Brazília: az Al-Hilal edzője nem érti, Neymart miért hívták be a válogatottba

Vágólapra másolva!
2023.08.22. 09:41
null
Neymar sérült (Fotó: Getty Images)
Alig érkezett meg, máris kisebb vita bontakozott ki Neymar új klubja, az Al-Hilal és a Brazil Labdarúgó-szövetség között. Az elvileg sérült játékost ugyanis behívták hazája válogatottjába.

 

Augusztus 15-én jelentették be hivatalosan, hogy kilencvenmillió eurós transzferdíjért Neymar a Paris Saint-Germaintől a szaúdi liga egyik kegyencéhez, az Al-Hilalhoz szerződik. Brazíliában a legtöbben a szívükhöz kaptak, és nem elsősorban a röhejesen magas fizetése (320 millió euró két évre) vagy az arcpirító béren kívüli juttatások (nyolc csúcskategóriás luxusautó, magánrepülő vagy éppen egy állandóan teli hűtőszekrény biztosítása) miatt, hanem azért, mert a válogatott eddig rá épült, ám a közel-keleti bajnokságból aligha tudja majd az elvárt színvonalat hozni a selecao mezében.

Ezzel együtt senkit sem lepett meg, hogy az augusztus 18-i kerethirdetésen Fernando Diniz szövetségi kapitány Neymar nevét is említette a szeptember 9-én és 13-án esedékes, Bolívia és Peru elleni világbajnoki selejtező névsorolvasásakor.

„Nemrégiben beszéltem vele, örült, hogy az én vezetésemmel is lehetőséget kaphat a válogatottban. Mindenki tudja, hogy mit gondolok róla, de megismétlem: korszakos zseni, akihez nehéz hasonlót találni – mondta a támadóval kapcsolatban a brazil válogatott élére egyéves megbízatással kinevezett Fernando Diniz,  ám a sajtó munkatársai nem hagyták ennyiben, és rákérdeztek, hogy a sehol sem jegyzett szaúdi ligából a játékos a teljes vb-selejtezőciklusban számíthat-e a behívóra. – Az én szerződésem egy évig él, hogy Neymar később is segítheti-e a válogatottat, arra nem adhatok választ.”

Ha mindez nem lett volna elég kellemetlen, nem sokkal a pompázatos hétvégi rijádi bemutatása után kiderült, hogy Neymar sérülten érkezett meg az Al-Hilalhoz, a héten el is kezdik a kezelését, de egyelőre nem tudni, mikor léphet először pályára új egyesületében. A szaúdi csapatot edző Jorge Jesus viszont üzent a Brazil Labdarúgó-szövetségnek, mert szerinte meglepő, hogy egy nem bevethető játékos kap meghívót a válogatottba.

„Neymar kisebb izomsérüléssel érkezett, egyelőre nem játszhat, jelenleg nem lehet megmondani, mikor mutatkozhat be. Nem is értem, mit keres a brazil válogatott keretében, ha sérült. Lehet, hogy kötelezik majd rá, hogy hazatérjen Brazíliába a meccsek idejére. Aligha játszik, mert nincs olyan állapotban, egyelőre az edzéseken sem tud részt venni. Nem látom értelmét, hogy elrángassák Brazíliába, ha sérült” –   fogalmazott Jorge Jesus az Al-Fajha elleni bajnoki (1–1) mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik