Felejtsük el a csoportmeccseket, most kezdődik az olimpia!

Vágólapra másolva!
2008.08.17. 20:48
A magyar női kézilabda-válogatott ismét nagyarányú vereséget szenvedett, amelynek egyetlen előnye van: Hajdu János tanítványai a negyeddöntőben elkerülik a házigazda Kína csapatát. A románok elleni találkozó viszont ugyancsak nem lesz egyszerű menet. Női vízilabdázóink hátradőlve várhatták, kit hoz nekik a sors az elődöntőben: a Godova-csapat az olaszokat búcsúztató hollandokkal játszik a döntőbe jutásért.
Hornyákék nem tudták tartani a dél-koreaiakat, de remélhetőleg keleti szomszédaink ellen hatékonyabb lesz a védekezésünk
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Hornyákék nem tudták tartani a dél-koreaiakat, de remélhetőleg keleti szomszédaink ellen hatékonyabb lesz a védekezésünk
Hornyákék nem tudták tartani a dél-koreaiakat, de remélhetőleg keleti szomszédaink ellen hatékonyabb lesz a védekezésünk
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Hornyákék nem tudták tartani a dél-koreaiakat, de remélhetőleg keleti szomszédaink ellen hatékonyabb lesz a védekezésünk


PEKING 2008 – CSAPATSPORTOK

Összeállításunkban az alábbi sportágak eredményeit, a csoportok állását és a további menetrendet tekintheti meg.
NŐI KÉZILABDA. A magyar női válogatott vasárnap sem kápráztatta el szurkolóit. Hajdu János csapata tizenegy góllal kapott ki Dél-Koreától, de így legalább nem Kína, hanem Románia ellen játszhat a legjobb nyolc között. Ez a mérkőzés sem lesz sétagalopp, de talán lélektanilag egyszerűbb lesz, mint a valószínűleg teltház előtt játszó házigazda ellen lett volna. Ahogy Mocsai Lajos korábbi szövetségi kapitány is mondta, el kell felejteni a csoportmérkőzéseket, mert az olimpia csak most kezdődik igazán.

Nagy meglepetés, hogy a németek nem jutottak tovább csoportunkból, sőt, a végső rangsorban még Brazília is megelőzte őket. A másik csoportban a házigazda kínaiak meglepték a franciákat: három góllal bizonyultak jobbnak.

NŐI KÉZILABDA, 5. FORDULÓ

A-CSOPORT
Angola–Kazahsztán 24–24
Norvégia–Románia 24–23
Franciaország–Kína 18–21

B-CSOPORT
Svédország–Brazília 25–22
Oroszország–Németország 30–29
MAGYARORSZÁG–Dél-Korea 22–33


A CSOPORTOK VÉGEREMÉNYE

A-CSOPORT
1. Norvégia 5 5 154–106 10
2. Románia 5 4 1 150–112 8
3. Kína 5 2 3 122–135 4
4. Franciaország 5 2 3 121–128 4
5. Kazahsztán 5 1 1 3 109–137 3
6. Angola 5 1 4 109–147 1

1. Oroszország 5 4 1 0 148–125 +23 9
2. Dél-Korea 5 3 1 1 155–127 +28 7
3. MAGYARORSZÁG 5 2 1 2 129–142 -13 5
4. Svédország 5 2 0 3 123–137 -14 4
5. Brazília 5 1 1 3 124–137 -13 3
6. Németország 5 1 0 4 123–134 -11 2


NŐI VÍZILABDA. A vasárnapi nap Godova Gábor együttese nélkül zajlott. A magyar válogatott nyugodtan várhatta, ki lesz az ellenfele a döntőbe jutásért. Nem kis meglepetésre Hollandia legyőzte Athén olimpiai bajnokát, Olaszországot, amit ezúton is köszönünk szépen. Az olaszok kedden a kínaiakkal játszanak az ötödik helyért, akiket csak nagy nehézségek árán tudott legyőzni a 2000-es olimpiai bajnok ausztrál együttes.

NŐI VÍZILABDA

A 7. HELYÉRT
Oroszország–Görögország 12–6

KÖZÉPDÖNTŐK
Kína–Ausztrália 11–12
Olaszország–Hollandia 8–8 (büntetőkkel 3–5)


NŐI KOSÁRLABDA. Véget értek a csoportküzdelmek a női kosárlabdázóknál is. Az eddig veretlen ausztrálok és oroszok az A-csoport első helyéért játszottak. A mérkőzés változatos küzdelmeket hozott: Oroszország tizenkét ponttal vezetett a második negyed után, ám végül Ausztrália húsz ponttal jobbnak bizonyult.

NŐI KOSÁRLABDA, 5. FORDULÓ

A-CSOPORT
Ausztrália–Oroszország 75–55 (15–19, 10–18, 30–10, 20–18)
Dél–Korea–Lettország 72–68 (20–22, 22–13, 18–9, 12–24)
Brazília–Fehéroroszország 68–53 (20–12, 19–14, 10–12, 19–15)

B-CSOPORT
Mali–Spanyolország 47–79 (5–19, 16–17, 12–22, 13–21)
Kína–Csehország 79–63 (24–11, 17–14, 24–20, 14–18)
Új-Zéland–Egyesült Államok 60–96 (18–23, 6–27, 18–25, 18–21)


A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE

A-CSOPORT
1. Ausztrália 5 5 0 424–319 10
2. Oroszország 5 4 1 339–333 9
3. Fehéroroszország 5 2 3 324–332 7
4. Dél– Korea 5 2 3 327–360 7
5. Brazília 5 1 4 337–354 6
6. Lettország 5 1 4 334–387 6

B-CSOPORT
1. Egyesült Államok 5 5 0 491–276 10
2. Kína 5 4 1 358–346 9
3. Spanyolország 5 3 2 357–324 8
4. Csehország 5 2 3 346–356 7
5. Új-Zéland 5 1 4 320–423 6
6. Mali 5 0 5 255–402 5


NŐI RÖPLABDA. A szebb napokat látott csapatok rangadóján az amerikaiak 3:2-re tudták csak legyűrni a lengyeleket. A házigazdák szoros első szett után 3:0-ra verték Japán csapatát.

A másik csoportban Athén ezüstérmese, Oroszország magabiztosan győzött Szerbia ellen, a brazilok pedig sima 3:0.ás győzelmet arattak az olaszok fölött.

NŐI RÖPLABDA, 5. FORDULÓ

A-CSOPORT
Kuba–Venezuela 3:0
Lengyelország–Egyesült Államok 2:3
Japán–Kína 0:3

B-CSOPORT
Kazahsztán–Algeria 3:1
Olaszország–Brazília 0:3
Oroszország–Szerbia 3:0


A CSOPORTOK VÉGEREDMÉNYE

A-CSOPORT
1. Kuba 5 5 426–371 10
2. Egyesült Államok 5 4 1 460–441 9
3. Kína 5 3 2 467–395 8
4. Japán 5 2 3 391–389 8
5. Lengyelország 5 1 4 441–445 6
6. Venezuela 5 5 262–395 5

B-CSOPORT
1. Brazília 5 5 377–226 10
2. Olaszország 5 4 1 372–315 9
3. Oroszország 5 3 2 353–312 8
4. Szerbia 5 2 3 343–349 7
5. Kazahsztán 5 1 4 323–404 6
6. Algéria 5 5 230–392 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik