DAC: Csinger Márk reménykedik a magyar válogatott meghívójában

Vágólapra másolva!
2023.11.04. 10:23
null
Csinger Márk reménykedik benne, hogy Marco Rossi meghívja a válogatottba (Fotó: Duducz Tibor)
A Szlovák Kupában játszott meccseket is beleszámítva a legutóbbi kilenc mérkőzéséből hetet megnyert a Dunaszerdahelyi AC, amely a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga) is feljött a negyedik helyre, s már csak két pont a hátránya a nála egy meccsel kevesebbet játszó, második helyezett Zilinához (Zsolna) képest, hiszen pénteken 3–0-ra nyert a szintén magyar többségi tulajdonban lévő kassai csapat, az FC Kosice vendégeként.

„Jól indult számunkra a meccs. Míg a múlt héten a találkozó elején kimaradtak a helyzetek, most rögtön az elején megszereztük az első gólt, majd nemsokára a másodikat is. Nálunk volt végig a labda, irányítottuk a mérkőzést. A kassaiak veszélytelenek voltak a kapunkra. Jól támadtunk vissza, összességben jól működött a védelmünk, nem tudtak rajtunk átjönni. A második félidőben szerettünk volna ismét betalálni, hogy lezárjuk a meccset. Ez azonban nem jött össze. Volt egy periódus, amikor nem voltunk a topon. Ebből szerencsére sikerült kilábalnunk és a végén jött a harmadik találat. Sokat jelent számunkra, hogy újabb három pontot szereztünk, sőt, gólt sem kaptunk. Kellett már ez is. Jövő héten is be akarjuk húzni a Ruzomberok (Rózsahegy) elleni találkozót, hogy a válogatott szünet után a lehető legjobb pozícióból tudjuk folytatni a küzdelmet a helyezésekért– mondta a Nemzeti Sportnak Csinger Márk, aki egy számára készített molinóval jött ki a pályára. – Az egyik szurkoló szerette volna elkérni a mezemet, de ezt a katonazöld színűt nem ajándékozhatjuk el. Majd legközelebb a sárgát szívesen odaadom neki” – magyarázta jókedvűen a 20 éves magyar védő, akinél már állandósultak a magas színvonalú teljesítmények.

A Jászberényben született labdarúgó oszlopos tagja az U21-es nemzeti csapatnak. Mint lapunknak elárulta, olvasta Marco Rossz szövetségi kapitány nyilatkozatát a Nemzeti Sportban, melyben kijelentette, elképzelhető, hogy olyan futballistát, futballistákat is be kell hívnia, akik korábban egyszer sem voltak még az összetartáson.

„Reménykedem... Sajnos, egy sérüléshullám söpör végig a válogatotton. Úgymond nekem lehet ez jó is, így meglehet, kapok meghívót Rossi mestertől. De akár az A-csapatban, akár az U21-eseknél kapok lehetőséget, maximálisan odateszem magam” – zárta szavait Csinger Márk.

Az elmúlt hetekben a somorjai fakócsapatban mutatott minőségi teljesítménye után Vitális Milán hosszabb idő után lehetőséget kapott a DAC mezében is. Pályára lépése (66. perc) után fokozatosan stabilizálódott a vendégek játéka és nem volt veszélyben a győzelmük.

„Nagyon jólesett, hogy ismét megkaptam a lehetőséget a mestertől. Főleg így, hogy három pontot szereztünk. Meglepődtem, hogy a kiadós eső után is remek állapotban volt a kassai pálya. Biztos, hogy Szlovákiában a legjobbak közé tartozik. Összességben mi voltunk a jobbak. Volt egy időszak, amikor a hazaiak voltak az aktívabbak, de a védelmünk Csinger Márkkal a közepén stabil volt. Úgy is mondhatom, hogy ha Csinger a pályán van, akkor nem kapunk gólt” – mosolygott Vitális Milán, aki valószínűleg ismét ott lesz Gera Zoltán U21-es válogatottjában.

A kassai gárdán egyelőre nem segített az edzőváltás és sorozatban nyolcadszor is kikapott.

„Nem titok, hogy problémákkal küszködünk. Három napja dolgozunk együtt, sok gólt kapott idáig a csapat. Az elején 12 méterről kaptunk egy fejes gólt, aminek nem lett volna szabad előfordulnia. Ezt a kapusnak fognia kell. A vendégek ezután még nagyobb erőre kaptak, magabiztosan játszottak, kétség sem fér hozzá, hogy az első félidőben ők voltak a jobbak. A második félidőre feljavultunk. Ekkor a DAC már kényelmes előnyben futballozott. Akadtak viszont olyan momentumok, melyekre építhetünk a jövőben. A DAC megérdemelten győzött, gratulálunk neki a három ponthoz, mi pedig azon fogunk dolgozni, hogy a következő mérkőzésen már jobbak legyünk” – nyilatkozta a Kassa mestere, ifjabb Ján Kozák.

NIKÉ LIGA
13. FORDULÓ
FC Kosice–DAC 0–3 (0–2)
Kassa,
KFA, 2632 néző. V: Ivan Kruzliak
Kassa:
Putnocky – Fabis, Sindelár, Holikov, Konec, Mizerák – Fasko (Sovic, 88.), Gallovic, Qose (M. Vasil, 71.), Liener (L. Sagna, 59.) – Zan Medved. Vezetőedző: ifjabb Ján Kozák
DAC: Popovics – Gruszkowski, Csinger, Brunetti, Andzouana – Andrés Romero (Vitális, 67.), Dimun (Kácer, 67.), Cermák – Trusa (Alex Méndez, 75.), Gouré (Veselovsky, 89.), Herc (Ba. Barisic, 89.). Vezetőedző: Adrián Gula
Gólszerző: Gouré (5.), Andzouana (16., 85.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik