Mol Fehérvár: egyre közelebb a másodosztály

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.16. 11:37
null
A Mol Fehérvár a szakadék szélén tántorog (Fotó: Koncz Márton)
A fehérvári játékosok tudásuk töredékét adják ki magukból hétvégente, ami nemcsak szakmai hiba, hanem rossz vezetői döntések sorozata. A csapat 2-1-es felcsúti vereségével még nehezebb helyzetbe került.

Nincs megállás a lejtőn?

A Mol Fehérvár ezen a hétvégén sem szerzett pontokat, vasárnap a Puskás Akadémia otthonában kapott ki 2–1-re. A lefújást követően földet bámuló, térdre rogyó, arcukat a kezükbe temető labdarúgók váltak néhány másodpercre szoborrá a gyepen, mintha ők sem akarták volna elhinni, immár valóban karnyújtásnyi közelségben van a kiesés és a másodosztály.

Nyert a Puskás Akadémia, a Fehérvár sodródik az NB II felé – írtuk a mérkőzést elemző cikkünk főcímében. Úgy tűnt, mintha a főszereplők a mostani vereséget követően fogták volna fel igazán, a szakadék irányába száguldó sebesvonatot nehezebb lefékezni, mint gondolták, mintha a klubnál az elmúlt hetekben nem mertek volna komolyan belegondolni, hogy a pocsék szereplés vége valóban kiesés lehet. Úgy voltak vele, csak jön egy győzelem, csak szerzünk valahogy annyi pontot, hogy ne kelljen magyarázkodni a kiesés miatt – csakhogy a fordulók lassan elfogynak. A különbség a riválisokkal szemben tovább nő, ha a Honvéd a hétvégén megveri hazai pályán a Mezőkövesdet, a fehérváriak a kiesést jelentő tizenegyedik helyen futhatnak neki az utolsó fordulónak.

Bartosz Grzelak vezetőedző sem tud már mit mondani, a meccs után Felcsúton is széttárta karját, szerinte hiába játszott jobban együttese, mint az elmúlt hetekben, a produkciónak ezúttal is vereség lett a vége. Pedig a tréner hangsúlyozta, a családját Svédországban hagyva azért jött, hogy segítsen, de a jelek szerint neki sem sikerült partra navigálnia a Fehérvár viharba kerülő, léket kapó hajóját.

Túlfizetett futballisták üldögélnek az öltözőben, sok olyan légiós, aki már most azon töri a fejét, lejáró szerződése után a következő idényben hol folytatja pályafutását. A kellő vezetői szigor sem volt meg, hiszen ha lett volna, most legalább tíz játékos nem lenne ott a felnőttcsapat öltözőjében. A labdarúgók sokat keresnek, jóllakottá váltak, így hétvégente tudásuk töredékét adják ki magukból, és ez súlyos edzői hiba is. Persze ismerjük el, elég nehéz úgy követelni, ha a játékosok zsebe tele van, alapfizetésük csupán néhány százaléka az, amit a megnyert mérkőzésekért járó prémium­ként kereshetnek.

Két forduló van hátra a bajnokságból, az atomjaira hullott Fehérvár előbb fogadja a Zalaegerszeget, majd az utolsó fordulóban az NB I-től már búcsúzó Vasas otthonába látogat, papíron két nyerhető mérkőzés vár rá - ha nem lenne olyan formában a csapat, amilyenben van... Legutóbb március közepén győzött a Vidi, azóta hét meccsen négy pontot szerzett úgy, hogy összesen öt gólt szerzett. Vasárnapi győzelmével az egyik fő rivális Mezőkövesd alighanem több szempontból is kiszállt a versengésből, egyfelől mert öt pontra ellépett a fehérváriaktól, másrészt a paksiak elleni 6–1-es kiütés alighanem olyan önbizalmat ad a futballistáknak, amely kitart a hátralévő két fordulóra. A kör leszűkült a Honvédra és a Fehérvárra: a kispestiek a következő fordulóban a Mezőkövesdet fogadják, az utolsóban pedig Felcsúton játszanak, sok múlik azon, vasárnap délután miként alakul a kövesdiek elleni kilencven percük.

Ilyen költségvetéssel és háttérrel is ki lehet esni – belegondolni is félelmetes.

LABDARÚGÓ NB I
31. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár 2–1 (Gruber 53., Komáromi 84., ill. Dárdai P. 72.)
Felcsút, Pancho Aréna, 2420 néző. Vezette: Vad II
Kiállítva: Zahedi (79.), ill. Larsen (90+3.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHATNAK

NB I, 2022–2023, 31. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Május 13., szombat
Vasas–ZTE 1–1Budapest,Illovszky Rudolf StadionKáprály Mihály
1376
DVSC–Budapest Honvéd 0–0Debrecen,Nagyerdei StadionBogár Gergő
5632
Kecskemét–Ferencváros 2–0
Kecskemét,Széktói StadionBerke Balázs
4950
Május 14., vasárnap
Mezőkövesd–Paks 6–1Mezőkövesd,Városi Stadion
Karakó Ferenc1600
Kisvárda–Újpest 2–0
Kisvárda,Várkerti Stadion
Erdős József
2670
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár 2–1
Felcsút,Pancho Aréna
Vad II István2420
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 31 19 6 6 61–29 +32 63
2. Kecskeméti TE 31 14 12 5 47–29 +18 54
3. Paksi FC 31 14 6 11 56–54 +2 48
4. Debreceni VSC 31 13 9 9 47–38 +9 48
5. Puskás Akadémia 31 12 11 8 44–41 +3 47
6. Kisvárda 31 9 13 9 41–47 –6 40
7. Zalaegerszegi TE 31 10 8 13 36–39 –3 38
8. Újpest FC 31 10 8 13 39–53 –14 38
9. Mezőkövesd 31 9 9 13 36–41 –5 36
10. Budapest Honvéd 31 8 9 14 31–46 –15 33
11. Mol Fehérvár 31 7 10 14 35–43 –8 31
12. Vasas FC 31 4 13 14 28–41 –13 25

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik