5. KYLIAN MBAPPÉ (francia, Paris Saint-Germain)

Nehéz újat írni a francia támadóklasszisról. Egy az egyben gyakorlatilag verhetetlen, a világ talán leggyorsabb játékosa, szenzációs a rúgótechnikája, a támadósor mindhárom részén pazar teljesítményre képes, jól fejezi be a helyzeteit, sorra lövi a gólokat, ez pedig 2023-ban is így volt – összesen 34 bajnoki találatot jegyzett az esztendőben. Ennek ellenére nem lehet őt előrébb tenni, hiszen a francia bajnoki cím nem ér annyit, mint mondjuk egy PL-trófea, a BL-ben pedig ezúttal is felsült a PSG.

4. HARRY KANE (angol, Tottenham Hotspur/Bayern München)

Továbbra sem nyert trófeát profi karrierje során, ez 2023-ban sem változott, mégis itt a helye, teljesen egyértelmű. Harry Kane tavasszal hatalmasat ment Haaland árnyékéban, s 30 Premier League-góllal zárta az idényt, mindössze hattal lemaradva a norvégtól. Ezt követte a nyár, amikor elhagyta a Tottenhamet: a Bayern München 95 millió eurót fizetett a 30 éves játékosért. Nos, Kane azóta Münchent is meghódította, 22 tétmeccsen összesen 25 gólt szerzett és 8 gólpasszt adott – hihetetlen.

3. RODRI (spanyol, Manchester City)

Lehet, hogy van, akinek meglepetés Rodri harmadik helye, pedig első is lehetne ezen a listán. Először is: Bajnokok Ligáját, Premier League-et és FA-kupát nyert a Manchester Cityvel tavasszal, majd Nemzetek Ligáját a spanyol válogatottal. Ha ez nem lenne elég, a BL- és az NL-döntőben is ő lett a mérkőzés legjobbja (előbbiben győztes gólt szerzett), majd mind a kétszer a torna legjobbjának is megválasztották. Ezt követte az ősz, amely során végleg kiderült, mennyire fontos tagja a Manchester Citynek. Rodri összesen 4 meccset hagyott ki eltiltás miatt, a csapat mind a négy meccset elvesztette. Egyértelmű, a spanyol mára a világ legjobb hatosa, s bizony összeségében is a világ egyik legjobb játékosa.

2. JUDE BELLINGHAM (angol, Borussia Dortmund/Real Madrid)

Hihetetlen, hogy még mindig csak 20 éves, de már a világ legjobb játékosainak egyike. Ez az ősz egyértelműen Jude Bellinghamről szólt, hiszen új szerepkörben, a Real Madrid tízeseként 21 tétmeccsen (BL és La Liga) 17 gólt szerzett, valamint 5 gólpasszt adott, megállíthatatlan volt. Ám ne feledkezzünk meg a tavaszáról sem, amikor a Bundesliga legjobb játékosának választották, a Borussia Dortmund labdarúgójaként pedig kis híján bajnok lett – sérülés miatt nem játszhatott az utolsó bajnokin, amikor a BVB pontelőnyről bukta el a hőn áhított trófeát.

1. ERLING HAALAND (norvég, Manchester City)

Sokáig egyértelműnek tűnt Haaland első helye, hogy aztán az év végére alaposan elfogyjon az előnye, de még így is odaért az élre. A Manchester City norvég klasszisa az előző idényben bebizonyította, ő volt a hiányzó láncszem Pep Guardiola projektjében, ami egy triplázásban (BL-győzelem, PL-győzelem, FA-kupa-cím) csúcsosodott ki. Az előző évadot összesen 36 angol bajnoki góllal zárta, amivel történelmet írt, ráadásul ligaújoncként. Ezt követte egy némiképp csendesebb ősz, amely során sérült is volt, de azért így is összepakolt 15 meccsen 14 találatot, amivel vezeti a PL góllövőlistáját.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik