Elismerés: a Nemzeti Sport munkatársait is díjazta az MSÚSZ éves kongresszusa

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2024.05.13. 23:33
Balról jobbra: Szöllősi György, lapunk főszerkesztője, az MSÚSZ elnöke, Szabó Gábor (Nívódíj), Koncz Márton (Nívódíj extra díjazott), Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke, Berta Mihály (Gyulai István-díj) és Patai Gergely (Boskovics Jenő-díj) (Fotó: Szabó Miklós)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége a gyulai Városházán tartotta meg hétfőn éves rendes közgyűlését, amelyen a Nemzeti Sport munkatársait is díjazták.

 

„A sport belülről fakadó szeretete kétszer olyan fontos, mint képességeink javítása” Görgényi Ernő, Gyula polgármestere nyitotta meg hétfő délután a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) éves közgyűlését, beszédében hangsúlyozta, bár a város nem feltétlenül a versenysportról híres, akadnak azért neves szülöttei, az pedig hogy a szövetséget vendégül láthatta az idén, mindenképpen fontos esemény.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója azzal kezdte, hogy kiemelte: „A sport olyan kohéziós erő, a magyar társadalom egy olyan fontos fundamentuma, amelyik velünk volt, van és lesz.”

Papp Dániel (Fotó: Koncz Márton)

Papp Dániel ezt követően az MTVA felépítéséről, majd terebélyesedéséről beszélt, s arról, hogy 2015-ben érkezett el az idő arra, hogy a sporttal is foglalkozzanak, azóta pedig tovább bővült a sportfóliójuk – köszönhetően annak is, hogy olyan lehetőségekkel rendelkezik a közmédia, amelyekkel „jó gazdaként kell élni, és nem visszaélni”.

Az MTVA célja a folyamatos fejlődés, feladata – többek között – az is, hogy tanuljon a hibáiból, és persze az, hogy az esztendő két legfontosabb eseményéről, a labdarúgó Európa-bajnokságról és a párizsi olimpiáról a lehető legmagasabb színvonalon közvetítsen.

Papp Dániel előremutató lépésként értékelte, hogy az MTVA sportcsaládjának részévé vált a Nemzeti Sport írott és online felülete egyaránt, s rámutatott arra, hogy ezen a platformon az NS-nél erősebb médium nem létezik.

Nem lesz persze egyszerű a Nemzeti Sport integrálása, hosszú folyamat vár ránk, ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy ez a nemzeti sportszövetség igazi családot jelent majd erős kötelékekkel, olyan szövetséget, amely mindenki javára válik” – fogalmazott.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, lapunk főszerkesztője két, a sportélet fontos szereplőjének távollétét „igazolta”, és tolmácsolta Novotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnökének és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár jó kívánságait a közgyűlés résztvevőinek.

A díjazottak köszöntésén és a közgyűlési kötelezettségeken (költségvetés és beszámolók elfogadása) túlmenően Tóth Anita, a Magyar Olimpiai Bizottság kommunikációs igazgatója a nyári játékok, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a paralimpia, míg Szabó Gergő, a Magyar Labdarúgó-szövetség sajtófőnöke a németországi Európa-bajnokság hátterébe avatta be az MSÚSZ Gyulán megjelent tagjait, míg Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) alelnöke utóbbi szervezet működéséről tartott előadást.

Az esti vacsorán, amelynek házigazdája Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök volt, bejelentették, hogy a 2025-ös Sportújságíró-kongresszus a csallóközi Dunaszerdahelyen lesz, most először egy Trianonban elszakított, külhoni magyar városban.

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is díjazta a szövetség a sportújságírókat – több kategóriában is.

Életműdíj: Jocha Károly, Deák Horváth Péter

Feleki-díj: Kálnoki-Kis Attila, Petur András

Farkas József-díj: Illyés Tibor, Zádor Péter

Gyulai István-díj: Berta Mihály, Bakai Gusztáv, Petrovics-Mérei Andrea, Molnár Géza, Lódi Renáta, Meronka Péter

Lázár Bence-díj: Dávid Kornél

Boskovics Jenő-díj: Patai Gergely

Nívódíj: Cseh Péter (egy rúdugróról készített különleges fotóért), Hortobágyi Tibor (a sport és a hit kapcsolatát boncolgató, mély érzésekkel teli anyagaiért), Kapási Attila (A válogatottak – Az elődöktől az I. világháborúig című könyvért), Lépaft Pál (a magyar sport kiválóságairól készített művészi színvonalú karikatúráiért), Szabó Gábor (a Kossuth-díjas költőlegendáról, Nagy Lászlóról írott anyagáért), Tőrös Balázs (a magyar kosárlabda több nézőpontból készített, különleges anyagokkal való népszerűsítésért), az Index sportrovata (a jövő bajnokairól készített, különleges témaválasztású sorozatért) – extra díjazott: Koncz Márton (az AIPS Médiadíjának fiatal fotósok kategóriájában elért európai elsőségéért)

A díjazottak (Fotó: Koncz Márton)
AZ MSÚSZ idei díjazottai

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik