Szerepváltás

Vágólapra másolva!
2008.09.06. 01:36
Azt írja nekem Sören-Mikael, aki amúgy egy dán lap sportrovatvezetője, hogy ő nem is bánkódik Jon Dahl Tomasson és Nicklas Bendtner sérülése miatt. Az ő válogatottja szeretne visszakapaszkodni a világ élvonalába, ha mindenki egészséges lenne, úgy az övéi számítanának a budapesti mérkőzés esélyesének, ez azonban könnyen béklyót kötne a játékosok lábára, akik így viszont felszabadultabban futballozhatnak, hiszen már nem is annyira esélyesek.

Többször is elolvastam, hátha félreértettem valamit, de nem. Sören-Mikael egyébként szerfelett értelmes ember, ilyen nyakatekert okoskodásnak nyilván csak az lehet az oka, hogy a tét az ő agyára kötött béklyót, mert a dánok hihetetlen jelentőséget tulajdonítanak a következő öt napnak: ha Budapesten és Lisszabonban nem szereznek egy pontnál többet, szerintük vége a világnak, mehetnek a sóhivatalba.

Bízom benne, mi nem dobjuk el magunktól ennyire a józanságunkat. Hiszen ha megnézzük, hol keresik a kenyerüket a dánok vagy szerdai ellenfeleink, a svédek, s hol a mieink, máris beláthatjuk, hogy a fenti okoskodás szerint magasba szökkennek az esélyeink, hiszen nem mi vagyunk az esélyesek, ami jót tesz a felszabadultságnak, és... De hagyjuk ezt, hiszen ennél sokkal komolyabb események előtt állunk.

Ismét belevágunk egy világbajnoki selejtezősorozatba, a hatodikba Mexikó óta, s ha már a sikerélmények száma nulla, legalább a számos tanulságot illene megszívlelni. Például azt, hogy ne csapjuk be egymást. A tartalom és hitel nélküli magabiztosságot többnyire önteltségnek hívják, ami könnyen csaphat át nevetségességbe, és ezt labdarúgásunk maradék tekintélyének érdekében jó lenne elkerülni. Ami esetünkben azt jelenti, hogy ma meg kell verni a dánokat, minden meccsen illik a tudás legjavát adni a továbbjutás érdekében, ám a másik oldalról ugyanígy illik elismerni, ha ez nem sikerül, ha nem nyerünk, ha csak harmadikok vagy negyedikek leszünk, de legalább végre kilépünk a sansztalan pofozógép szerepéből.

A sanyarú évtizedek miatt mi okosabbak is lehetünk a dánoknál, hiszen már tudnunk kell: futballunk jövője nem öt vagy hat napon múlik – még ha ezt oly sokszor meg is etették velünk.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik