Ekl: „Nagy vereségbe szaladt bele a Petrocub” – lapszemle

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2022.08.05. 10:13
null
Nagy pofont kapott Fehérváron a Petrocub (Fotó: Török Attila)
Mint beszámoltunk róla, az Európa-konferencialiga 3. selejtezőkörének első mérkőzésén a Fehérvár FC hazai pályán 5–0-ra legyőzte a moldovai Petrocub Hincestit, míg a Kisvárda 3–0-ra kikapott idegenben a norvég Moldétól. Mutatjuk, hogyan vélekedett a két meccsről a moldovai és a norvég sajtó. 


A moldovai lapok már a mérkőzés előtt sem jósoltak sok esélyt a Petrocubnak, s nem is írtak sokat az ellenfélről, a Fehérvárról. Ez a mérkőzés után is így maradt, sőt: jó néhány orgánum be sem számolt az eredményről. A moldfootball.com úgy fogalmazott: „Nagy vereségbe szaladt bele a Petrocub Fehérváron, megérdemelt ötgólos magyar siker született.”

A norvég sportsajtó ennél jóval aktívabb volt a Molde Kisvárda elleni háromgólos győzelmét követően, az NB i ezüstérmesével azonban nem igazán foglalkoztak, a fő témát ugyanis a 19 éves David Datro Fofana szolgáltatta, aki parádés gólt lőtt a 81. percben.

„Micsoda gól! Nyugodtan hasonlíthatjuk Ronaldóhoz” – írta az rbnett.no, majd a vg.no erre is rákontrázott: „A Molde ékszere, Fofana egy fantasztikus műalkotást tett le az asztalra, a csapat pedig lángra kapott, és tökéletes meccset zárt.”

Az aftenposten.no azt írta Fofanáról: „Nyugodtan hasonlíthatjuk a Fenoménhoz” – gondolva a brazil válogatottal két világbajnoki címet nyerő, kétszeres aranylabdás Ronaldóra.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
3. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

Fehérvár FC–Petrocub Hincesti (moldovai) 5–0 (3–0)
Székesfehérvár,
MOL Aréna Sóstó,3356néző.Vezette:Thórarinsson (izlandi)
FEHÉRVÁR:Kovács D. – Fiola, Stopira, Sabanov – Nego (Kojnok, 82.), Rúben Pinto(Makarenko, 62.), Bumba (Pokorny, 70.), Hangya, Dárdai P. (Bamgboye, a szünetben), Petrjak – Kodro (Zivzivadze, a szünetben).Vezetőedző:Michael Boris
PETROCUB:Avram – Jardan, Mudrac, Platica – Revenco, Cotogoi, Potirniche (Graur, 70.), Iosipoi, Bejan (Lupan, 30.) – Cojocaru (Fedorov, 73.), Ambros.Vezetőedző:Ivan Tabanov
Gólszerző:
Dárdai P. (20.), Kodro (23. – 11-esből), Stopira (35.), Petrjak (66.), Zivzivadze (88. – 11-esből)

Molde FK (norvég)–Kisvárda 3–0 (0–0)
Molde, Aker Stadion. Vezette: Sztojcsevszki (északmacedón)
MOLDE:
Karlström – Hansen, Haugan, Risa – Linnes, Grödem (Hussain, 58.), Mannsverk, Breivik (N. Ödegard, 88.), Haugen (Knudtzon, 73.) – Zekhnini (K. Eriksen, 58.), Fofana. Vezetőedző: Erling Moe
KISVÁRDA:
Odincov – Hej, Kravcsenko (Vranjanin, 86.), D. Kovacic, Matheus Leoni – Ötvös, Karabeljov (Lucas, 72.) – Navrátil (Asani, 72.), Makowski (Melnik, 62.), Camaj (Ilievszki, 86.) – Mesanovic. Vezetőedző: Török László
Gólszerző:
Hussain (62.), D. Fofana (80.), Linnes (82.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik