Franciaország: Vincent Candela bejelentette visszavonulását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2007.09.03. 14:38
Bejelentette visszavonulását Vincent Candela (képünkön) világ- és Európa-bajnok francia labdarúgó. A negyvenszeres válogatott Candela tagja volt az 1998-ban világ-, két évvel később pedig kontinensbajnok francia gárdának, amelyben kétszer volt eredményes. Klubszinten legnagyobb sikerét 2001-ben aratta, amikor olasz bajnok lett az AS Romával.
"Már ebben a szezonban sem játszom sehol. Az én időm lejárt. A futball megváltozott: sokkal inkább fizikai, semmint technikai vagy taktikai" - fogalmazott a 33 éves hátvéd.

Első klubja a Toulouse, majd az ugyancsak francia Guingamp együttesében folytatta pályafutását. Légiósként szerepelt a már említett AS Roma színeiben, méghozzá 1997 és 2005 között.

Utána már nem igazán találta a helyét, az azóta eltelt két évben a Bolton Wanderers, az Udinese, a Siena és legutóbb kölcsönben a Messina alkalmazásában állt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik