Irak: Kovács István vezette az évtizedek óta várt torna nyitó meccsét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.01.06. 20:09
null
Jelenet a megnyitóról (Fotó: AFP)
A nagykárolyi születésű Kovács István vezette a labdarúgó Öböl-kupa péntek esti nyitó mérkőzését, amelyen a házigazda Irak 0–0-ra végzett Ománnal. A Román Labdarúgó-szövetség delegálta – a tavalyi világbajnokságon is részt vevő – játékvezető ötször érezte úgy, hogy sárga lappal kell rendet tartania a játéktéren.

 

Kovács István (Fotó: AFP)
Kovács István (Fotó: AFP)

A hasonló fajsúlyú sporteseményre évtizedek óta váró, háborúk szaggatta Irak 1979 óta először lehet házigazdája az Arab-öböl menti regionális tornának, amelynek az idei már a 25. kiírása. A mérkőzéseket Bászra városának két stadionjában rendezik meg.

A tornán nyolc csapat vesz részt, az A-csoportban Irak, Jemen, Omán és Szaúd-Arábia, a B-csoportban az Arab Emírségek válogatottja, valamint a címvédő Bahrein, Katar és Kuvait játszik. A csoportelsők és a másodikak bejutnak az elődöntőbe, a finálét január 19-én rendezik.

A látványos megnyitót és az első mérkőzést a helyszínen tekintette meg Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke is.

RÉSZLET A MEGNYITÓRÓL


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik