Gyerekjáték

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2009.01.06. 00:57
Sokszor hallottam, a nagy feladatok megtalálják az emberüket. Hajlottam volna rá, hogy elfogadjam a tételt, ám nagyon zavart, hogy rendre azok álltak elő vele, akik valóban megkapták életük lehetőségét. Így aztán akármennyire is biztos vagyok abban, hogy Kardos Józseffel jó vásárt csinálnak – na, nem a futballszövetség hatalmasai, ők itt mellékszereplők – a gyerekek, az egykori remek hátvéd sorsa egyúttal cáfolat is.

Mert miközben vitathatatlan tény, hogy tőle valóban sok olyan fortély elleshető a futball tudományából, amelyet képtelenség rögzíteni a legdrágábban megvásárolható licencekben, a testre szabott feladat tetten érhető lett volna korábban is nála.

Például az általa is említett komáromi „vendégszereplésnél”. Egy futballedző bajnoki címnél nem adhat többet az őt alkalmazó településnek, esetében azonban ez is kevés volt. Ez persze már a múlt, tíz esztendeje történt, ám sokat jelent, hogy hiába jött rendbe Kardos József élete, a megaláztatást nem feledi.

Mélyen benne maradt, hogy az adott szónak nem volt hitele, az ígéretekből nem lett tett, hogy megalázottnak, senkinek érezte magát. Hiába mindene a futball, esze ágában sincs kapcsolatot keresni a magyar futball elitjével (van ilyen?), házalásra, könyörgésre nem kapható. A gyerekek viszont…

Ők mások. Egészen mások. Csibészségükben is őszinték, szeretnek játszani, fogékonyak, készek tanulni – attól, akinek hitele van. Mert kétségtelen, hogy ma már külön szakma az ifjak felkészítése, irodalma végtelen, nincs az a tanulmány, szöveggyűjtemény, marketing, üzleti terv és orvosi háttér, amely önmagában világklasszist teremthetne a tehetségekből.

Kell hozzá az ember, aki nem csupán a leckét tudja felmondani akár az álmából felkeltve, hanem nevelni is tud. Képezni. Oktatni. A gyerekeket a játék érdekli. Amelyet csak az taníthat meg nekik sikeresen, akiben bíznak. Akinél a tudás és a (jó és a rossz) tapasztalat együtt van jelen. Kardos József délelőtt tanít, délután edzést vezet.

A feladatot ő találta meg, a külvilág csak ráerősített. Bánjunk óvatosan a közhelyekkel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik